Mikor fordult elő utoljára velünk, hogy “elöntött a hála érzése”? Ugye, hogy valódi örömbomba volt, jobb minden kedélyjavítónál? Amikor boldogság kapni, szinte kegyelmi állapot… Ezt a figyelemre méltó stresszoldó hatást ma már tudományos kísérletek is igazolják.

A stresszbetegségek kialakulásában nagy szerepet játszanak az elburjánzott negatív érzelmek. Legfőképpen a három negatív alapérzés: a harag, a félelem és a szomorúság. (Lásd a korábbi cikket az alapérzésekről és a parazita érzelmekről.) Fontos, hogy időben felfedezzük, mivel lehet ezeknek a hatását ellensúlyozni. Annyi bizonyos, hogy két pozitív alapérzés van, a szeretet és az öröm, tehát ezeknek a mélyebb megélése bizonyosan javít a helyzeten. Ezt a tanácsot azonban sokan túl általánosnak tartják, a szeretet és az öröm megélését és kifejezését pedig nehéznek. Erre lehet egy megoldás, ha megtanuljuk megélni és kifejezni a hálánkat. A hála a félelem, a szomorúság és a harag ellentétének is tekinthető, egy eszköz, amely aktivizálja a szeretetet és az örömöt. Segít felismerni és értékelni a jót az életünkben, nyugtató és gyógyító hatású, boldogságot okoz, javítja kapcsolatainkat és személyes hatékonyságunkat.

Biztosan mindenki érzi a különbséget a „hálás köszönet” és a „köszönet” között. Az előbbiben – elvileg – mély, őszinte öröm van. Benne van az egész lényünk, az ajándék értékének elismerése, és kifejezésével érzelmeket is átadunk a másiknak. A hála és a lekötelezettség nem ugyanaz! A hálában nincs meg az a kényszerítő felhang, hogy viszonoznunk kell, adósok vagyunk, hanem egyszerűen csak megengedjük magunknak az örömöt, megajándékozva a másik embert a szeretetteljes visszajelzésünkkel. (Ettől függetlenül persze viszonozhatjuk, amit kaptunk.) Fontos, hogy a hálánkat ne csak szavakkal, levelekkel, elméletben fogalmazzuk meg, hanem át is éljük minél intenzívebben, hiszen ez hozza igazán mozgásba a lelkünket is; nem a tudat, hanem az élmény emel fel. Az egész viselkedésünknek tükröznie kell a hálánkat. Ez nemcsak ránk van jó hatással, hanem arra is, akinek a hálánkat kifejezzük. Mi elégedettebbek lehetünk az életünkkel, az illető pedig hasznosabb és jobb embernek érezheti magát.

A legtöbb nagy világvallás egyik fundamentuma a hála, azaz az égiektől kapott kegyelem elismerése és méltánylása. A hálaadó ima nem egyszerű ima, tulajdonképpen a fohászkodás ellentéte. Nem kérünk, hanem megköszönünk. Ha őszintén szembenézünk magunkkal, bevallhatjuk, hogy gyakrabban kérjünk valamit az imáinkban, mint amilyen gyakran kifejezzük a hálánkat. Pedig a stressz csökkentéséhez, a kiteljesedett élethez szükség van arra, hogy értékeljük, amit kapunk, hogy észrevegyük a másoktól, máshonnan eredő, segítséget, „csodás” fejleményeket.

A lélektan csak a közelmúltban kezdett el vizsgálódni a hálával kapcsolatban, miután teret nyert a pozitív pszichológia. Ez az irányzat főként Martin Seligman és Csíkszentmihályi Mihály kutatásaira, írásaira támaszkodik, és olyan friss, hogy csak 1998 óta létezik. A pozitív pszichológia nem a betegségek, a distressz és az egyéb ártalmas jelenségek megismerésére törekszik, hanem a pozitív élmények lélekre gyakorolt hatását igyekszik feltérképezni. A kísérletek sok érdekes összefüggésre fény derítettek. Bebizonyosodott például, hogy egy ember testi-lelki állapotán, illetve egy kapcsolat minőségén sokkal többet javít az öröm, a közös élmények intenzívebb megélése, mint a rossz dolgok megszüntetése (vagy az erre irányuló próbálkozás). Szintén kiderült, hogy jelentős különbség van aközött, hogy „boldognak érzem magam” (aktuális állapot) és aközött, hogy „boldog ember vagyok” (általános szemlélet). Sokszor ugyanis a legnehezebb küzdelmek után fejlődhet ki a valódi elégedettség állapota. Szintúgy a pozitív pszichológia egyik felfedezése az a tény, hogy saját állapotunk akkor javul a leginkább, ha másoknak segítünk. Nem mellékesen, ez által jobban észrevesszük majd mások segítő gesztusait is, és fejlődhet a hálára való képességünk.

Megdöbbentő kísérletek
Nézzünk néhány konkrét felmérést! (1) A University of California Davis kutatásában krónikus betegeket osztottak három csoportra. Az első csoportnak minden nap le kellett írnia öt dolgot, amiért hálás. A másodiknak öt dolgot, amiért bosszús, a harmadiknak pedig csak öt dolgot, ami történt vele. Pár hét leforgása után az első csoport jelentősen optimistábbnak, boldogabbnak, aktívabbnak és kevésbé betegnek érezte magát, mint a másik kettő. (2) A Manchester University egy négyszáz fős kutatásában kimutatta, hogy ha az ember elalvás előtt hálát érez, vagy akár csak pozitív gondolatokra figyel, könnyebben és mélyebben alszik. (3) A University of Miami kísérleteiből kiderült, hogy a túl magas koleszterinszintet is csökkenti, ha hálával tudunk gondolni másokra, vagyis rendszeresen megfogalmazzuk, hogy ki miért fontos és értékes számunkra. (4) A Kent State University kutatásában a résztvevőket arra kérték, hogy írjanak leveleket olyan embereknek, akiknek hálásak (de eddig még nem mondták el nekik). Nemcsak tárgyi, munkabeli, anyagi vagy fizikai segítségnyújtásra kellett gondolni, hanem gesztusokra és közös élményekre is. A kutatás során kiderült, minél több levelet írt egy résztvevő, annál kevésbé lett hajlamos depresszióra, boldogabbnak és elégedettebbnek érezte magát. A pozitív hatás akkor jelentkezett a legerősebben, ha a levelet személyesen vitték el és adták át az érintettnek.

Hétköznapi tanácsok
Hogyan gyakorolhatjuk, fokozhatjuk magunkban a gyógyító, boldogító hála érzését? Vezethetünk hálanaplót például, hogy tudatosítsuk magunkban, minek örülhetünk, kik segítenek bennünket, és miért tekinthetjük magunkat szerencsésnek. Ha sorra vesszük életünk jó történéseit, ajándékait, feltárulhat előttünk, hogy mennyire tekintettük ezeket természetesnek, mennyire éreztük azt, hogy „ezek nekünk járnak”, és mennyire vettük észre a mögöttük lévő segítséget, odaadást mások részéről. Ha nem, akkor itt az ideje felismerni és elismerni. Keretezzük át a múlt rossz eseményeit azzal, hogy megnézzük, milyen pozitív tartalmakkal gazdagították az életünket, mit tanultunk belőlük. Ne felejtsünk el saját magunk felé is hálával fordulni – legyen szó a legapróbb, hétköznapi teljesítményről. Szánjunk időt azoknak a dolgoknak az élvezetére, amelyeket saját eredményünk és mások támogatása lehetővé tett!