Nagy Tunde üzente 15 éve
Tóth Zoltánné Erika üzente 15 éve
[Törölt felhasználó] üzente 15 éve
Szalai Tamásné üzente 15 éve
[Törölt felhasználó] üzente 15 éve
Ené Bakos Irén üzente 15 éve
[Törölt felhasználó] üzente 15 éve
Kováts Lajosné üzente 15 éve
Nagyon szép megemlékezést készítettél Zsóka! Köszönöm szépen.
A hollö meg a róka ma is a kedvenceim között szerepelnek.Ez volt az első mese, amire visszaemlékszem, hogy Édesanyám olvasta.Szeretem a meséit.
Köszönöm Neked, hogy eszembe jutattad.
Szép napot mindenkinek.
Szeretettel Ili.
Skorán Ottóné üzente 15 éve
La Fontain meséi.. gyermekkori olvasmányaim egyik legkedveltebbjei, amiket ma is szívesen olvasgatok!
Köszönöm Zsóka ezt a megemlékezést!
Varróné Juhász Judit üzente 15 éve
M Imre üzente 15 éve
Eredeti meséi vannak. Abban az időben sok művész kitartatta magát, azaz pártfogója volt. Köszönöm, szép összeállítás. Fába szorult hernyó
Egyszer fába szorult egy hernyó. Jó magas fa legfelső ágába. És jajgatott, jajongott, sírt keservesen.
Szép hernyó volt. Piros vonalakkal meg kékekkel csíkozott. És természetesen sárgákkal is. A szeme, mint két rubin. Vagy három rubin, mert nem tudom pontosan, hány szeme volt a hernyónak. De akár kettő, akár három, gyönyörű volt. Bár most sírt mind a két (vagy mind a három) szemével. Pik-pak, hullottak a könnyek. Avagy pik-pak-puk. Az esetben, ha három szeme volt.
Különben szépek voltak a könnyei is. Sőt talán a könnyei voltak a legszebbek.
– Valaki bömböl – dörmögte a medve.
– Valaki ordít – rivallta a farkas.
– Valaki szepeg – mekegte a kecske.
– Valaki sír! – kiáltott a róka.
– Valaki zokog – makogta a nyúl.
– Valaki rí – recsegte a borz.
– Valaki sír-rí – cincogta az egér.
– Valaki itatja az egereket – mondta a hőscincér.
– Valaki nagyon keservesen sírdogál – mondta a katicabogár.
– Ej, ki lehet? – kérdezték mind együtt. Ez úgy hangzott, mint a karének. A medve, a farkas, a róka: basszus. A kecske: tenor. Alt: a borz és a nyúl. Az egér, a cincér s a katica: szoprán.
Az meg ott fent sírt-rítt tovább.
– Mentsük meg – mondta a medve; a medvéknek ugyanis általában jó szívük van.
– Mentsük! – vágta rá a farkas, a kecske, a róka, a nyúl, a borz, az egér és a hőscincér.
Ja és a katica is rávágta!
Mivelhogy általában a farkasoknak, a kecskéknek, a rókáknak, a nyulaknak, a borzoknak, az egereknek és a hőscincéreknek is jó szívük van.
Ja igen, és a katicáknak is!
– De hogyan mentsük meg? – kérdezte a cincér.
– Megrázom a fát – mondta a medve. A róka röhögött.
– Üvöltök egyet, s attól a fa elengedi – vélte a farkas.
A róka heherészett.
– Tanácsokat kell neki adni – rebegte a kecske.
A róka kacarászott.
– Helikoptert kell bérelni – így a nyúl.
A róka hahotázott.
– Fel kell ugrani az ágig – tanácsolta a borz.
A róka rötyögött.
– Avagy izé – jelentette ki magabiztosan a cincér.
A róka röhécselt.
– Mit röhécselsz, kacarászol, heherészel, hahotázol? – mérgelődött a katica. – Inkább azt mondd, hogyan menthetjük meg!
– Talán neked nincs ötleted? – kérdezte tőle a róka.
– De igenis van! – kiáltott a katicabogár. Egymás hátára kell állnunk, úgy elérjük.
– Na lám – mondta a róka –, nemcsak hét pettyed van, de eszed is.
Eldőlt hát, hogy egymás hátára állnak. Kicsit még vitatkoztak azon, ki legyen legalul. A nyúl a rókát akarta, a borz az egeret, a kecske a katicát.
– Nem akarok megint heherészni – mondta a róka.
– Így kell felállnunk: alul a medve, rajta a farkas, aztán a kecske, kecskén a borz, rajta a nyúl…
– Hohó!… – vágott közbe a katica. – Talán úgy, hogy a kecskén te, s rajtad a borz, aztán a nyúl.
– Na jó – egyezett bele a róka –, szóval rajtam a borz, a borzon a nyúl, rajta az egér, aztán a cincér, s legtetején a katica. Ő épp eléri azt az egyént, aki fent bömböl.
Nosza, felugrottak egymás hátára. Legtetőn a katica.
– Egy hernyó! – kiáltotta.
– Eléred? – kérdezték a többiek.
A katica nyújtózott, de egy icipici hiányzott. Bánatosan leszólt hát:
– Még egy hangya kellene. Egy picurka hangya. Ha ráállna a hátamra, épp elérné.
– Látod – mondta dühösen a cincér –, nekem kellene legfelül lennem. Én nagyobb vagyok, mint te, én éppen elérném.
A róka erre megint heherészett.
– Ne vihogj, rázkódik tőle a májam – mordult rá a borz.
A katica meg mérgelődött fent.
– Ej, de buta vagy, te cincér! Hát azt hiszed, ha te lennél legfelül, magasabbak lennénk?
– Azt! – vágta rá a hőscincér.
– Na jó, akkor cseréljünk helyet!
Helyet cseréltek, a cincér ráállt a katica hátára, persze éppen úgy nem érte el a hernyót, mint a katica.
– Érdekes, pedig én nagyobb vagyok – csodálkozott.
A borz meg fájdalmasan felkiáltott:
– A májam!
Merthogy a róka megint csak röhécselt. A fába szorult hernyó meg jajgatott, sírt, jajongott.
Nagyon-nagyon fába szorult.
– Azt mondod, egy hangya kellene? – kérdezte legalul a medve.
Kicsit lihegve mondta, hiába, nem volt könnyű a farkas, a kecske, a róka, a borz, a nyúl, az egér, a cincér s a katica.
– Igen, egy hangya – mondta a katica –, egy icipici hangya. Akármilyen icurka-picurka.
– Hej, hangya! Hangya! Gyere ide, hangya!
– kiabálták mindannyian.
De hiába, mert éppen nem járt arra egy hangya sem. Vagy ha arra járt, nem akart segíteni. Pedig általában a hangyáknak is jó szívük van!
Egy hangya, egy kis hangya, egy icurka-picurka hangya!
Így aztán nem sikerült megmenteni a hernyót. Sírhatott-ríhatott.
[Törölt felhasználó] üzente 15 éve
István Halhóber üzente 15 éve
[Törölt felhasználó] üzente 15 éve