Wass Albert: Három vers Neked



Teleki Izabellának



1.



Hetenként egyszer meglépi köztünk

útját a posta,

s hoz nehány betűt, amit rárajzoltál

egy papirosra.



Kósza betű, odavetett szó,

törékeny mondat.

Milyen közömbösen hordjátok át

a csókjainkat.



S mellőletek a hosszú úton

mi mindent elrabolnak.

Hangsúlyt, könnycseppet, sóhajtást, mosolyt:

árnyékait a szónak.



2.



Ha itt lennél,

arról mesélnék Néked,

hogy milyen szép az élet.



Ha megjönnél egy estén,

szívem minden dalát

lila csokorba szedném.



De nem vagy itt, s egy lomha

felhő az ablakomra

varjúmódra rászáll.



Köd kószál kint a kerten,

s oly árván leng a lelkem, -

mint dér ütötte nádszál.



3.



Egy szellő jött, nyugatra induló.

Üzentem vele Néked.

Talán elér, talán átadja,

talán megérted.



Olyant küldtem vele

mit nem bír el levél.

Amit elejt a drót is

amire odaér,

és semmi hullámhosszon

nem lelni állomását:

a szívem dobbanását!



Egy szellővel

ma este-tájt

küldtem valamit Néked.



Talán elér,

talán átadja,

talán megérted...

Válasz

A pillanat

A pillanat. A másodperc apró töredéke.
Egy pillanat tűnhet egy egész örökkévalóságnak.
Egy ember egész élete tűnhet egy pillanatnak.
A halál pillanata. Az örökkévalóság.
(... Egy perc az élet?)
Pillanatok az ember életéből.

Mire gondolsz, ha a legszebb
pillanatokat kell összegyűjtened az életedből?
Mire, ha a legborzalmasabbakat?
Mi az, ami csak egy pillanat volt,
de tisztán emlékszel rá?
Mi az, ami órák, napok vagy évek,
de csak egy pillanatnak tűnt?

Érzed az idő múlását? Cammog, vagy rohan?
Egy helyben rezeg, mint egy szappanbuborék?
Pillanat, amely megismételhetetlen.
Pillanat, mely milliószor előfordult már...

Vagy megállt az idő? Változnak az idők?
Minden átalakul valami mássá,
vagy örök körforgás az egész?
Van idő, vagy az idő is csak tér?
Van-e rés a pillanatok között: "recés"-e az idő,
vagy folyamatosan összefolyó minden,
és nincsenek is pillanatok?
Az idő szubjektív kategória,
vagy objektív létező?

Pillanatok, érzések, tekintetek.
Szavak és hallgatások.
Oravecz Imre

Válasz

Meglepetés sütemény

Végy:
1 kg jó meleg szeretetet,
Szitáld át a türelem szitáján,
(nehogy pletykamag kerüljön bele!)
1 kg bátorságot,
3 dl szorgalmat,
1 dl jóságot.

Gyúrd össze:
1 tojásnyi kedvességgel és takard le tiszta jókedvvel! Ha megkelt, süsd meg a kitartás tüzénél! Szórd meg asszonyi kacagással, és tegyél rá pár csepp nyugodt megfontolást! Vágd fel annyi darabra, hogy egyel mindig több legyen, mint ahányan az asztalt körülülitek, hiszen mindig akad valaki, aki még rászorul...

Bármikor fogyasztható!

Sziv.gif

Válasz

Én téged tudlak

Nem rejtőzhetsz el már előlem,
nem menekülhetsz. Fogva tartalak.

Rab vagy. S megalvadt bánatomban
már csak rabságod vigasztalhat.

S hogy még gonosznak sem kell lennem:
ha futni vágysz, én futni hagylak.
S milyen könnyű szívvel! hisz tudom már:
emlékeimtől visszakaplak.

Egy mozdulat, egy szó, tekintet...
bennem, köröttem rezgő részek.
De ha úgy akarom, belőlük.
felépíthetem az Egészet.

Téged. S köréd a szobát, házat,
az utcát is a béna fákkal.
S a napszakot... Így kaplak vissza
tested köré varázsolt tájjal.

Mit rejthetnél el már előlem? -
Megtanulta szemem az ívet,
amit karod hasít a légben,
ha magadra húzod az inget.

S a guruló víz-gyöngyök útját
has és comb közt, a test árkában,
amikor nyújtózkodva, lassan
felállsz fürdés után, a kádban.

Kifosztottalak, lásd be végre,
elloptam, íme, minden titkod.
Tudom félő, lágy harapásod
s bőröd alatt az eret, izmot.

S mikor szeretsz: leheletednek
gőzét. Síró, kis lihegésed.
Megtanultalak én örökre,
nem rólad tudok már, de téged.

Én téged tudlak és úgy tudlak,
mint az isten, aki teremtett.
Rezgésből, árnyból és színekből
újból és újból megteremtlek
Zelk Zoltán

Válasz

Nem volt hiába semmi sem...


Nem volt hiába semmi sem.
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
acélkerék is megkopik,
hogyha szüntelen csak forog.
Kopik, kopik, de fényesül,
nem fogja be a rozsda sem,
csiszolja minden mozdulat,
s forog, forog ezüstösen.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,
nem adnak ingyen semmit ám,
voltak keserves napjaim
és rengeteg dúlt éjszakám.
Amíg egy gyermek nagyra nő,
bizony, egyet-mást tenni kell,
legalább így az életem
nem múlt el csip-csup semmivel.

Ránézek nagy fiamra és
egyszerre oly üde vagyok,
hogy a szemem harmatgyöngyös
hajnali rét gyanánt ragyog,
s leánykám, mint a Március,
rügyekbe zárt kölyöktavasz...
őt nézem és bimbókorom
újra fölöttem sugaraz.

Nem siratom tűnt éveim,
hiszen az idő úgysem áll,
csak aki meddőségben élt,
azé a vénség, rút halál.
Szánom az ínyenc élvezőt,
csömörnél mása nem marad,
koldus, ki mit sem áldozott
s nem gyűjtött mást, csak aranyat.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,
nehéz a toll is néhanap,
de a lehalkult szívverés
fiam szívén erőre kap,
szépségem múlik, - nem sírok,
leánykám arcán tündököl,
szinte sok is, e két gyerek,
mily roppant kincset örököl.

Nem volt hiába semmi sem,
bár néhanap békétlenül
lázongtam, hisz nem tudtam én,
hogy ürmöm mézzé édesül.
Sokat fizettem? Nem tudom,
hiszen mindennek ára van...
ezerszer újra kezdeném
alázatosan, boldogan.
Várnai Zseni

Anya küzd....jpg

Válasz

Még ma tiéd


Még ma tiéd, ha nevet, ha könnye kicsordul.
Még ma csak egy szavadért bárhova menne veled.
Édes öröm neki még, ha te jössz és hallja hangod,
Boldogság, ragyogás minden perce veled.

Még ma a térdeden ül, csókodra a csókja a válasz.
Két kicsi karjával forrón, lágyan ölel.
Még ma mesélhetnél neki, hidd el, szomjasan inná
Ajkadról a mesék sok fura fordulatát.

Még ma mesélne neked pajtásokról s a csatákról,
Mint verekedtek imént, s hogy ki futott, ki a hős,
Ámde feleslegesek pajtások, s mind, ami játék,
Hogyha te menni akarsz, inkább menne veled.

Még ma mindene vagy. Tudsz mindent és a hatalmad
Korlátlan hatalom, férfierőd az erő.

Még ma tiéd. De talán holnap, mire újra felébred,
Szórakozottabb lesz, szép szeme másra figyel.
Más színeket, mélyebb értelmet kapnak a dolgok.
Nőnek a pajtások, hívogatóbb a szavuk.

Nőnek a fák, a mezők tágas térsége kibomlik,
Nyílik a tarka virág, tágul, nő a világ.
Vígmosolyú lányok jönnek, suttogva beszélnek,
Szoknyájuk szélét meglibbenti a szél.

Hívnád kisfiadat, menjünk sétálni mi ketten,
S ő vonakodva felel: Dolgom van ma, apám.
Még ma a mindene vagy. S bármennyire sürget a dolgod,
Válts vele néhány szót! Légy a barátja! Vezesd!

Ismeretlen szerzőtől

Válasz

A zsákos emberek

Sándor, József, Benedek,
ők a zsákos emberek.
Vajon mi van zsákjukban,
s bízhatunk e hármukban?

Sándor, József, Benedek,
zsákban hoznak meleget.
Ám ha száját nem jól kötik,
a meleg biz` mind kiszökik!

Szegény Sándor, bár cipelte,
neve napján hideg lelte!
Egér mászta meg tán zsákját,
s elrágta a zsákja száját?

József sem járt szerencsével,
hidegfront jött heves széllel.
Korán reggel fagyott nagyot,
az ő zsákja léket kapott?

Benedeknek zsákja lapos,
holnap után semmit se hoz!
Rosszul kötötte be száját,
s elhagyta a meleg zsákját.

Én bizony ezt másra hagyom,
mert Albert napja ősszel vagyon!
Nem hozhatok jó meleget,
pedig napozni szeretek...

Emőke, Gábor, Irénke,
hoznátok meleget végre?
Emánuel, válts meg minket,
s te Gedeon, hozd e kincset!

Ne érjen már ilyen szégyen,
hogy meleghozó Hugó légyen!
Ha más hát nem, Árpád apánk,
zsákban hozd a meleget ránk!

Szuhanics Albert

Válasz

Az Országgyűléshez

Sokat beszéltek, szépet is beszéltek,
Jót is, de ebbül a hon még nem él meg,
Mert nincs rendében eljárásotok,
Ti a dolog végébe kaptatok,
És így tevétek már régóta mindig;
Látják, kik a multat végigtekintik.
Ki képzel olyan templomépitőt,
Ki a tornyot csinálja meg előbb?
És azt a levegőbe tolja, hogy
Ott fönn maradjon, míg majd valahogy
Alája rakja szépen a falat,
S legeslegvégül jőne az alap.
Ti vagytok ilyen mesteremberek,
Ezért ad a hon nektek kenyeret,
Ezért fizet szivének vérivel!
Jobbat tesz, aki semmit sem mivel.
Időt, erőt eltékozoltok, és ha
Sikert mutattok is föl néha-néha,
Csak olyan az, mintha hogyha engemet
A szomjuság bánt, s adnak víz helyett
Ételt, s talán még épen olyan ételt,
Mitől szomjúságom csak jobban éget.
Ha ez siker, ha ez jótétemény:
Elmémet a bölcsőben hagytam én.
Hiába minden szép és jó beszéd,
Ha meg nem fogjátok az elejét,
Ha a kezdetnél el nem kezditek...
Sajtószabadságot szerezzetek.
Sajtószabadságot, csak ezt ide!
Ez oly nagy, oly mindenható ige
A nemzetben, mint az isten "legyen"-je,
Amellyel egy mindenséget teremte.
Hol ez nincs meg, bár máskép mindenek
Eláradó bőségben termenek,
S bár az utósó szolga és a pór
Zsebébül aranyat marokkal szór:
Azon nemzetnek még nincs semmije,
Azon nemzetnek koldus a neve.
S hol ez megvan, bár rongyban jár a nép,
Nyomorg, tengődik mindenfélekép:
Azon nemzet gazdag végtelenűl,
Mert a jövendőt bírja örökűl.
Haladni vágyunk; de haladhatunk?
Én istenem, milyen golyhók vagyunk!
Lábunk szabad, de a szemünk bekötve,
Hová megyünk? ... meglássátok, gödörbe.
Szemünk bekötve, fogva szellemünk,
Az égbe szállnánk, s nem röpülhetünk,
A szellem rab, s a ronda légbe fúl,
Mely dögvészes már önnön átkitúl.
A szellem rab; mint a hitvány kutyát,
A ház végére láncba szoriták,
S láncát harapva tördeli fogát,
Amellyel védni tudná a hazát...
A szellem rab, s mi fönn tartjuk nyakunkat,
S szabad nemzetnek csúfoljuk magunkat!
Szolgák vagyunk, rabszolgánál szolgábbak
Megvetésére a kerek világnak!
Petőfi Sándor

Válasz

A szabadsághoz



Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!
Oly sokáig vártunk rád epedve,
Annyi éjen által, mint kisértet,
Bolygott lelkünk a világban érted.


Kerestünk mi égen-földön téged
Egyetlenegy igaz istenséget,
Te vagy örök, a többi mind bálvány,
Mely leroskad, egy ideig állván.

S mégis, mégis számkivetve voltál,
Mint a gyilkos Kain bujdokoltál,
Szent nevedet bitora szögezték,
Érkezésedet hóhérok lesték.


Megszünt végre hosszu bujdosásod,
Sírba esett, ki neked sírt ásott,
Bevezettünk, s uralkodás végett
Elfoglaltad a királyi széket.


Te vagy a mi törvényes királyunk,
Trónusodnál ünnepelve állunk,
Körülötted miljom s miljom fáklya,
Meggyúlt szíveink lobogó lángja.


Oh tekints ránk, fönséges szabadság!
Vess reánk egy éltető pillantást,
Hogy erőnk, mely fogy az örömláztól,
Szaporodjék szemed sugarától.


De, szabadság, mért halvány az orcád?
Szenvedésid emléke szállt hozzád?
Vagy nem tettünk még eleget érted?
Koronádat a jövőtől félted?

Ne félj semmit, megvédünk... csak egy szót,
Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód,
S lesz sereged ezer és ezernyi,
Kész meghalni vagy diadalt nyerni!


S ha elesnénk egy szálig mindnyájan,
Feljövünk a sírbul éjféltájban,
S győztes ellenségednek megint kell
Küzdeni... kisértő lelkeinkkel
Petőfi Sándor

Válasz

Hazám

Sokszor valál már életedben
Veszendő, oh szegény hazám!
Tatár, török és német gyilkolt
S haldoklál fényes rabigán:
Mi lesz majd sorsod a jövőben?
Ki tudja azt; sötét titok;
De most, de most, ha rád tekintek,
Csak sírok és csak sirhatok.

Nem gyáva bú e könnyek anyja,
Haragom sirja azokat;
Beszélünk hangos, büszke szóval,
S hazánk még csak névben szabad.
Nem csüggedés e könnyek anyja,
Rajtok tettek villáma ég;
Versengünk puszta semmiségen,
S fölöttünk mind borúsb az ég.

Hah mennyi gúny! győzelmi hymnus
Harsog körűlbe mindenütt,
S a vértől megszentelt mezőkre
Szabadság fényes napja süt.
Nekünk e hang tán síri dal lesz,
S a szent sugár tán búcsufény,
Véres felhőben elhunyó nap,
Halottak gyászos mezején.

Inkább halál, mint gyáva élet,
Igen, vesszünk, ha veszni kell,
De küzdjünk, míg csak egy magyar lesz
És vérezzünk dicsően el.
Lesz legalább a történetben
Rólunk egy nagy emlékezet
Egy büszke nép élt meggyalázva,
De dicsőn halt, mint született.
Gyulai Pál

huszár.jpg

Válasz