Móricz Zsigmond - JótékonyságEgész nap bánatosan várta a perceket. Mily hosszú volt. Máskor frissen kelt, géphez ült, gyerekei minden napra gondoskodtak egy kis reggeli stoppolásról, mennyi gomb le tud szakadni, hány feslést kell leölteni a boldog reggeleken... Mily szépek azok a büszke asszonyi csattogások, pattogások, a rendben levő idegek egészséges kitörései... Idegek! nem is voltak soha idegei, legfeljebb mérges volt.Most úgy vergődött, kínlódott, semmi sem érdekelte. Szórakozott, unó fájdalommal nézett a dolgokra s a mérgeskedések elmaradtak. Csak egyszer pattant föl - nem lelte a körömráspolyát a helyén:- Mindenki az én holmimat használja és semmit se tesz helyre. Úgy elmegyek ebből a házból, vagy bezárkózom, mint egy kriptába és senki se fog hozzányúlni az életemhez!Ezt is eleresztette, elhallgatott, elcsüggedt, engedte elpárologni.Mért nem lehet egy időre meghalni, s csak akkor támadni fel, mikor van értelme.Az ebéd üres volt, semmi étvágya, minden rossz, csak elvesztegetik a drága hozzávalót, "így kell ennek az ételnek kinézni!". A gyerekek lármásak, vadak, feldöntötték a sótartót, oly rakoncátlanok, ez a végső züllés. Sírt kétségbeesésében.Ebéd után lefeküdt, kábultan hevert. Máskor sose szokott aludni nappal, de kibírhatatlan volt ez a várakozás.Hozták a délutáni lapot. Kínlódva forgatta. Semmi sem érdekelte. Politika? Gazdasági válság?... Még a gyilkosság igen, egy kicsit. De ebben sincs semmi új... mért gyilkolnak az emberek, hisz megfogják őket. Milyen buták.Egy cikken megakadt a szeme. Egy hét óta lakik egy kapu alatt egy menekült család. Három kis gyerek fekszik székekből csinált ágyon.Megborzadt. Soha se érezte életében a nyomort. Sose volt éhes, mióta él... Úgy gondolta, a nyomor az emberek könnyelműségének természetes büntetése. Ő is lehetne nyomorban. Nem olyan sok az ura keresete, hogy azt szét ne lehetne szórni s akkor jön a nyomor... No de menekültek! talán nem ők a felelősek. Ezt meg lehet érteni, hogy országos csapásban az egyének széthullanak... És három kis gyerek a kapu alatt...Felkelt s mindjárt körülnézett a szekrényeiben. Kis ruhákat keresett elő, egy régi kis cipőket, amiket övéi kinőttek, egy avult, de jó meleg sált, azt a szürke sált, amit ő kötött bolyhos pamutból s kis fehérneműeket.- Gyertek.- Hova, anyuka?- Csak gyertek.Két nagyobb lánykáját vitte magával, hogy lássák és tanuljanak. Ki tudja, mit.Gyalog mentek az utcán és gyorsan, mint akinek határozott célja és sürgős dolga van. Szűk mellékutcákon, ahol félős az élet, a Nyomor teregeti szennyes lepedőit az arcokra és a lelkekre.Elértek a házhoz.Már nem lakott a szegény család a kapu alatt, mert az újságcikknek meg volt az a hatása, hogy az illetékes tisztviselő azonnal kijött hivatalos autón és a háziúrtól rögtön visszarekvirálta az üresen álló lakást, amelyből kitelepítették őket.Bevitte gyerekeit a házmesteri lakásba.Bűzös levegőben állva várták, míg a csúnya, őszes, rosszindulatú nő átjött a másik szobából.- Hol laknak azok a szegények, akikről az újság írt?...A vén asszony mogorván nézte meg az ő szilszkin bundáját, a gyerekei bársony kabátkáját és a kezükben levő csomagokat.- Mintha más nem volna szegény - mondta -, de egyiknek szerencséje van, a másiknak nincs, ez az egész. Harmadik emelet, 47. ajtó.A gyerekek félve húzódtak az anyjukhoz, a házmesterné rossz fogai közül csak úgy ömlött, szökellt a sötétség kútja.Sovány, irigy, vad nők gyűltek elő s károgva és tajtékozva mondták:- Ezek jól jártak! hogy kiírták őket! Menekültnek jó!- Mi itt nyomorgunk, mióta élünk, minket senki se ír ki az újságba.- De nagy dolog, a kapu alatt! Milyen boldog vagyok, hogy istállólakásom van! Minden gyerekem beteg.- Kapu alatt is jobb volt nekik, mint nekem három albérlővel, mint köpköd, köhög. Egy pici szobában.- Hát a Stammerné tizennegyed magával, a két szobakonyhás lakásban már olyan grófné?- Hát a prímás, egész családja orbáncos?- Ragály minden második lakásban.- Veres cédula minden ajtón, arról nem írnak?Mint egy tajtékzó áradat ömlött a szörnyűséges panasz.- Vezessenek fel kérem, hozzájuk - mondta ő erélyesen. A szeme megcsillant, támadóan nézett körül, s a kezében levő csomagot védte, mint az utcai kuvaszoktól, e szívük fenekén rá fenekedő csürhe támadása ellen.- Sárika, vezesd fel a naccságát - mondta a házmesterné.Sápadt kislány ugrott elő s ők utána mentek.Sötét és kietlen s penetráns bűzös lépcsőn haladtak fel. Még ide is hallatszott a házmesterlakás felől a szegény asszonyok gyűlölködő, maró beszéde.Egészen fent, a padláslépcső mellett találták a keresett lakást. Ez a padlásból volt elvéve, elfalazva s a háziúr azon a címen vette vissza, hogy raktárnak kell neki. Meg is volt rá a törvényes joga, mert a menekülteknek kimondottan két hétre adta át éspedig ingyen, míg azok lakást tudnak szerezni. Az ügyvédje ki is jelentette, hogy oly erős a joga, mint a Sion hegye, de mit lehet tenni az erőszak ellen, ha megjelentek a rendőrök, karhatalommal rakták vissza a menekülteket.- Nyissák ki! - dörömbölt az ajtójukon a kislány.- Ki az? - kérdezte belülről egy gyerekhang.- Nyissák ki, szeretetadományt hoztak.Erre kinyílt az ajtó s ők beléptek.Puszta, elég tágas helyiség volt, tetőablak világította meg.- Hol vannak a szüleid, kicsikém?- Apa elment a rendőrségre még tegnap, mert öngyilkosságot követett el és mama érte ment.Tisztán, értelmesen mondta a nyolc-tíz éves kislány, meghatottság nélkül, azzal nyújtotta a kis kezét és átvette a csomagot.Egészen olyan volt, mint egy hivatalnok, aki beleedződött, hogy érzés rezzenés nélkül recitálja el a szörnyű dolgokat. Tény volt a szavában.Ő szörnyedve és szédülve nézte a gyerekeket. Elég tiszták s elég csinosak voltak. Egészségesek. A szemük ki volt karikásodva, szörnyű a szenvedő gyermek látása, de a ruhácskáik gondosak voltak. Bizonyára már ajándék. A szobában semmi bútor sem volt, csak két szalmazsák a két sarokban, rajta némi ágynemű, a falba ütve nehány szög, s azon ruhafélék.- Honnan jöttek maguk Pestre? - kérdezte tétován, mert igazán nem tudta, mit kérdezzen.- Mi kérem, Zomborból jövünk, a szerb hatóság kiutasította apukát, hazafias magatartása végett, mert apuka okleveles gépész és gyalog kellett jönni Zombortól Budapestig.Úgy nézte ezt a leckemondó gyereket, szédült és rémült. Gyalog. Télben. Zombortól - Budapestig. Három ilyen csöpp gyerekkel. Lehet ez igaz?- Hát hogy jöttetek, fiam? Bírt maga annyit gyalogolni?- Igen.- Mikor indultak el Zomborból?- Október 20-án lett apukának kézbesítve a szerb hatóság.- És mikor értek Pestre?- Azt nem tudom.- És bírták?- Igen, kérem.Az agyvelejére ráfeküdt ez a rémületes valami.- Hát mondjon valamit az útról.A kislány elmosolyodott.- Nem tudok semmit, kérem. Az volt rossz, mikor a határon apuka beteg lett és esett és nem volt akkor szobánk és apuka lázas volt, kérem. A váróterem előtt ültünk, mert az csak olyan kicsi ház volt és az eső ott is bevizesített. Apukának tüdőgyulladása volt.Elhallgatott.Őt olyan rémület fogta el, hogy undorral kellett nézni ezt a nyomorúságot, hogy meg akarta védeni magát s lelki egyensúlyát.- És aztán hogy segítettetek?- Hát kérem, hogy lehet itt segíteni? Piroska odament a rendőrhöz és azt mondta neki: jaj, az nagyon furcsa volt: "Maga az Állam? bácsi." Mert apuka mindig azt mondta, hogy ő érte az állam felelős... És a rendőr nevetett és azt mondta, hogy "Én vagyok". Akkor Piroska azt mondta: "Adja ide a kezét." És a rendőr nem tudta, mit akar. És akkor Piroska odahozta a rendőrt hozzánk és azt mondta apukának: "Apuka, itt van az állam! majd segít mán Állam-bácsi".Nagyon nevettek mindhárman. Az ő két kislánya is nevetett, oly furcsa volt.- És?- És a rendőr akkor szerzett lakást és ott is voltunk, míg apuka meg nem gyógyult egy kicsit. De tegnap délben apuka beugrott a Dunába.- Borzasztó!- Mert nincs állás.- Hát ha beugrik, akkor van?- Igen.- Hogy?- Hát megírták az újságírók és már apukának kínálnak állást, csak ő nem fogad el akármilyet. Mert apuka okleveles gépész és elektrotechnikus, vicinek vagy szolgának nem megy el.Már oly kábult volt s úgy belezavarodott, oly kibogozhatatlan volt előtte az élet szövevénye, hogy nem bírta tovább.Átadta a csomagokat s meghagyta a gyerekeknek, hogy megbecsüljék.De mit beszél nekik. Köszönt s elvitte gyerekeit. Kár is volt elhozni őket. Mit tanultak belőle. Színház volt, üres látványosság a számukra. Az ő kis szívükből hiányzik az életismeret ahhoz, hogy ebből megértsenek valamit. Ő viszont túl sokat ért...Lehajolt fővel, csüggedten, az egész emberiség léleknyomorát szenvedve haladt le a lépcsőn, mintha a temetőből jönne, halottak közül, élőhalottak ezek mind, mind: az egész emberiség: csak egyetlen szép és jó és emberhez méltó van: a szép, boldog, együtt lobogó szerelem.(1925)

Válasz

Az élet szép.  Hűs forrás, dús liget, havas csúcs oly ragyogóCsak képzeld el, és látod.Tárd ki a fénynek lelked, hogy te is felfedezhesdMind e csodálatos világot.Minden táj titkot rejt, ott hol élt már emberÁtokvert és áldott sorsok.Rég volt boldog ősök, és nem csak fényes hősökNévtelen békés, dolgos milliók.Refr.:Az élet szép, az élet minden,Ha rangod, pénzed, semmid nincsen,A legnagyobb kincs mégiscsak tiéd!Ösztön, vágy és képzelet, Küldd, hogy lásd, hogy megismerd, Azt, mi értelemmel tölti meg a létezést!A Föld csak néked őrzi titkát, S ez végtelen nagy gazdagság,Csak tudd és akard látni Bűvét, varázsát.Vár a messzi ismeretlen, a Tudás az, mi fölemel.Várnak rád új és új csodák.Az élet szép, az élet minden,S míg létezhet, a Földön ember A Lánc, mi egybeköt, nem hullhat szét!Lesz út, lélektől-lélekig, Lesz kinek megtanítsd világod titkait.Az élet szép, az élet minden, Mondhatják, hogy semmid nincsen, a legnagyobb kincs örökké tiéd!Az óceánok, az őslények, a mamut,a sivatagi oroszlán és az ember!Mikor is építették a piramisokat?Négy-ötezer éve a Nílus mellett,Egyiptom földjén.És ott állnak még most is,Hírdetik az ember nagyságát,Mert a világ gyönyörű!Mély barlang, vad dzsungelfolyó zúg, zord tenger, magányos őrtorony a parton.Trópusi nap hevében, jéghegyek közt a télbenUtat tör tehetség és szorgalom.Minden sors új kezdetRemél és küzd az ember, keresné hogy lehetne boldog.Teremtő lázban égveS egy új kor, szebb reményeMint lámpás fénye mindig felragyog.Refl.http://www.youtube.com./watch?v=mx2RxWLRJrk

Válasz

Dorothy Noltie: A gyermekek azt tanulják ,amit megélnekHa egy gyermek bírálatokat él meg,Megtanul elítélni.Ha egy gyermek gyűlölközésben él,Megtanul szégyenlős lenni.Ha egy gyermek szényenben él,Megtanulja bűnösnek érezni magát.Ha egy gyermek toleranciában él,Megtanul türelmes lenni.Ha egy gyermek bátorításban él,Megtanul becsülni.Ha egy gyermek tisztességben él,Megtanul igazságos lenni.Ha egy gyermek biztonságban él,Megtanul hinni.Ha egy gyermek szeretetben nő,Megtanulja szeretni magát.Ha egy gyermek a gondoskodásÉs a barátság levegőjében él,Megtanulja, hogyan találjonSzeretet a világban! 

Válasz

Ezt a gyönyörűséget hallgassátok meg!! <object width="425" height="355"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/tBSM0yZGKDk&rel=1"></param><param name="wmode" value="transparent"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/tBSM0yZGKDk&rel=1" type="application/x-shockwave-flash" wmode="transparent" width="425" height="355"></embed></object>

Válasz

 Gál Éva Emese: IMA AZ EMBERÉRT Adj, Uram a léleknek fényvilágot, a sötétségből tiszta kiutat, amelyben megsemmisülnek a gyászok, és irányra talál a gondolat. Ha a fájdalom megnevezhetetlen, a végtelen vele szerteszakad, s elvesztegeti magát minden versben, bárhogy őrködnek a hívó szavak. Minden kusza, hogyha a cél homályos, ha élni létezésnél nehezebb, ha gondba satíroznak a hiányok, és vergődik a lelkiismeret. Azt add, Uram, amit egyre csak vettél: a teljességet teremtő erőt, ne legyen gyatrább a tökételetesnél ember előtted s önmaga előtt. Mondd! Te az örök tökély birtokában miért teremtettél esetlegest? Mért hagyod kínlódni ezer hiányban, s ezer jajban az emberi nemet? Mért adtál értelmet kérdőjelekhez, ha kérdésre csak kétség válaszol, s a gondolkodás, mint egy kapott jelmez, hősét, s szerepét nem leli sehol?! Hát azt add Uram, amit már nem adhatsz, más világban más embert, más jelent, s olyan lelket a fénylő virradatnak, ami sokszorozza a végtelent. 

Válasz

  Szeitz Kriszta : Mondj igent Tudnál-e csendesen hozzám bújni,Esténként kedvesen átölelni,Hallgatni a madarak énekét,S megcsodálni a fényt s a naplementét?Tudnál-e esőben is nevetni,Egy szúrós fenyőfát megölelni,Élvezni a pillangók táncát,S átélni két ember valós nászát?Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,Könnyezve sírni az örömtől,S kitárni felém a szívedet, hogy megsimogathassam a lelkedet?Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál…Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.Tudnál-e egy szempárból olvasni,S benne a csillagot meglátni,Egy érintéseddel átadni, Mit szavakkal nem tudsz elmondani?Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,Alamizsnát, ha kell elfogadni,Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,S a földet ajkaddal érinteni?Tudnál-e virágot nem letépni,Színét és illatát megérezni,Szirmait boldogan megcsókolni,S beteg állatot megsimogatni?Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál… Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.Tudnál-e dalt hallani viharban,Melegedni szivárvány sugárban,Meghallani csendben a szív szavát,S átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek, Nem sírni akkor, ha elfelednek,Köszönni, ha nem köszönnek,S tanulni abból ha megköveznek?Tudnál e sötétben fényt keresni,Szavak és tárgyak nélkül szeretni,Legyőzni izzó tűz parazsát,Szeretni engem, Istent, és bárki mást?Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd rád talál…Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halálMondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd rád talál…Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.http://www.youtube.com/watch?v=w26UVbzXJAM&feature=related

Válasz

   Várnai ZseniSZELET MARKOLTAM, ELREPÜLT...Sokszor úgy elgondolkodom:mi marad, hogyha meghalok?Se föld, se ház, se pénz, se rang,csupán pár verset hagyhatok.Szép szavakat s haszontalandal-lim-lomot gyűjtöttem én,s nem méri semmi árfolyam,hogy mennyit ér egy költemény.Bolond az mind, ki énekel,nem is becsülik többre ám,mintha vak koldus nyekereggazdag paloták udvarán,lám az okos kalmárkodóaranyat gyűjt, mit bánja ő,hogy a pénzéhez vér tapadés könny a gyöngy, a drágakő.Bölcs az, ki zsíros földeketharácsol össze, hogyha majdfölfordul, a sok korcs utóduraskodhat kedvére rajt,az én fiam s lányom szegény,nem örököl csak álmokat,színeket, fényt és dallamot,de semmiféle számokat.Mint a tücsök, ki nyáron átmás sem csinál, csak hegedül,míg a ravasz kis hangyanépdús téli étke egybegyűl,úgy éltem én is oktalan,szél vitte szét az énekem,s mint a mezők vad illata,úgy lengett el az életem.Ki tehet róla? Ez vagyok.Szelet markoltam, elrepült,akár a balga réti dal,amit a tücsök hegedült.(1935.)

Válasz

    Zorán : Kell ott fenn egy országKendőbe zárta ősz hajátAhogy a régi nagymamákS ha látta, apánk nem figyelEsténként súgva kezdte elTedd össze így a két kezedÍgy teszi minden jó gyerekS szomorú szemmel végigmértS nevettünk - Isten tudja, miértNézz csak fel, az ég magasBár azt mondják, hogy nem igazOtt jártak ők, a repülőkÉs nem látták seholKell ott fenn egy országMely talán ránk is várKell ott fenn egy országAmit senki nem találKell ott fenn egy országMely bárkit átölelKell ott fenn egy országAmit sosem rontunk elAz ember majdnem mindent látSzobánkban ott a nagyvilágMelyből a gyermek mit sem értA földre hajtja kis fejétAz arca szép, az álma jóNem kelti fel már ágyúszóCsak egy hang szól, halk és fáradtMint egy régi altatóNézz csak fel, az ég magasCsak hadd mondják, hogy nem igazMit tudnak ők, a repülőkA szívük jég, csak jégKell ott fenn egy országMely talán ránk is várKell ott fenn egy országAmit senki nem találKell ott fenn egy országMely bárkit átölelKell ott fenn egy országAmit sosem rontunk el

Válasz

  Várnai ZseniCSODÁLATOSMiért keresnék távoli csodákat?hiszen, hogy élek, maga is csoda!Csodálatos, hogy volt idő: nem éltem,csodálni ezt meg nem szűnök soha.Csoda, hogy látok, hallok és beszélek,csoda, hogy érzek és gondolkodom,képzeletemben képek szárnyasodnaks betűhálómmal őket elfogom.Hát nem csoda, hogy írok, egymagában?Sejtelmem nincs, hogy honnan e zene?Mért éppen én s nem ő, vagy tán a másike furcsa szellem titkos búhelye?Csodálhatnám a napot és a holdats az Érthetetlen szót, hogy: Végtelen;de mért szállnék a messzi csillagokra,hiszen csoda az én kis életem.És új életek szakadtak belőlem,oly egyszerű és mégis oly csodás,ahogy a rügyből a levél kipattan,mégis mi hát egy új fogantatás?Mi az a furcsa láz: szeretni, vágyni,mi a remegés, mi a félelem?S mily különös, úgy csüggni mindhaláligegy idegen, egy másik életen.A gyerekem az életemnek mása, ő én vagyok, de mégis Ő maga.Csodáltam őt, amikor járni kezdett,mikor kibuggyant legelső szava,s hogy egyre nőtt, akkor már félni kezdtem:lehetséges, hogy Ő még Én vagyok?s mikor benne is képek szárnyasodtak,akkor éreztem, hogy már elhagyott.Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,s ahány ember, megannyi képzelet.Mindenki lát, csupán röptén elfognikevesen tudják ám a képeket,művésznek mondják az ilyen varázslót,aki szavakba, színbe, kőbe vés,de honnan ez, én is miként csinálom?Ez az, ami oly rejtelmes, mesés.Csodálkozom, csodálkozom, hogy élek!Azt sem tudom, miből, meddig, hogyan?!Akár a mag, amely egy sziklacsúcsongyökeret ver s kövek közt megfogan.A szél a gyönge magvat elsodorja,de erős az élet és megtapad...Csodálatos az élet és hogy élek s hogy én is adtam életmagvakat!(1935.)

Válasz