Kováts Lajosné üzente 16 éve
Köszönöm ezt a szép megemlékezést! Nagyon tetszett, jó volt olvasni a szép verseket, s az életéről, amit nem ismertem.
Nagyon köszönöm, hogy elküldted és olvashattam.
Szép napot Neked Zsóka.
Takácsné Eszter üzente 16 éve
Takácsné Eszter üzente 16 éve
Köszönöm ezeket a szép verseket. Közülük egyik kedvencem a BIZALOM.Én is ajánlok egyet a versei közül a figyelmetekbe:
Élő csipesz, lóg a trapézen
a férfi fejjel lefele,
foga közt kettős tárcsa, mintha
mágneses nyelvet öltene.
A vonzás túlsó pólusán függ
s forog a nő - feszül a száj!
Micsoda csók! - Köztük csupasz tér,
tömör csönd s véletlen halál.
Micsoda egymásrautaltság
leng itt ég alatt, föld felett,
micsoda gyakorlott makacs vágy
ment s kockáztat két életet!
Milyen figyelemben forognak
s mily fegyelemben, tudva: csak
együtt szállnak, ha egyikük vét,
mindketten aláhullanak !...
Ó, ha így tudnánk összefogni
egymásra bízott szeretők,
mintha folyton fönn-szállva, mintha
folytonos zuhanás előtt!
Ó, ha közös dolgok tevői,
így tartanánk egymást, ilyen
végzetes bizalommal egymás
fogában s idegeiben!
Ezrekbe fogódzók, ha hittel
mondanánk, mint ők odafönn
élik, hogy: a másik ügyéhez
egész létemmel van közöm!...
Forog, forog a nő a férfi
foga közt - tompul a zene,
csak dob kopog. - Valami gyors vég,
bármi föloldás kellene!
No most!... Földet ér a mutatvány.
Fönt már a taps függönye leng.
S ők ketten egyetlen groteszk bók
szobrában állnak idelent.
István Halhóber üzente 16 éve
Prohászka Béláné üzente 16 éve
Szalai Tamásné üzente 16 éve
[Törölt felhasználó] üzente 16 éve
Varróné Juhász Judit üzente 16 éve
Köszönöm szépen. Nagyon szép megemlékezést készítettél Garai Gáborról!
Kellemes estét kívánok!
Puszi, Judit
[Törölt felhasználó] üzente 16 éve
Ené Bakos Irén üzente 16 éve
[Törölt felhasználó] üzente 16 éve
Köszönöm a tartalmas megemlékezést. Bevallom, nem nagyon ismerem a verseit, amit itt olvastam, azok tetszenek.
[Törölt felhasználó] üzente 16 éve
Becsei Ferencné üzente 16 éve
[Törölt felhasználó] üzente 16 éve
GARAI GÁBOR VELED VAGYOK
Érzed, ha gondod, bánatod van
szólok hozzád, veled vagyok;
mint én is meghallom bajomban
hozzám szivárgó sóhajod?!
Nélküled élni nem tudok már;
lásd, ha távol vagy, ha közel
- édes bájad körül-lobog bár -
keserű mámorod ölel.
Kik összeforrottunk a bajban,
tilosban (s bűnben - mondanák
a szentek!), megleljük-e majdan
a közös kegyelem szavát?
Megleljük-e? Veled keresném
étlen is ítéletnapig!
Míg ránkgyujtja e képtelen fény
hűségünk gyémánt holdjait.
kÖSZÖNÖM, ÉN IS SZERETEM GARAI GÁBOR VERSEIT.
Mohácsiné Zsóka üzente 16 éve
Köszönöm, hogy betetted ezt a gyönyörű verset. A sok szép verse közül élmény válogatni.
Nem vagyonra ...
Nem vagyonra gyűjtök - időre,
hogy kószálhassak szabadon
ez idei, s talán jövőre
már járhatatlan tájakon.
Örömömben - ameddig élek -
az osztozhat csak, akinek
így kellek, ki felezi vélem
oszthatatlan perceimet;
Bánatomban csak az talál meg,
kit leigáz a pillanat,
s úgy szakad rá, mint az ítélet,
hogy alig kelt, - s már hull a nap.
Rné Magdi üzente 16 éve
Gyönyörű verseket irt! Hosszú ,de beteszem Nektek!
Köszönöm szépen.
Garai Gábor:
Bizalom
S ha százszor is becspnak és ezerszer
csalódom abban, kinek szívemet,
mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha épp az árul el, kit életemmel
fedeztem én,
s ha tulajdon fiam
tagad meg,
s ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem
barátaim,
s ha megcsal a reménység,
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem,
s ha csak a bosszút hízlalja a hála
híveimben,
s ha rágalom kerít be,-
akkor se mondom,hogy nem érdemes!
Akkor se mondom, hogy nem érdemes
hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen magányban, mert irgalmatlan az
élet.-
De csöndes szóval eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárt kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú;
ki-bejár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!
Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt,
megtisztálkodva ma betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma,
köszönthet holnap tiszta öleléssel!
Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
Nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
kegyelmet a hazugnak,
nem tudok
mentséget a könnyes képmutatásra,
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
akár a nyers önzés orvtámadását.
De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint a mammut és az ősgyík, a múltba
porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
dühünk lehűl,
csak szerelmünk örök.
S halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül.