Tóth János: Ősz csókjátólŐsz csókjától piruló levelektengerében járok,fölöttem fellegek,mellettem árok,léptem alatt felnyögőelkorhadt ágakhalk reccsenéssel súgják,vége a nyárnak.Sárgabarna gaz között kószál a szél,meg-megállva, mint ki keresgél,úgy simít a sárgászöld füvön,majd dühös iramban elköszön.Kopár néma most a táj,csak egy varjú ki egy rögre száll,fekete tollát csőrével fúrja,s károgó szavát egyre csak fújja.Útjába a Nap lassan belefárad,árnyékok támasztják az út széli fákat,alkony terül, mint sötét szemfedél,ég alján hosszan vöröslő vérszegély.Milliárdszemű éj figyeli léptem,ahogy a deres mezőből éppen kiértem,s kezemet mélyen eldugva zsebembe,dideregőn búcsúzom a Holdtól sietve.

Válasz

Wass Albert: Ősz lesz..Tudom: egyszer majd messze száll a szellő,s a lomb homályban többé nem nevet.Ősz lesz.És ősszel hullanak a levelek.Eljárok majd a temetőkbe,és álmodó leszek, és kedvtelen.Bánat kísérget: lomha, őszi bánat,és felhő lesz, és Csend, a lelkemen.Megnézem majd a régi fákat,és elbúcsúzom utoljára.Megkérdezem: melyikük fáradt?Megkérdem: vágynak még a nyárra?Szívem az őszt még megcsodálja,de a halált már vele érzi;mert minden nyár csak tarka álom,s az álmok sorsa: elenyészni.És látom majd: nincs több virág.S a holt mezőkről én is elmegyek.Ősz lesz: nagy Ősz.És ősszel hullanak a levelek.

Válasz

   Sárhelyi ErikaOktóber aranyaAz őszi reggel csípős hidegérefolyékony aranyként ömlik rá a Nap;dermedt ágakon csöndben araszolvahulló falevélbe életet harap. Csókja, akár a méz - fa kérgén csurran,hogy áldó melegét a föld igya be.Lágy takaróként ül meg az avaron,majd felkapja a szél, s elszalad vele.Fut, fut a szél, elébe megy a télnek,zordon holnapokba fényt lopni indul.s míg hóna alatt jókat kacag a Nap,Délen a világ épp virágba borul.

Válasz

Kőszegi György: AZ ŐSZ...  Rövidülnek az őszi napok,Köd takarja a sápadt napot,Erdő mezítlen, fák lombja hull, Várom, hogy belépj váratlanul.Ősz, szomorúság féltestvérek,Ablakon át a ködbe nézek.Természet gyászol, sírja a nyarat, a zöld lombból csak avar maradt.A földön fakó szirmot látok, elbúcsúznak a szép virágok. Fonnyadt levél és csendes borúSóhajom száll, szívem szomorú.Egy borzolt tollú madár fázik, többi elment, ő itt tanyázik, Társához búvik dideregveHogy énekeljen, Nincs már kedve.Magányos ember borostásan,Behúzódik egy vályogházba,Dőlt fal, tört ablak, lyukas tető, Beszitál rajt az őszi eső.Szakadt cipőben mezítlábas,Foltos nadrágja térdig sáros,Szemében immár kihunyt a fény,Azt sem tudja tán, mi a remény,Kenyeret majszol egymagában,Fogatlan száj, csorog a nyála,Meleg étel, terített asztal!Társ kéne, aki megvigasztal!Ősz, ború, csendes nyomorúság:Kilépsz, a szél az arcodba vág,A nyirkos hideg csontodba rág,Eszmélned kellne, ne így tovább!Múljon az ősz a fagyos tél isLegyek boldogabb végre én isÖlelj át szerelemre várva, Mártózzunk meg a napsugárban!

Válasz

Weöres Sándor: Ballada három falevélről Lehullott három falevél észrevétlen az őszi ágról. És jött a szél, a messzi szél, egy messzi, másik, új világból.- Elröpült három falevél. ------------------------------ Az egyik magasba vágyott: talált a felhők közt új világot, emelte, emelte a szél. A másik rohanni vágyott: magasba hágott és mélybe szállott, sodorta, sodorta a szél. Harmadik szédülni vágyott, szemét lehunyta, semmit se látott, kavarta, kavarta a szél. Lobogott három falevél. -------------------------------- Lehullott három falevél tehetetlenül a világból. Ott lenn a sár, fekete mély- ki emel fel az őszi sárból, ti szegény három falevél?

Válasz

   G.Ferenczy HannaOktóberOktóber, a rőt hajú kamaszvégignyargalt a városon.- Látod? most a ligetnél oson,hogy letarolja a fákat,és kaján pofával szemetel,végigpolkáz az avaron,befütyörész ablakodon,kalapod elviszi messze,mert lehelete szél és huzat -esténként csúf ködöt szitál,mindenhová bekandikál,majd tovább szalad nevetve.Bármerre mész, nyomodban jár,s eléd rázza, mint rongyokata csúf, szürke téli gondokatOktóber - a rőt hajú kamasz.

Válasz

Tóth JánosŐsz lép a tájraŐsz lép a tájra már megint,A múló idő arcomba legyint.Hulló falevelek, sárguló erdőSúlyos terhével szürke felhőLassan baktat az ég peremén,Majd könnyezve terül fölém.Sírni kezd, de zokogásra váltKönnyei között galamb szálltEgyedül, bús magány a társa,Nyárban maradt turbékolása.Egy faágra lebben s feje forog,Rám néz, Én vissza s elindulokCéltalan csak úgy visz a lábam,Szomorkodom e síró őszi tájban

Válasz

 Komáromi János:Egyet perdültegyet perdült a nyárszeméből könnyeket hullatotteltűnt a napsugártalán a felhőkön túl ragyogfejünk fölé dobtahidegvizes fürdőszivacsátégi víz locsoljaárva vándorok csupasz nyakátegyet fordult a nyárlágy hangja máris tovasuhantvisszhangja most halt elnyomába vad őszi szél surrantegyet perdült az őszmegcibálta felhők üstökétrárázta a fákrasárga-barna lucskos ecsetjétködpárát sóhajtottkacaja nyirkos volt és hidegdidergett az ég isborzongtak fodrozódó vizekegyet fordult az őszföldre terítette szőnyegétlevélágyra feküdtmost velünk tölti az idejét

Válasz

Válasz

Fjodor Tyutcsev: A szép őszi estében  A szép őszi estében valami titokzatos és megható varázs van.A fák rikító, szilaj színei,a harsányrőt lomb a halk hervadásban,a komorodó, fáradt föld feletta kék ég, s a fátyolnyi köd az arcán,a le-lecsapó borzongó szelek,melyek mögött már tél sejlik s vad orkán:mind hanyatlás, s mindenen ott a tűntélet szelíd mosolya, búcsúfénye -az, amit embernél úgy nevezünk,hogy: a fájdalom fenséges szemérme. /Szabó Lőrinc fordítása/

Válasz