Devecseri Gábor (Budapest, 1917. február 27. – Budapest 1971. július 31.) magyar költő, író, műfordító, klasszika-filológus. Az európai ókor klasszikusainak legnagyobb részét, az Iliászt és az Odüsszeát is beleértve, Devecseri Gábor korszerű és élvezetes fordításában ismerjük.

Mint költő a Nyugat “harmadik nemzedékének” egyik kitűnősége volt; mint tudós a magyar klasszika-filológia nemzetközi tekintélyű kiválósága; mint műfordító, mint az antik kultúra tolmácsa versenytárs nélkül első az évszázadok magyar irodalmában.

Hegedűs Géza

1917-ben született, Budapesten, tanulmányait is Budapesten végezte, a Ref. Gimnáziumban érettségizett. Csodagyerekként indult. Tizenöt éves volt, amikor első, Karinthy Gáborral közös kötete, Somlyó Zoltán előszavával megjelent. Első önálló verseskötete: A mulatságos tenger (1936). Kerényi Károly antikvitás-felfogásával, Kosztolányi Dezsőnyelvi játékaival gyakorolt rá mély benyomást, (őt írói példaképének tekintette) de nem maradt rá hatástalan Szerb Antal és Babits Mihály sem

1938-ban lefordította és Kerényi Károly bevezetésével jelentette meg Catullus összes verseit, és ezután éles vitába keveredett Csengery Jánossal, a neves klasszika-filológussal. 1939-ben diplomázott a Pázmány Péter Tudományegyetem görög-latin szakán, miközben már a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozónak számított a Nyugatban és a Szép Szóban megjelent verseivel. 1941-ben doktorált, doktori disszertációja címe: A művészi tudatosság Kallimachosz költészetében. 1942-ben tanári diplomát szerzett –de származása miatt- tanári állást nem kapott ezért a Baumgarten Könyvtár könyvtárban helyezkedett el 942-től 1945-ig. Egymás után jelentek meg Plautus, Platón, Hérodotosz stb. fordításai, köztük Arisztophanész Lüszisztratéja (1943). Ekkor tökéletesedett ki fordítói képessége, mert nem csak magyarra fordított, hanrm igyekezett az eredeti szöveg zenéjét is visszaadni.

1945-ben publikálta Az élő Kosztolányi című esszékönyvét és az Állatkerti útmutató című, gyermekek számára írt, szellemes és eredeti verseskötetét.

A háború legveszélyesebb időszakában a svájci nagykövetségen helyezkedett el ahol gyakran – saját élete kockáztatásával- szerzett sorstársai számára életmentő adatokat.

1945-től már engedték a szakmájához közeledni, mert a budapesti tudományegyetem egyetem görög tanszékén oktatott irodalomtörténetet, miközben a Színművészeti Akadémián tanított művészettörténetet, 1948-1954 között őrnagyi rangban oktatott irodalmat a Magyar Néphadsereg Tiszti Akadémiáján. 1953–56-ban a Néphadsereg Szabad Hazánkért c. irodalmi és művészeti folyóiratának szerkesztője volt. 1949 után egyik vezéralakja lett az új irodalompolitikának. Versei, tanulmányai, műfordításai a legkülönbözőbb lapokban, antológiákban és önálló kötetekben jelentek meg. Rendkívüli formaérzéke révén bármit képes volt megverselni, ő készítette el az Odüsszeia (1947) és az Iliász (1952) korszerű magyar fordítását, lefordította a Homéroszi himnuszokat, sőt a homéroszi kor valamennyi fennmaradt emlékét is, ezzel irodalmunk antikvitás-élményét alapvetően megváltoztatva.

1956-ban személyesen és műveivel is szerepelt a forradalomban, 1956 után költeményekből, műhelytanulmányokból, útirajzokból, önéletrajzi jellegű írásokból élt, drámát írt Odüsszeuszról, kiteljesítette a Catullus fordítások sorát. A perzsa irodalom kedvéért ezt a nyelvet is elsajátította.

Érzékeny lelkű, jó szándékú, segítőkész férfi volt. Szerette a szépet, a szerelmet, az élet minden gyönyörűségét. Élni akarását bizonyítja, hogy betegsége idején, a kórházi ágyán is dolgozott, s mikor már nem volt ereje az íráshoz, magnószalagra rögzítette gondolatait.

Mindössze 54 évet élt, 1971-ben halt meg, Budapesten, a Farkasréti temetőben nyugszik.

Tagságok, díjak, kitüntetések

Baumgarten-díj (1939, 1946)

1949-től 1951-ig az Írószövetség főtitkára

József Attila-díj (1950, 1952)

Kossuth-díj (1953) (Homérosz fordításáért)

Szocialista Munkáért Érdemérem (1955)

A Munka Érdemrend arany fokozata (1970)

Tavaszhívogató

Friss madarak
ablak alatt
csivitelnek; bujkál mégis a nap.
- Illik-ez, illik ez? - így csicseregnek a
kismadarak.

- Jöjj csak elő,
itt az idő,
mi köszöntünk, sok pici ünnepelő.
Minek is, minek is van füleiden tunya
ködlepedő.

Kis madarak
friss sugarat
követelnek a naptól az ablak alatt.
Jancsika, Mancika, Fercsike, Tercsike
mind kiszalad.

Bizony igaz,
ami igaz, -
daluk így szól, - Horkolsz Mi dolog az
Ébresztő! Ébresztő! Édes nap, ébredj föl:
itt a tavasz

Tavasz

Tavasz. Rigófütty. Csőrepedések.
Mindenki szerelemtől részeg.
Mindenki örül az enyhületnek.
Unt szelek rohama restül.
Iszonyú rossz versek születnek.
Seregestül.

Tréfás állatkerti útmutató

Ez a cinke oly picinke,
falevélbõl van az inge,
pókhálóból a szoknyája,
makkhéjból a csizmácskája.
Csak füvön élt a kis zebra,
de most rákapott a zabra;
végül is elvitték Szobra,
ott oktatják szebbre-jobbra.
" Apám - így szól a kis bálna -,
hadd mehessek el a bálba."
" Nem mehetsz el, fiam, Péter,
nem vagy még egy kilométer."
Mért tanulnak a kis vércsék?
Azért, hogy a leckét értsék.
Tanítójuk egy hasas,
pápaszemes, lomha sas.
" Ne ugrándozz, ne táncolj,
ne bomolj,
az iskolás fiúcska mind komoly."
Garázda kölykét inti így a moly.
Fekete az ablakpárkány,
rákönyököl a kis sárkány;
hat feje néz az utcára,
egy a leckét bent biflázza.

Csak szó vagyok

Ha csak rád gondolok, megáll a szívem,
de nem ver soha nélküled;
előttem csillogsz, fülemhez szavad van
és szavamhoz füled.

Csak szó vagyok. Hol is nyílhatna lényem
létre, ha nem Benned, te szép?
Éled a réten a vándor, ki naptól
föl nem perzselt földre csak néha lép.

Csak szó. De annak is tartalma tőled
árad belém. Nem érvel, csak ragyog,
csak létezik. Rád nézek és beszéd nem,
csak hang vagyok. Csak hallgatás vagyok.

Szerelem

Ó, szép lehet az epedés;
volt benne részem nem kevés,
elérhetetlenért;
s a teljesülés gyönyörű:
vágy hal s születik a derű;
íly percet is megért
szivem már sűrűn. De talán
legszebb, ha játszik fény meg árny
s a vágy már visszatért,
pedig még el se szállt, s szelíd
örökléttől ujjong e szív,
mit megkap és nem ért

Születésnapomra

Petőfinél tíz évvel vénebb,
Puskinnal vagyok egyidős.
Művem, mint ez, nem írtam még meg,
s nem lettem, mint az, mára hős.
Ha szemrehányón néz az élet
reám, azt mondom: "Néhány évet
adj még, ezen tán nem múlik
a próba; s korban ha elérek
Victor Hugóig, Dzsambulig,
s még úgy sem leszek halhatatlan,
nohát akkor haljak meg ifjan."

Imátlan ima

Befejezni a napot szépen,
bízni az óra örömében,
az álom hajóján kivárni,
szeretteinknek jót kivánni,
élőnek, holtnak, szeretteink
szeretteinek szép rend szerint,
örömet kivánni mindahánynak
(torló percek hullámot hánynak,
az órák az éjbe ömölnek),
örömet kivánni az örömnek.

.