11.

Reménykedtem benne, hogy majd bemegyünk a városba, de a férfi csak leültetett a kőasztalhoz, amelyen a fecnijei hevertek, letette a petróleumlámpát az asztal közepére, aztán az asztal alól előkotort valami jégakkuval megrakott ládából két üveg sört. Az egyiket elém rakta, a másikat pedig felbontotta, és belekortyolt egy nagyot.

- Nincs valami üdítője? – Kérdeztem csalódottan. – Nem igazán szeretem a sört.

- Sajnálom – törölte meg a száját a kézfejével, aztán felnevetett. – Mire számított? Valami hangulatos kis kocsmára valahol?

- Ha nincs kocsija, én szívesen beviszem a városba – ajánlottam fel.

- Nem lehet – ingatta a fejét. – Tudja, ebben az egész időutazásban ez a legszörnyűbb. Hogy nem mozdulhatok el innen, bármi is történjék.

- Miért nem?

- Mert az beavatkozásnak számít. Ha nem vagyok elég óvatos, megváltoztathatom a múltat, s ezzel együtt a jövőt is. Tudja: időparadoxon.

- Elmondaná végre, mi az pontosan? – Kérdeztem, miközben eltoltam magam elől a zöld üveges sört. Szomjas voltam, nem kétség, de inkább vállaltam, hogy kiszáradok, mint hogy beleigyak abba az üvegbe.

- Nos, kezdjük talán az egyik legismertebbel, a nagypapa-pardoxonnal. Nem hiszem el, hogy még sosem hallott róla.

- Nem én.

- Egy időutazó, mondjuk egy férfi, visszamegy a múltba, hogy találkozhasson a még gyermekkorú nagypapájával. Elmennek sétálni valahová, mondjuk a hegyekbe, és beszélgetnek. A nagy beszédben a gyerek egyszer csak megcsúszik, és lezuhan a szikláról, bele a mélybe. Mit gondol, mi ebben a paradoxon?

- Hogy a kisgyerek meghal, és nem lesz belőle nagypapa? – Találgattam.

- De még apa sem. Vagyis: az időutas meg sem születik, így vissza sem mehet a múltba, hogy találkozzon a nagyapjával. Ez kérem, a paradoxon. Az állítások látszólag ellentmondásokhoz vezetnek, vagy olyan következtetéseket vonhatunk le belőlük, amit a józan ész nem foghat fel. Érti már? Tulajdonképpen a ezeket több csoportba is oszthatjuk, mert vannak például a hamis paradoxonok, az igaz paradoxonok –ide taroznak például a fizikai, a matematikai, a logikai paradoxonok-, meg vannak olyanok is, amelyek egyikhez sem tartoznak, viszont valódi ellentmondásokat tartalmaznak. Ezek az Ellentmondások, vagyis antinómiák, de ebbe inkább ne menjünk bele.

- Szerintem se – értettem egyet. Kezdtem ugyanis megint elveszíteni a fonalat.

- Ez, és még több másik paradoxon nagyon híresek voltak a 21. században… azaz most. Az én időmben már annyi létezik belőlük, hogy meg sem lehet számlálni.

- De ha jól értem, akkor még a maga idejében sincsenek tisztában a tudósok az idővel.

- Jól érti. Előbb jutottunk el egy másik bolygóra, és ismertük meg annak élővilágát, ezzel együtt pedig az időutazás lehetőségét, mint ahogy erre válaszolni tudtunk volna. A fenébe… - tette a szája elé a kezét gyorsan. – Azt hiszem, ezt nem lett volna szabad elmondanom. Látja? Erről beszéltem. Ha nem vigyázok, még megkavarom a múltat.

Bár számos elmélet látott már napvilágot arra, milyen is lehet az idő valójában. Einstein óta nem született olyan zseni, aki alapjaiban meg tudta volna változtatni az erről alkotott elképzeléseket. A nagy Albert rámutatott arra, hogy az időt egy negyedik dimenzióként kell számon tartani, illetve, hogy a tér nem létezhet idő nélkül és fordítva. Ezért hívjuk így: téridő. Mert egyik sincs a másik nélkül.

- Aha.

- Viszont még mindig nem tudjuk, hogy hogyan tekintsünk az Univerzumra. Kár, hogy Einstein meghalt, mielőtt még befejezhette volna az Egyesített térelméletét. Akkor most a fejünk se fájna. A sokvilág-elmélet például engedélyezi az időutazást, viszont feleslegessé teszi azt.

- Sokvilág-elmélet?

- Azt jelenti, hogy minden egyes pillanatban az Univerzum újabb Univerzumokra bomlik. Ennél fogva, ha én visszamegyek a múltba, és megváltoztatom, - márpedig azt teszem pusztán a jelenlétemmel is- akkor a jelen, amelybe visszatérek, már nem az a jelen lesz, amelyben éltem, hanem egy másik, egy „lehasadt” világ. Vagyis: az egész utazás felesleges, mert nem térhetek vissza az „Igazi” időmbe, hogy leellenőrizzem a változtatások következményeit, mert nem ismerem annak a világnak a múltját sem. Nem hangzik túl bonyolultnak?

-Öööö… nem – vágtam rá kis gondolkodás után. És kivételesen tényleg értettem is, hogy miről beszél, csak egyet nem. – De ha ez így van, akkor miért utazgat az időben? Ha olyan sokszor ugrál, nyilván már kitapasztalhatta, hogy helyes-e a sokvilág-elmélet.

- Hát… nem – válaszolta zavartan a férfi. – Nem mondhatnám, hogy kellő tapasztalattal rendelkezem e téren.

- Hányszor utazott már? – Kérdeztem kíváncsian. A fizikusnak úgy látszott, most valamiért nagyon kényelmetlen lett a szék, mert úgy mozgolódott rajta, mintha gombostűkben ülne.

- Nos, nem az a lényeg kisasszony – válaszolta kitérően. – A lényeg most az, hogy annak a gombának mindenképpen vissza kell ide kerülnie. Minden egyes atomja. Semmilyen anyag nem rekedhet a múltban, különben…

- Jó, rendben – vágtam a szavába ingerülten. – Ha mindezt előbb tudom, bizonyára nem viszem el azt a fránya gombát Johansonnak. Reggel az első dolgom lesz érte menni.

- Köszönöm.

- Ne tegye. Inkább válaszoljon nekem még valamire. Ha nem mozdulhat el innen sehová, akkor hogy lehet, hogy én nagyon is láttam magát beszállni itt abba a fekete Chevroletbe és elhajtani, amelyik történetesen nemrég el akart ütni engem Kairóban fényes nappal? – A férfi őszintének tűnően egyszerűen ledöbbent.

- Hogy?! Az nem lehet! Mint mondtam, ki sem mozdultam innen, amióta csak itt vagyok. Valakivel nyilván összetéveszt.

- Nem hinném. Nem vagyok az a tévedős fajta. De ne aggódjon – álltam fel. – A végén úgyis kiderül az igazság. Holnap hozom a gombát – mondtam, aztán odasétáltam a fogantyúhoz, amely az ajtót működtette, és elfordítottam. – Kösz a sört – tettem még hozzá, mielőtt kisétáltam a Szfinx alól az éjszakába.

http://fanatikusirokklubja.network.hu/