Az ember sokféle bűn elkövetésére képes, de miért számít ezek közé a bigámia? Súlyosbítja a bűncselekményt, ha papírunk is van a hűtlenségről? Mert világos, hogy a papír a hibás; senkit nem csuknak börtönbe azért, mert a házastársa mellett van még egy barátja vagy barátnője.

A második esküvő azonban már bőven elég az elzáráshoz, és még egy hercegnővel sem bánnak kesztyűs kézzel. Kingston hercegnőjének az utolsó pillanatban sikerült elmenekülnie az igazságszolgáltatás elől – miután egész Anglia és fél Európa a botrányról beszélt. Miért nem lehetett kényelmesen megszabadulni egy feleslegessé vált férjtől? Csak, mert nem – civilizált ember takarékosan bánik a házasságkötésekkel. Legjobb, ha egyszer sem vállalja be, abból nem lehet baj.

Elizabeth Chudleigh 1720-ban született, egyáltalán nem hercegi körülmények között. Apja, egy volt ezredes, a Chelsea Royal Hospital gondnoka volt, amely természetesen nem kórház, hanem egyfajta jobb menhely, kiszolgált katonák számára. A reménybeli hercegnő taníttatására nem volt pénz, mindössze táncolni, hímezni és franciául tanult meg. Gazdagabb rokonok adták kézről kézre, amiből aztán meg is született a legenda, hogy gyerekkorában vad ördögfióka módjára barangolt Devon erdeiben.

A hercig fiatal hölgy még csak tizenöt éves volt, amikor már egy herceg udvarolt neki, de a beígért házasságból nem lett semmi. A hercegi család hirtelen ráeszmélt arra, hogy az ifjú még nem tette meg az akkoriban elkerülhetetlen európai körutazást. Elmenekítették a kontinensre; mondjuk, nem volt sok haszna, mert Hamilton herceg végül mégis egy polgárlányt vett feleségül – nagyon romantikus körülmények között, egyetlen Valentin-napi bál után, és nem kevés botránnyal körítve. Elizabethnek nem maradt más választása, hozzáment a 2. számú kérőjéhez, Augustus J. Hervey-hez, aki egyelőre csak tengerésztiszt volt, de számítani lehetett arra, hogy megörökli a Bristol grófja címet (meg is örökölte).

A házasságot teljes titokban kötötték meg, vagy azért, hogy Elizabeth megkapja a kívánt állást a királyi udvarban – William Pulteney whig politikus, két napig Anglia miniszterelnöke és Thomas Chudleigh barátja ajánlotta be Augusta walesi hercegnő udvarhölgyének – vagy hogy az állást megtarthassa. Más okuk is lehetett a titkolózásra – a vőlegény családja nem volt elragadtatva Hamilton megunt szeretőjétől, Hervey is úgy érezte, nőtlen státuszban nagyobb pusztítást vihet véghez a női szívek között – mert nem véletlenül nevezték angol Casanovának. Egyébként az esküvő után visszatért a hajójára, és két-három évig nem is került elő.

Az ördög akarta ezt a házasságot! Elizabeth kénytelen volt sokkal jobb ajánlatokat elutasítani, köztük Ancaster herceget, és még csak meg se mondhatta, hogy miért. Bár nem férjnek, de megszerezhette volna II. György királyt is, aki odáig volt a gyönyörűségtől, amikor a hölgy hiányos öltözetben vett részt egy udvari álarcosbálon. De a hannoveriek abban a hírben álltak, hogy pénz dolgában nem igen kényeztetik el a szeretőiket. 1747-ben Elizabeth terhes lett, nem tudni, kitől. A kisfiút Augustus Hervey néven írták be a matrikulába, de egészen érdekes következtetéseket vonhatunk le, ha tudjuk, hogy Elizabeth a gyerek születését Chelsea-ben elrejtőzve várta ki, a kis Augustust dajkaságba adta, és a korai halála sem rendítette meg.

Elizabeth házassága csak papíron létezett, és a papír Hervey kezében volt. Elizabeth hol meg akarta szerezni ezt a bizonyítékot, hol meg válni akart; aztán Hervey is szívesen elvált volna, de mindketten féltek a nyilvánosságtól. A még mindig titkos csatározások közepette Elizabeth egy újabb arisztokrata, ezúttal Kington-upon-Hull hercegének a szeretője lett. Ezt mindenki szó nélkül tudomásul vette, az angol, úgynevezett jó társaságtól kezdve II. vagy Nagy Frigyes porosz királyig. Hervey ezt nem tűrhette ölbe tett kézzel. Amikor már nagyon forró lett a talaj, Elizabeth, valószínűleg a herceg javaslatára, beperelte az első férjét, mégpedig azon az alapon, hogy rosszhiszeműen a házastársának adja ki magát.  Al- és felperes tanúkat és ellentanúkat vonultattak fel, és 1769-ben a per azzal végződött, hogy a bíróság Elizabethet hajadonnak nyilvánította.

Egy hónap se telt el, és Elizabeth feleségül ment a herceghez. Jó házasság lett volna, de a férj négy év múlva meghalt. A rokonság felháborodott, amikor felolvasták a végrendeletet: az egész vagyont Elizabeth örökölte, azzal a feltétellel, hogy nem megy ismét férjhez. Különösen egy Evelyn Meadow nevű unokatestvér háborodott fel. Nem az erkölcsi érzékét zavarta, hogy Kingston hercegnője ugyanakkor Bristol grófnője is, csupán az örökséget szerette volna biztosítani magának. Minden követ megmozgatott, és sikerült elérnie a perújrafelvételt. Elizabethet Rómából parancsolták haza, ahol többek között XIV. Kelemen pápa is fogadta. A bíróság megsemmisítette a korábbi ítéletet, és 1776-ban megállapította azt, amit akkor már mindenki tudott.

Elizabeth nem esett kétségbe, nem omlott össze, hanem elmenekült Angliából – még mielőtt bezárták volna a Towerba, vagy elkobozták volna a birtokait. Egy ideig Calais-ben élt, aztán Szászországgal próbálkozott, szeretett volna letelepedni Bécsben, de a brit követ finoman értésére adta, hogy egyetlen konzervatív királyi udvarban sem szívesen látott vendég. Végül Oroszországban, Szent-Pétervár közelében vásárolt magának birtokot, amelyet Chudleighnek nevezett el. Furcsa, de a Meadows család nem folytatta a pereskedést, és még furcsább, hogy Hervey a bírósághoz fordult: elismertette, hogy érvényes a házassága. Nem akart elválni, pedig egy Mary Nesbitt nevű hajdani festőmodellel élt nagy szerelemben.

Elizabeth gazdag volt, hercegnőnek nevezhette magát, de az arisztokrata körök bezárultak előtte. Sokat utazott Európában, és végül 1788-ban, Párizsban érte a halál.

A botrányhősnőt szabados életű asszonynak ismerték, aki úgy káromkodott, mint egy hajóskapitány. Én személy szerint nem egészen értem, hogy mit miért tett, és ez miért volt jó neki. Élete komoly figyelmeztetés, hogy ne menjünk hozzá az első jöttment grófhoz, várjuk ki, amíg megérkezik a herceg, fehér lovon.