Valahol az égen, van egy
fényes csillag,
Iránytűje lehet a mesés
angyaloknak.
Hogy merre is van, azt
senki sem tudja,
De biztos, hogy van, hisz
mesélnek róla.
Mesélik még azt is, ha
távozik egy élet,
Születik egy angyal, s
benne újra él a lélek.
Mert angyalok leszünk, csak
még nem tudunk róla,
De így van, én tudom, hisz
valahol meg van írva.
Újra élünk ott fenn, kikkel
régen találkoztunk,
Anyákkal, apákkal, s kikkel
együtt randevúztunk.
Együtt leszünk ismét, s még
jönnek utánunk,
Kiket egyedül hagytunk a Földön,
de innen fentről látunk.
Látjuk azt, mikor a
temetőbe mennek,
S sírunkra egy-egy virágot
letesznek.
Könnybe lábad szemünk, ha
könnyeiket látjuk,
De innen fentről vigyázunk majd rájuk.
( szerz. ismeretlen)

mécses5.gif

Válasz

Madai Katalin: Kegyeletül gyertya égjen...

Régen, mikor kicsi voltam,
Édesanyám kezét fogtam,
elvitt, ahol Papám feküdt,
ahol fejfa volt mindenütt.

Fejfák alatt gyertyák égtek,
Anyám súgta: - Régen éltek!
Éltek, de már itt alszanak,
eltemetve, itt nyugszanak.

A sírkertben-lázban égtem,
ahogy Anyám arcát néztem -
a szeméből könny patakzott,
és a térde megbicsaklott.

Ajkai közt imát mondott,
egész testem megborzongott!
Átölelt, és úgy közölte,
miért járunk temetőbe.

Megértettem, felnőtt lettem.
Általa új erőt nyertem -
tisztelgek a sírok előtt,
hisz szerettek Ők azelőtt.

Kegyeletül gyertya égjen,
világítson át az éjben!
S egy gondolat erejéig,
repülj a hit tetejéig!

MÉCSES2.gif

Válasz

HA EGYSZER...
Ha egyszer én lennék az este,
szép álmot hoznék a szemedre,
ha egyszer én lennék az álmod,
álmodnál igazabb világot.

Ha egyszer én lennék az éjjel,
színültig telne minden kéjjel,
ha egyszer én lennék az ágyad,
száz évig aludni hagynálak.

Ha egyszer én lennék a reggel,
hozzád lesnék be, szeretettel,
ha egyszer én lennék a nappal,
az erdő lennél madárdallal.

Ha egyszer én lennék a tenger,
sós lennék, édes lehelettel,
ha egyszer én lennék a felhő,
gyermek lennél, ki hozzám felnő.

Ha egyszer támadna délután
a sárkány orrán fúvó orkán,
akkor sem volna mitől félned,
barlangként lennék menedéked

Ha egyszer én lennék a kék ég,
Nap lennél, fényes égi ékként,
ha egyszer én lennék a lelked,
szép lennék, vagy talán a legszebb!
(szerz. ismeretlen)

JÓ ÉJT!.jpg

Válasz

Szuhanics Albert
A remény kertje


Ne hidd, hogy délibáb
a remény-sziluet,
Ne gondold, nem lehet
vágyad már te neked!

Minden, mi benned él,
olyan, mint elvetett
Csíra vagy kezdemény,
mely elrendeltetett.

Nem hal meg a remény,
csak néha szundikál.
Letenni őróla
és másban hinni kár!

Mindenkor mindenütt
reményed meglegyen!
Ő mindig átragyog
minden bú-fellegen.

Nem csal meg a remény,
hiszen, hol vágy terem.
Csak magát csalja meg
aki reménytelen!

Ne hagyd el eszedet,
emeld fel fejedet!
Ápold, mint kertedet
legszebb reményedet!
/Poet.hu

Válasz

Add nekem a szemeidet

Add nekem a te szemeidet,
Hogy vénülő arcomba ássam,
Hogy én magam pompásnak lássam.

Add nekem a te szemeidet,
Kék látásod, mely mindig épít,
Mindig irgalmaz, mindig szépít.

Add nekem a te szemeidet,
Amelyek ölnek, égnek, vágynak,
Amelyek engem szépnek látnak.

Add nekem a te szemeidet.
Magam szeretem, ha szeretlek
S irigye vagyok a szemednek.
(Ady Endre)

Válasz

ADY ENDRE: JÓSÁG SÍRÓ VÁGYA

Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.

Buzgóságban sohsem lohadni,
Semmit se kérni, el se venni,
Nagy hűséggel mindent szeretni:
Milyen jó volna mindig adni.

Még az álmokat se hazudni,
Mégis víg hitet adni másnak,
Kisérő sírást a sirásnak:
Milyen jó volna áldni tudni.

Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.

Válasz

Légy jó!

A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.
Ne engedd a madarakat félni,
A hűséget hóban elvetélni,
Az álmokat este megalázni,
Almafákat áprilisban fázni,
A perceket ne engedd megállni,
Ablakokat örökre bezárni,
Csillagfényű éjszakákra lőni,
Ösvényeket indákkal benőni.
Ameddig a vállad íve bírja,
Vigyázz minden virágtalan sírra,
Vigyázz minden társtalan magányra,
Füstre, fényre, ember-glóriára.
Aki árva arccal sír az égre,
Takarj szelíd álmot a szemére.
Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
Valakinek Embernek kell lenni.
(Szerz. sajnos Ismeretlen)

Válasz

Juhász Gyula: Emlék

Egy arc fölbukkan néha a homályból,
Hová eldugta őt a feledés,
Egy régi társnak arca, aki bátor
Tekintetével a lelkedbe néz.

Elhunyt napok és elfakult vidékek
Feléd ragyognak ismét hirtelen,
Fölzendül elnémult szavak zenéje,
És lelkeden, lehangolt hangszeren,

Ábrándjaid eljátssza újra múltad,
Csak bánatod tesz rájuk hangfogót...
A feledés homályából kibukkan
Egy régi arc, és feléd mosolyog.

Válasz

Móra Ferenc – A szív


A szív a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kélni,
Ha nyílik rája alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki.

A szív a legfurcsább csavargó,
Minden lépése új talány:
Onnan szalad, hol rája várnak,
S hívatlanul oson be másnap
Pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
Hívhatják vissza bár ezerszer,
Nem látják többet sohase.

A szív a legfurcsább csavargó -
Dölyfös kacajjal elszalad,
Hogy megalázva, elgyötörve
Visszalopóddzék a küszöbre,
Hol csupa dacból megszakad.

Válasz

Várnai Zseni
SZOLGÁLJ, SZÍVEM!


Csak kis kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.



Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kis kitartás, - kip-kop... pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kip-kop... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.



Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom:
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!

Válasz