Cinkék, cinegék, feketerigók,megosztom veletek e fél cipót,megosztom az én olyan-amilyenénekem-szerzett kenyerem.  Csettegess, rigóm, járd a kerteket,jöjjetek, csókák, varjak, verebek:vendégül látok minden itt maradt,velünk telelő madarat.  Terítve már patyolat abroszom,kenyeremet elétek morzsolom.Nem várok érte, nem kell félnetek,ordas télben ujjongó éneket.  Ha majd tavasz lesz, és én hallgatok,akkor zendüljön a ti hangotok,hírrel hirdetve, hogy az emberektélen se voltak embertelenek

Válasz

 Cinkék, cinegék, feketerigók,megosztom veletek e fél cipót,megosztom az én olyan-amilyenénekem-szerzett kenyerem.  Csettegess, rigóm, járd a kerteket,jöjjetek, csókák, varjak, verebek:vendégül látok minden itt maradt,velünk telelő madarat.  Terítve már patyolat abroszom,kenyeremet elétek morzsolom.Nem várok érte, nem kell félnetek,ordas télben ujjongó éneket.  Ha majd tavasz lesz, és én hallgatok,akkor zendüljön a ti hangotok,hírrel hirdetve, hogy az emberektélen se voltak embertelenek

Válasz

Weöres Sándor: AnyámnakTermõ ékes ág, te,jó anya,életemnek elsõasszonya,nagy meleg virág-ágy,párna-hely,hajnal harmatávaltelt kehely,benned kaptam elsõfészkemet,szivem a sziveddellüktetett,én s nem-én közt nem voltmesgye-hegy,benned a világgalvoltam egyet.Álmom öbleidbe újravisszatér -álmom öbleidbe újravisszatér!Alabástrom bálvány,jó anya,életem hatalmasasszonya,szemed Isis smaragd-dísze,tiszta, szép,hajad Pallas bronz-sisakja,színe ép,csak arcodon lett keményebbminden árny,mint délutáni égenvércse-szárny.Elsõ szép játékom,jó anya,gyermekségem gazdagasszonya,a kamaszkor tõledelkuszált,szemem a szemedbenem talált.Így tünõdtem: "Mért szültmért szeret,ha örökre élninem lehet?Énmiattam annyi mindentöl, temet!Mért nem tett a hóba inkábbengemet!"A kamaszkor tõledelkuszált,férfi-szívem újrarád-talált,férfi-szívem a szivedrerátalált,megköszön most percet, évetés halált.Álmom karjaidbavisszatér,álmom karjaidbavisszatér…Erõs ház, szép zászló,jó anya,sorsomnak nyugalmasasszonya.Majd ha cseppig átfolyt rajtammind e lét,úgy halok az õs-egészbe,mint beléd.

Válasz

Takács Tibor: Csak egy követ naponta Csak egy követ naponta mit felemelhetek,egy jól megfaragottat, Uram, ha engeded,lassan építem váram, még adj hozzá erőt, ahogyan lelket adtál,és hozzá hegytetőt, hogy építsem naponta játékból s igazán, a házam és a váram, az otthonom, hazám, adtál köveket hozzá faragott szavakat, belőlük készül váram, állnak erős falak, köveit magam fejtem, nézi a Nap s a Hold, csak ők tudják majd végül:nem Déva vára volt!

Válasz

Weöres Sándor: EZÜST FONATOK Ó a téli éjszakafényes érces illata!Jégvirágok hímporaszáll a hold-kehelybe. Holdból, fagyból így teremszétindázó sejtelem,mint folyondár, eleven,a pusztát belengve. Éjjel kihajol a lánymegreccsenő ablakán,kúszik indák fonatánmagányos szerelme. És egy fiú valaholhét mérföldről behajol,szíve szakad, úgy dalolcsak a hangja gyenge.

Válasz

 Huszti Sándor: Lélek-társakA sötét éjben ragyognak a messzi égi régiók, Fényük postalován utaznak az évmilliók. Nem látod a magasban a Létezés ködét, Avatatlan szemek elől takarja a sötét. A távol csillagok közt fogantak lelkeink, Csak az istenek tudhatták, mik lesznek terveink. A lelkek ketten egy testvérpárt alkottak, A bölcsesség adományán egyformán osztoztak. Időtlen időkig keringtek egymás mellett, Majd helyet kerestek ahol fejlődni lehet. Egymás után indultak a nagy útra, Előbb egyik, majd a másik zuhant az alagútba. A szárnyas lelkek testgúnyába öltöztek Csillagok honából földi házba költöztek. Így a lélek-testvérek egymásról mit se tudtak, Gyermekek voltak még, nevetve tanultak. De szívük mélyébe ezer karcot véstek A szellőként szárnyaló, tovafutó évek. Útjukon sokáig egyedül haladtak, Ám eljött az idő, és egymásba botlottak. Mostantól fogva közös pályán járnak, Szellemük ezentúl a messzeségbe szárnyal!  

Válasz

"Szárnysuhanás a könnyű levegőben. Forró csivitelés a sűrű lombban. Madárláb-csillag a hóban."Beney Zsuzsa

Válasz

   Úgy látom mintha széncinke lenne.Ezt meg én nem ismerem

Válasz

  Mirko Feesche: SzeretetLáttam a szeretetet. Láttamrózsák között járni a nyárban.Aranygyűrűjére nap nevetett,s olyan szép volt a szeretet!Aztán találkoztam a szeretettelút közben. Súlyos terhet vett fel:mások terhét. Játszó kisgyermekhezhajolt le... S meglepett, hogy egyre szebb lesz.Ott is találkoztam vele,ahol hullt a fák sárga levele:betegségben, ínségben, szenvedésben.Mindenütt boldog szolgálatra készen.S láttam fekete, fényevesztettnapon. Hordozta a keresztet.Mert testvére veszélybe tévedt,utánament, nem latolt, kérdett,és nem maradt ideje semmiszennytől, mélytől visszarettenni.Ment, amerre tövisek téptek.Soha nem láttam olyan szépnek!  

Válasz

 A teáscsészeEgy házaspár, a 25. házassági évfordulóján elment Angliába, hogy vegyenek valami szépet. Mindketten szerették az antik tárgyakat, kerámiákat, különösen a teáscsészéket. Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét.A férj megkérdezte az eladót:- "Meg szabad néznem ezt a csészét? Még sosem láttam ennyire szépet."A boltos a kezébe adta, és miközben csodálta a mesteri alkotást, a csésze, legnagyobb meglepetésére megszólalt:- "Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép?Tudod, nem voltam mindig teáscsésze. Volt idő, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek. Mesterem kiásott, megdolgozott, összelapított, meggyúrt újra és újra, hogy üvöltöttem a fájdalomtól:- 'Hagyj békén!' - de Ő csak mosolygott, és így szólt:- 'Még nem.'Aztán egy gyorsan forgó korongra helyezett és én hirtelen csak forogtam, forogtam, forogtam, körbe-körbe.- 'Állíts meg! Szédülök! - kiabáltam, de a Mester csak ingatta a fejét, és azt mondta:- 'Még nem.'Aztán betett a kemencébe. Sosem éreztem olyan forróságot! Csodálkoztam, miért akar megégetni. Sikoltoztam. Ki akartam jutni. Láthattam a Mester arcát az üvegen át, és leolvashattam ajkáról, ahogy a fejét rázta:- 'Még nem.'Végül az ajtó kinyílt, kitett a polcra. Hűlni kezdtem.- 'Mostmár jobb.' - gondoltam.Aztán mindenütt befestett. A festék szaga rettenetes volt. Undorodtam tőle.- 'Hagyd abba! Hagyd abba!' - kiáltottam. De csak ingatta a fejét:- 'Még nem.'Aztán hirtelen újra visszatett a kemencébe. Nem ugyanabba, mint először.Ez kétszer olyan forró volt. Úgy éreztem, megfulladok. Könyörögtem, mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam. Közben láttam, amint rázza a fejét, és azt mondja:- 'Még nem vehetlek ki.'Tudtam, nincs többé remény. Végem van. Kész voltam rá, hogy végleg feladjam, mire kinyílt az ajtó. A Mester kivett, és újra a polcra tett.Egy órával később elém állított egy tükröt és azt mondta:- 'Nézd meg magad.'Amikor a tükörbe néztem, alig tudtam hinni a szememnek:- 'Ez nem én vagyok, ez nem lehetek én., ez gyönyörű! Gyönyörű vagyok!'- 'Szeretném, ha emlékeznél arra' - mondta - 'tudom, fájt, amikor gyúrtalak, gyömöszöltelek, de ha nem teszem, kiszáradsz. Tudom, hogy szédültél, mikor a korongon forgattalak, de ha megállítom a korongot, szétmorzsolódsz. Tudom, hogy elviselhetetlenül forró volt a kemencében, és nem értettél, miért teszlek oda, de ha nem teszem, megrepedsz. Tudom, hogy rettenetes volt a szag, amikor bevontalak mázzal és befestettelek, de ha nem teszem, akkor sosem erősödsz meg, és nem lesz színes az életed. És ha nem teszlek újra vissza a másik kemencébe, nem élhettél volna sokáig, nem lennél elég erős.Befejeztelek. Olyan vagy, amilyennek elképzeltem, mikor hozzáfogtam a munkához.* * *Ez az élet barátaim. Az én életem, és a Tied. Néhányan a kemencében vagyunk, üvöltve, sikoltozva: 'Engedj ki!'. Néhányan épp színesedünk, és ez kellemetlen, majd megőrjít. Néhányan körbe forgunk, és nem tudjuk, hol vagyunk. Csak azt kérdezzük: 'Mi történik velem? Minden olyan zavaros', és a Mester csak néz, és azt mondja: 'Még nem vagy kész, még nem.'. De mi látjuk Őt, és bízunk Benne./számomra ismeretlen szerzőtől/

Válasz