Kevés embert tett híressé a levesfőzés, hát még, ha csak egyetlen levesről van szó, ez pedig a fekete leves – nem az, amelyik még hátravan, és amellyel fenyegetőzni szokás. Nem is a feketekávé, amit szintén neveztek már fekete levesnek a tréfás kedvűek. Valódi levesről van szó, és az ókori Spárta lakói állítólag szívesen ették: a rossz nyelvek szerint a sok hadgyakorlat és ez Eurotasz folyó átúszása után már teljesen mindegy volt nekik, hogy mit tettek az asztalukra.

Számos anekdota tárgya ez a delikátesz; sajnos nem maradt ránk a pontos recept. Hogyan készítsük el, ha azt sem tudjuk, mitől feketéllett?

Egy tudós francia hölgy vállalkozott erre a lehetetlen feladatra.

Anne le Fevre (1654-1720) kitűnően tudott görögül és latinul. Ráért, a tollat is jól forgatta, miért ne fordította volna le a kedvenc olvasmányait? Kezdetben a közismert és népszerű szerzők közül válogatott; olyanokra gondolok itt, mint Publius Annius Florus, Dictys Cretensis, Sextus Aureolus Victor és Entropius. Ugye ismeritek őket? Én nem, de a kretént és a Victort már hallottam együtt emlegetni. A zajos közönségsiker felbátorította Anne-t, és most már Anakreónnal és Sapphóval próbálkozott, aztán a klasszikus kor komédiaszerzőit vette sorra, Terentiust, Plautust, Arisztophanészt.

Az irdatlan betűtenger csak prózában csordogált, de ez is elég volt a lelkes francia közönségnek.

Anne közben még arra is talált időt, hogy férjhez menjen egy André Dacier nevű úrhoz, akit szintén a régi görögök ejtettek rabul. Szorgalmasan alkottak, de előállt az a furcsa helyzet, hogy a Madame sokkal híresebb lett, mint a Monsieur. Erről az egyszerű tényről rémes rímek is születtek, pl.:

Dacier és neje testileg ha nemz-fogan,

És ha a párnak porontya van,

Madame az anya.

Ámde ha szellemileg nemzenek,

Így születik meg az írott gyerek,

Madame az apa.

Dacier úr bizonyára örült a bóknak.

A neves kékharisnya Homérosznak sem hagyott békét, és feltalált egy olyan francia nyelvet, ami se próza, se hexameter. Föl is lángolt a tudományos vita, amelyet most nem kísérnék nyomon. Lényeg, hogy Anne fantáziáját megragadta a spártai konyhaművészet, és tesztlaboratórium lett a castres-i kúria konyhájából.

A spártai életmódról csupa kellemetlen dolog jut eszünkbe: reggeli torna, menza ételek, fűtetlen szoba. Pedig a spártaiak sem ettek mást, mint az elpuhult és fényűző athéniek: kenyeret, húst, gyümölcsöt, zöldséget, tejterméket, bort és olajbogyót.

És persze fekete levest, ami állítólag disznólábból, disznóvérből, árpából és ecetből készült.

Dacier asszony úgy érezte, megfejtette a híres étel titkát, és vacsorára hívta a klasszika-filológiában érdekelt tudósokat. 1716. április 5-én került sor a nagy eseményre, amelyre a vendégek még sokáig emlékezhettek: erről a toalettre vezető gyakori utak gondoskodtak.

Szelíd mániájukat leszámítva, Dacieréknak megvolt a magukhoz való eszük. Áttértek a katolikus vallásra, amit XIV. Lajos csinos évjáradékkal jutalmazott.