NEMES
NAGY ÁGNES: OKTÓBER
 
 
Most
már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon.
 
Acetilén
fényében ázik
az útjavítás. Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátu cső,
pára gyöngyösödik a kérgen,
s a városon, mint vér a gézen,
általszívódik a nyirok.
 
Vékony
tűz nyüszít, sustorog,
mellette kucsmás, birka-bundás,
mint a makk-ász, guggol a munkás,
fölötte hengerhasu gépek,
rájuk irva: „Consolidated…”
S egy fa. Akár a régi csap,
csöpörésznek a targalyak,
szalad, olajjal töltekezvén
a gép gömbölyű béka-testén,
majd a bundára ér a csepp,
s fölsír a tűz: megérkezett.
 
Neonfény
lobban és lehull.
A vizes kőre rácsorog.
Valaki, messze, úgy vonul,
hogy a köd kilométer-odva
énekét tompán sokszorozza –
hallani, amint tántorog.
 
 

Válasz

SZILÁGYI DOMOKOS: ŐSZIRÓZSÁK
Tegnap még szégyenlős növendéklánykéntszemérmesen mosolyogtak az alig-hamvasszilvák, barackok, riadt-kicsi almák,hajladozó búzatáblák alig sejtettékszőkeségük élet-adó hatalmát,a napok tüzes-arany csöndjébebele-belecsattant egy zápor,a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,és látod, kedves:ma, a kert egyik zugában,orgonabokrok szoknyája alattfölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.Remegtek, mikor tetten értem őket,hogy szirmaikon cipelik már az őszt,hisz jóformán még nyár se volt - hát mit akarnak,de csak hallgattak makacsul,és benne volt e hallgatásban, hogy maholnap a falevelekendérré kegyetlenedik a harmat,hogy a sarkon hancúrozó kölykök kezébenlabda helyett ott-szomorkodik a szamárfüles irka,az utcák megtelnek lebarnult emberekkel,s a siető, álmos arcokatpiros-vidámra csipkedi a reggel;a sétatéren fiók-festő-gigászoklesik el a fáktól a pazar színkeverést,s szerelmes kamaszok verses vallomásra ihletődnek;lomhán csurognak a méz sugaraks érett-gyümölcs-illata lesz az anyaföldnek,és szemed parazsábanföllobban újra a szerelem, a gyöngédség, a jóság. Szerettem volna neked adni a virágokat.De aztán csak ez a vers maradt.Mert mire hozzád érnek:elhervadnak a remegő őszirózsák.
 

Válasz

 


Radnóti MiklósOKTÓBERHűvös arany szél lobog,leülnek a vándorok.Kamra mélyén egér rág,aranylik fenn a faág.Minden aranysárga itt,csapzott sárga zászlaiteldobni még nem meri,hát lengeti a tengeri.

Válasz

Válasz

Válasz

 
Reviczky Gyula - Őszi reményA nyár végső virága is lehull.Az ég is ezt siratja: elborul.E hervadás, e gyász úgy fáj neki!Csak hullanak, egyre hullnak könnyei.Fagyos mosollyal néz alá a nap,S az égen olyan álmosan halad.Nincs dal az erdőn, letarolt a rét,Miért pazarolná fényét, melegét?De a midőn vidám szüretelőkFelett halad, mosolygó képet ölt,Miként ha szólna: "Vígan legyetek,A hervadást úgyis megéritek!"De véget ér a végső vigalom:A szél süvít be ajtón, ablakon.Azt mondja: "Nincs virág, meghalt a nyár!Nem lesz derüs, meleg, soha már!"Lesz! Mert a föld csak alszik, nem halott,Megtérnek napsugár, madárdalok.És akárhányszor lesz még kikelet,Rózsás napok, napfényes ég, meleg!
 

Válasz

Válasz

Válasz

 Őszi szendergés   Újra kisdeddé vált a nyár,az Ősz hatalmas bölcsőjébenmost csak gyenge sugár.Megfáradt ágak ringatjákmálló-tarka lombokon,s már hidegebb szélcsókolja homlokon.A madarak rövidebbtrilláit élesenhasítják a hajnalok,s néhány késői virágmég a nyirkos köddel dacol.Lassuló léptek zajavisszhangzik felszínes álmokon,s a csendes szendergésbendúdolunk, egy nyárról maradt dallamot.
Rezes Anna Mária
 

Válasz

TEVÉKENY ŐSZ
 
 
Szó sincs itt semmiféle gyászról az ősz
teljes iparkodással ténykedik:
szervezi a kerti brancsot a kezdőket
kitanítja a haladókat emlékezteti
s fokozatosan adagolja
a kopárságot hideget olykor
a gürcölésbe csöpp játékot is kever:
például ökörnyálat úsztat szusszanó
sündisznóval zörgeti végig az avart
s a gyöngyvirág-tövön piros bogyót fakaszt
De persze többnyire mégiscsak dolgozik
hogy meglegyen aminek meg kell lennie:
az ál-halál a visszatartott lélegzet
a tág-üres terek a hasznos türelem
mikor majd agresszíven és hatalmasan
a zúzos talpú tél megérkezik.
Csorba Győző
 

Válasz