Tánc a felhőkkelFöldhözragadt, tényekből élő emberek,Kik azt hiszik, olyan, hogy csoda nem lehet,Felnéznek az égre, de a csillagok helyettCsak libbenő szoknya szeli át az eget.Egy ráncos arc pihen párja vállán,Boldog lehetnek, bár az életük árán.Az égig repíti őket a szeretet,Sok év után, míg egymás mellett lehettek.Kinevették a véget,Életük álomban ért véget.Ők fejezték be, méghozzá meseszépen,Megmutatták, mi a szeretet, tanulság képpen.Az emberek rájöttek, a szeretet nagy csoda,Mégis mindenütt ott van, minden korban.A pár pedig megcélozta a fénylő holdat,És végül a csillagok közé jutottak./ Aurelia Willin /

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Válasz

Elisabeth Lobber gondolata:Az igazán nagy dolgok az apró rezdülésekben érhetők tetten. Mennyivel szegényebb a tenger végtelen felszíne, ha nem fodrozzák hullámok, mennyivel egyhangúbb a kék ég, ha nem csipkézik apró felhők, és milyen halott az erdő is, ha a fák ágain nem fészkelnek madarak, a fűben nem nyüzsögnek parányi bogarak. Ilyen a lélek is: ha nem figyelünk az alig észrevehető, apró örömökre, az élet szépségének legjavát veszthetjük el.

Válasz

 
 
 

Válasz

Válasz

Szavak bársonyávalSzavak bársonyával mondom neked,hogy önmagam legyek,ezerszer és százszor,minden fontos találkozáskor,hogy e világból nyomtalanel ne múljam, kijövök a fényre,hát megadom magam.Veletek vagyok, de még fázom...mi oly egyszerű, azt magyarázom;embernek lenni nem könnyű,és ha arcomra kiül a keserű,olykor fáradt, de mosolygó derű,ne nézzetek zavartan rám,mert egy vagyok közületek,ki sokat szenvedett, szenved ma is,mert próféta sok van, sok a hamis.Vártam, hogy köztetek lehessek.De szó-falat építek magam köré,és fő gondom az, vajon te,mit mondani szeretnék, érted-e,hogy a földi lét, mily nagy ajándék,s bölcsen élve, a legszentebb játék...Vajon találtok a szavakban újat, kedveset,mely a szívekig elvezet?Kétségek gyötörnek...Szavak bársonyos varázsán túl- igaz történet ez, nem álom -itt vagytok velem, ez a sok ember!Istenem! Most megsimogattál áldó kezeddel.../ Szakáli Anna /

 
 
 
 
 

 
 
 
 

Válasz

Kicsiny szobában fekszem álmatlan, Csak egy tompa fény vezet, álmatlan álmomban. Fényt és meleget egy kislámpa ad, De az éj vele együtt mindent befogad. És benne a Volfram-szál fáradtan hunyorog, De a piciny fény mellett sok kis arc kuporog. Mellettük a földön egy farkacska csóvál, A kiskutya hogy éhes, csak jelezni próbál. A sok izgatott arc nem feléje fordul, S a kis pocakja, egy nagyot csikordul. Fénylõ kis szemecskék néznek türelemmel, Izgatott mosollyal, páratlan jókedvvel. Közülük egy alak magasodik ki, Ráncos kezét a karfán pihenteti. Õsz haja meglebben, ráncos arca boldog, Ölében mesekönyv, hol is volna most jobb? Mesére vár a sok apró unoka, A nagymama fáradt, de hisz nem is csoda! Elmondta ugyanazt, ma is négyszer-ötször. Egész életében? Tán százhetvenötödször! - Csak még egyszer! Utoljára! Kérünk mama! Alszunk nemsokára... S a nagymama, ellent hogy vethetne, Mikor a szíve annyi örömmel van tele. Olvas hát még egyszer, még egy mesét, szépet, Amiben egy tündérleány talál majd egy férjet. S amikor a végén, azt is befejezi, Az alvó csemetékre, takarójuk teszi. Alig pislákol már a gyertya lángja, Egy picinyke szellõ a sötétbe rántja. Egy kattanás. Kislámpám eloltom. S arcomat a párnámra hajtom.



 

Gyulavári Petra

Válasz

 
 

 
 

Tánc a felhőkkelFöldhözragadt, tényekből élő emberek,Kik azt hiszik, olyan, hogy csoda nem lehet,Felnéznek az égre, de a csillagok helyettCsak libbenő szoknya szeli át az eget.Egy ráncos arc pihen párja vállán,Boldog lehetnek, bár az életük árán.Az égig repíti őket a szeretet,Sok év után, míg egymás mellett lehettek.Kinevették a véget,Életük álomban ért véget.Ők fejezték be, méghozzá meseszépen,Megmutatták, mi a szeretet, tanulság képpen.Az emberek rájöttek, a szeretet nagy csoda,Mégis mindenütt ott van, minden korban.A pár pedig megcélozta a fénylő holdat,És végül a csillagok közé jutottak./ Aurelia Willin /

 
 
 
 
 
 
 
 

Válasz

Szerintem is!!!
 



Úgy szeretném felkutatni,
Körbevinni, megmutatni
Mindent, ami szép,
Miben szíved-lelked gyönyörködnék.


Annyi szép van.
Annyi kis csoda.
Nézz ide, nézz oda,
Mi minden, mi szépnek otthona.


Egy bokor, vagy egy kis
virág.
A fa, a fán meg egy ág.
Az ágon az éneklő madár.
Messze nézve, a végtelen határ.


Torony, mi a keresztet
hordozza,
Harang, mi épp a delet harangozza.
Ember, ki megpihen,
Gyermek, ki hófehér, szívében-lelkében.


Ott egy pár, csókba forrva.
Eggyéváltan, boldog álmodozva.
Folyó, mi alattad folyik el,
Sirály, mi sikoltva ér vizet.


Vízen a híd, mi átvezet,
Kedvesed, ki fogja a kezedet.
Szellő, mi estfelé simogat,
Az éjszaka, mi szétválaszt napokat.


Ugye mennyi a szép?
Csak látni kell,
S magunkkal
Szívünkben vinni el.


Úgy szeretném megmutatni!

Válasz

Még nem, de csodaszép lehet!
 
 Ember fogózkodj!
 


Örökforgó ringlispil az élet,ezer veszéllyel jár:elkophatnak az erős láncok,csődöt mondhat a cél,kibillenhet az egyensúlyból, -lehet bármi, ami az utadba áll...
Változunk, mindannyian Te is, én istöröljük le egymás könnyeit,kövessük azt,ami megosztható mással,szolgáljuk ingyen,ha szegény is,ha kell egy száll ingben,egymásért erőről-erőre,ember,a sors hordoz, forgat,vezet, vigasztal, rángat,csak a helyedaz élettered ne add fel,míg az örök hajnal rád nem virrad!- Így volt ez tegnap is,így lesz ma is,
és így marad örökre is!...

 
 
 Cséfai Szelezsán György

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Válasz

Te jártál már ITT?
Tiszadob

labirintus

kastély
Szép lehet!!

Válasz