Homérosz olyan nagy költő, hogy azt kilométerekben sem lehet kifejezni, és például nálunk, az 50-es években, ki kellett hagyni a tankönyvből, mert egyszerűen nem fért bele. Homéroszt dicséri az egész világ; Matthew Arnold, az angol fordítója, azért, mert rendkívül gyors, rendkívül egyszerű, rendkívül közvetlen, és rendkívül nemes. Egy 1999-es tankönyv a rendkívüli jelzőket kizárólag a két eposz, az Iliász és az Odüsszeia számára tartja fenn, és meg sem említi a szerző nevét, ami legalább olyan nagy teljesítmény, mint Homéroszhoz méltó eposzokat írni.

Igaz, hogy a neves szerzőről gyakorlatilag semmit sem tudunk, és nem egy tudósnak az a véleménye, hogy sohasem élt, az eposzokat a nép költötte, vagy csak úgy maguktól lettek; tankönyvem szerint a föníciai Ugaritban. De azért se írom le a két tankönyvíró nevét, szégyelljék magukat mélységesen.

Valaki csak megírta, ha már megvan, valahol csak megszületett – pillanatnyilag hárman vannak versenyben ezért a tisztességért, Ithaka, Szmirna és Khiósz szigete. Mikor élt a költő? A Kr.e. 8-7. századok táján, talán, és vak volt-e? Maga a szó, homérosz, kétségkívül vakot jelent, de ismertem én már olyan Mészárost, aki közel se járt a mészárszékhez, Vargát, aki meg se tudja különböztetni a csirizt a dikicstől, Kovácsot, aki annyit tudott az üllőről, hogy az egy falu Pest megyében.

Maguk a „régi görögök” nem voltak ilyen szkeptikusok. Korban közelebb lévén, talán az igazsághoz is közelebb jártak. Talán – de egyáltalán nem ájultak el a világirodalom csúcsaiként emlegetett eposzoktól. A kolophoni Xenophanész azért haragudott rá, mert tiszteletlen volt az istenekkel: „olyan dolgokat tulajdonított nekik, ami szégyen és csúfság az emberek között, lopásokat, házasságtöréseket, egymás becsapását.” A ephészioszi Hérakleitosz még keményebben fogalmazott: „Ki kellene törölni a nevét a listákról, és meg kellene korbácsolni,” sajnos azt nem tetet hozzá, hogy egy akkor már legalább kétszáz éve halott énekmondó esetében az utóbbi javaslatot milyen módon lehetne megvalósítani.

Igaz, hogy Hérakleitosz mondott ennél durvább dolgokat is, például azt, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni – aztán, amikor súlyosan megbetegedett, szétkent magán pár friss tehénlepényt, és kifeküdt a napra – bele is halt szegény az alternatív gyógykezelésbe.

De Homéroszhoz visszatérve, a görögöknek általában az volt a véleményük, hogy egy paraszt írt a parasztoknak – és itt egyáltalán nem a földművelésre gondoltak.

Illések és pofonok.