Nyári versek képekkel...

Drégely László: Nyár

Süt a nap a rétre,

Házak tetejére,

Árnya sincs a fáknak,

Tűző napon állnak.

Kutak mélye száraz,

Fenekére láthatsz,

Marhacsorda bőgve

Fekszik ottan körbe.

Délibábos égen,

Megfordított réten,

Sehol sincs egy felhő,

Árnyat szövő kendő. 

    Móra Ferenc: Sétálni megy Panka...  

Sétálni megy Panka a búzamezőbe,

Pillangós papucsba, hófehér kötőbe.

A szeretet lángja közel hoz a Tűzhöz.
Nem retteg már többé, akit a sors üldöz.
Őrizd ezt a lángot, fényesen lobogjon,
elárvult szíveket bűvkörébe vonzzon!

A vers folytatásához kattints ide:
http://versek.aranyosiervin.com/erzelmek-szeretet-magany-boldogsag-vagyakozas/aranyosi-ervin-a-szeretet-langja

Élt egyszer egy király,
s annak három lánya.
Őfelsége egy nap
indult a vásárba.

Lányaihoz fordul,
egyenként megkérdi:
- Milyen vásárfiát
hozzon apja néki?

A verses-mese folytatását a képre, vagy az alábbi linkre kattintva olvashatod!
http://versek.aranyosiervin.com/gyerekvers-verses-mese/szolo-szolo-mosolygo-alma-csengo-barack-nepmese-benedek-elek-feldolgozasa-alapjan-irta-aranyosi-ervin

Tavaszi versek képekkel...

Berzsenyi Dániel: A tavasz

A tavasz rózsás kebelét kitárva,

Száll alá langyos levegőn mezőnkre.

Balzsamos fürtjén Zephyrek repesnek,

S illatot isznak.

Alkotó aethert lehel a világra,

Mellyre a zárt föld kipihenve ébred;

Számtalan létek lekötött csirák

S magvai kelnek.

Flóra zsengét nyújt mosolyogva néki.

Nyomdokin rózsák s violák fakadnak,

A vidám Tréfák, Örömek, Szerelmek

            Lejtnek  utána.

                Gondolatok  a  szerelemről...

"Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,

És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

mint napsugár, ha villan a tetőn,

holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,

hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven simogat,

Mint márciusi szél a sírokat.

Karácsonyéj legendája

Vén december friss havat hullt, s mesélt nagyanyóka,
tátott szájjal hallgatta őt Krisztián és Zsóka:

Tudjátok-e, réges-régen, nagyon messze innen,
örvendeztek az angyalok, s boldog volt az Isten!

Názáretben fia lett az asszony Szűzanyának,
s a kis Jézus mindene volt Józsefnek, az ácsnak.

Betlehemi jászolában szuszogott a gyermek,
nem fázott, hisz meleget rá az állatok leheltek.

Karácsonyéj legendája nem csoda és álom,
pásztorének szép dallama röpült szét a tájon.

Tiszta lelkű, jó emberek hódolattal jöttek,
hitték, hogy e kisded lesz majd gyönyöre a Földnek.

Megváltónak születése: ez a szent karácsony,
megünnepli minden ember szerte a világon.

Fenyőfákon angyalhaj és dió, cukor alma,
szótlan kéri: gonoszságnak szűnjön a hatalma.

S ne lehessen semmi-helye szívekben a télnek,
és az égen szeretetünk csillagai égnek…

Lassan a kis unokákat álom fogta kézbe,
röpítette képzeletük, s nagymama meséje.

Kinn a szél, bár havat hajszolt, őket csönd takarta,
s nyári mező lett az álmuk, ugyanolyan tarka.

Aztán másnap kora este felöltözve várta
családjukat a karácsony csillagszórós fája.
Balogh József



Karácsonyéj

Nagykarácsony éjjel a FÉNY éjszakája.

 

November 1.

Száll a füst, kicsinyke tüzek égnek,
Ma tűnik csak a temető szépnek.
E napon, mikor árvák odalépnek,
Hol szüleiktől búcsúztak el végleg.

Mikor anyák szíve egy hatalmasat roppan,
Mert kicsikéjük szíve már sohasem dobban.
Testvérek, rokonok, régi cimborák,
Hozzátok is eljött oly sok jó barát.

"Bárcsak itt lennél!" - Hangzik fel ezer szájból,
Gyötrő fájdalom tör ki a némaságból.
Sok boldog lélek, mely ki tudja, merre jár,
Odatérő embert mindig örömmel vár.

Az aradi tizenhárom

Döbbenet volt az ország lelke akkor,
Egyetlen sóhaj morajlott tova,
Mint vészes rianás, gáttörő tavaszkor,
Úgy dübörgött Kossuth nagy kora.
Vijjogva szállt a zord halálmadár,
Mint pokolból szabadult szörnyű rém:
Sötétség lett úrrá e szent hazán,
Mert Világosnál kialudott a fény.
Egy jajszó sikoltott a honfiszájon -
Az aradi Tizenhárom!...

Az Óriás, ki lelke tűzborával
Tízmillió magyart harci lázba vert,
Lángajkára fagyott utolsó dalával
Már Mars hadisten kebelén pihent...
Nem pergetett már riadót koboz szava,
Elnémultak pacsirták és sasok,
De égre zúgott a holt Petőfi sóhaja,
Mint üllőn csengő, villámló vasok
S végig dörögte a vérszagú világon:
Az aradi Tizenhárom!...

Egy szó jajdult csak a meghőkölt világon -
Még a kancsukás cár is felnyögött:
A frank, a belga, német és angol határon
Kegyelmet követelt a Titán-Száműzött.
Döblingbe űzött börtön posztján
Gyilkos tollával a Legnagyobb Magyar,
Mint ketrecbe láncolt fenséges oroszlán,
Ki kétségbeesetten saját húsába mar,
A boltra írta: - mint gyújtó, égi árom:
Az aradi Tizenhárom!...

Öklét rázta a Becsület szava,
A Jog, Igazság, Szeretet felordított,
Kegyelmet kért a félvilág maga,
Ám a győző halálharangot kondított.
S az őrült ördög, a fattyúvérű rém,
A hesseni herceg szerelem fia.
Hóhér - Haynau, kinek gyilkolás volt a kéj,
Akarta, hogy vérben égjen Hunnia...
És fennakadt a szörnyű vérvádon:
Az aradi Tizenhárom!...

A döbbenet tépett milljó szív-eret,
Egyetlen sóhaj morajlott tova:
De nem mozdult meg a lelkiismeret.
S a hősöknek meg kellett halnia!
És meghaltak, dicsőn, mint az istenek...
Életük munkája: történelem.
Nevük tízmilljó magyar szívben remeg
S élni fog, amiúíg csak egy magyar terem!
Dicsőségük zsoltár a honfiszájon:
Örökké él az aradi Tizenhárom!...
Kerecseny János



Arad

A vértanúk szobra helyén
Kerestem, s megtaláltam a helyet.
Már égre nem törtek nagy vonalak,
Csak áldozati illat lebegett.
Körül vasrács és belül puszta gyep,
De a gyep közt gyöngyvirág-levelek.
A levelek közt egy-egy karcsú szár.
Hogy mennyit nőtt: én nem számoltam meg.
Csak hittel hiszem: éppen tizenhárom.
S tizenhárom gyöngy minden karcsú száron.
…Hát ez maradt?

 

Szeptember
részlet

Még zöldek a fák és a patakok, még nyári suhogással ringatja magát az erdő, ha megzendül a szél, de az éjszakák elnémultak és egymásra rakják a titokban lehullt sárga leveleket.

Virág is nyílik még az utak mentén a régi kőkeresztek tövében és gerle is búg, ha hajnalban szépen felsüt a nap, de az eke már temeti a nyarat, a napraforgó a földet nézi és őszi pókhálót lenget a szél a kukorica susogó levelén.

Dúsak és teltek még a tőkék a nevető domboldalakon, szüretre kongnak mámort érlelő vidám hordók, de az estékben már az őszi kopár pír, s a vén diófák árnyéka magasabb, mint amilyen messze ér.

Aratók éneke

Szerettem mindig, ha nagyszülém mesélt,
A múltban sétáltam követve szavát,
Egyre színesebbnek láttam a regét,
Míg zsibongva éledt a letűnt világ.

***

Hej, mikor ifjú leányka voltam,
És aratni vitt magával jó apám,
Ki első kaszás volt az uradalomban,
Mondta: - "Markot szedni jó lesz ez a lyány."

Nem illendő kakasnak hálnia,
Ha nékünk dolgunk volt ő se henyéljen,
Szekérre szállt a morcos kompánia,
Hogy pirkadattal a mezőre érjen.

Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
hol Arany Jánost ringatá a dajka?
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját?
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem?
De mindig, mindig gondoljunk reá!
Juhász Gyula



Nem!

A Nemzetközi Gyermeknapot a világ számos országában megünneplik.Az ünnepet először Törökországban tartották meg 1920-ban (1920. április 23.),
A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949 novemberi határozata alapján. 1950 óta május utolsó vasárnapján ünnepeljük a NEMZETKÖZI GYERMEKNAPot.

A nap célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira, sajátos világukra



Tanítsd a gyereket úgy élni,
egész évben tudjon szeretni,
minden megélt percnek örülni,
a rászorulónak kezet nyújtani,
szívbéli mosollyal rátekinteni,
az éhezőnek kenyeret adni,
kedves szavakkal vigasztalni,
a síró arcokról könnyet letörölni,
helyére mosolyt varázsolni,
a gonosz embernek példát mutatni,
miként tud jobb emberré válni,
bármit hoz a sors,
embernek maradni,
hisz minden embert lehet szeretni,
csupán szíve legmélyébe látni,
a magját benne elültetni,
hogy egy jobb nemzedék tudjon felnőni
kik, az életet jobbá tudják tenni,
a Földre áldott békességet hozni!



Hogyan vártalak?

Az ünnep elnevezése a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból ered. Pünkösd ünnepét a keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy tanai szerint Krisztus mennybemenetele után, az ötvenedik napon az apostolok összegyűltek, majd hatalmas zúgás, szélvihar támadt, s a Szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra.

Pünkösd

A pünkösd jő - de meg nem érti titkát
a szív, amelyben még az Úr nem él;
Itt a tavasz, - bimbófejük kinyitják
a kis virágok, zöldül a levél.
Mit ér, ha a természet újra éled,
a föld örül, madárka énekel,
de a szívünkben még az égi Lélek
élet tavaszát nem költhette fel?

Ha szívünket a Lélek át nem hatja,
hervadt virág csak minden ünnepünk,
Hiába volt a szent karácsony napja,
a húsvét fénye föllángolt - s letűnt.
Az Úr csak egyszer járt itt lenn a földön,
értünk csak egyszer halt kereszthalált,
De kell, hogy pünkösd újra s újra jöjjön,
mert életet csak Isten Lelke ád.
Ismeretlen szerző

Mennyei szélzúgás

Őskezdet óta jár földünk felett
,,sebesen zúgó szélnek zendülése’’,
örök, tisztító, égi lehelet.

Kastélyok s viskók közt megy zúgva át,
megzörgeti a bűnök lakhelyének
hazugságfüggöny-fedte ablakát.

Alant terjengő füstöt szerteűz,
s haldokló, hamvas oltári parázson
színarany fényű lángra kap a tűz.

Az érkezése, útja mély titok.
De szól: ,,Sas-szárnyam tollain emelve
az égbe jutnak halk imáitok.’’

Száll, zendül, zúg és nem pihenhet el,
míg minden juhot amaz egy akolba
az egy Pásztorhoz össze nem terel.
Dömötör Ilona

Pünkösdi harangok

Olyan szépen cseng a harang,
Mintha nem is harang volna,
hanem ezer harangvirág
Imádságos szava szólna.

Piros pünkösd vasárnapján
Piros rózsa nyíl a kertben,
Kis szívünkben tiszta öröm
Imádsága énekeljen.

Piros pünkösd vasárnapján
Szálljon reánk a szentlélek,
S térde hullva mondjunk hálát
A mindenség Istenének.
Benedek Elek



Csíksomlyói pünkösd

Lélekben készülsz
s indulsz nagy útra
egyenes és egyszerű,
lelkiekben nagyszerű
testvérekkel -
emberek Erdélyből,
de messzi távolból is
száz s ezer kilométerekről...

Jézus Pilátus előtt
(Munkácsy képe)

Állok merengve, hosszan, áhitattal:
Ez ő! Ilyen volt! Igy képzeltem én;
Álmomban éjjel, elmélkedve nappal
Kerestem arczát; végre föllelém.
Mit a halandó gyönge ismerettel,
Töprengve, könyvekből meg nem tanúl:
Az a te nagy lelkedbe rejtezett el,
Lángelméd érzi öntudatlanúl.
Reviczky Gyula



Hímes tojás

Hímes tojás, a szürkén átderengő
fény, már lassan pirosba készülő,
fűszál-hálóból mosolygó ajándék -
hol vagy te múlt, elrejtőzött idő?

Hol vagytok ti, reggeli madárhangok,
melyeken égő ezüst csend ragyog?
Szélvitte csillag?

Ha az isten…

Ha az isten ekkép szólna hozzám:
"Fiam, én neked megengedem,
Hogy ugy halj meg, mint magadnak tetszik."
Erre kérném akkor istenem:

Legyen ősz, de szép, szelíd, derült ősz,
Sárga lombon fényes napsugár;
Sárga lomb közt zengje végdalát egy
A tavasztól elmaradt madár.

S valamint az őszi természetre
A halál jön észrevétlenül:
Énreám is így jőjön... csak akkor
Vegyem észre, ha mellettem ül.

Ekkor, mint a lombon a madárka,
Zengjem én is el végdalomat
Bűvös hangon, mely le a sziveknek
Fenekére s föl az égbe hat.

Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Juhász Gyula




"S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot.

Most olyan napok jönnek, amikor azokra emlékezünk, akik már nincsenek itt közöttünk, de akiknek az emléke még ma is szívünkben él. Csak a testük nincs velünk, de csukott szemünk mögött felvillan szelíd mosolyuk, és még itt lebeg körülöttünk néhány itt hagyott szavuk. Hiányuk csendje még ma is gyakran szívünkbe dobban, és az elmúló évek sem képesek arra, hogy elhalványítsák a lelkünkbe ívódott képüket. Emlékünk csillaga majd akkor is bennünk ragyog, ha porba hullnak mind az égi csillagok...

Nyárutó

Mint egy szegény, sebesült katona,
a piszkos ősz járkál a mély aranyban,
a sebkötőit is letépi halkan
s csorogni kezd a vére bíbora.

Olyan alélt, hogy semmit se akar,
a napba bámul búsan és fehéren,
mellén a sok-sok vitézségi érem
rég kialudt, halott szivet takar.

Egy kőre dől s már-már aludni vágyna
álomtalan álmot egy régi ágyba,
de nincsen út, mely arra vinne már,

szívében kínok és fájdalmak üszke
s még hallja, amint fújja-fújja büszke
aranykürtjét a nyár, a messze nyár.
Kosztolányi Dezső



Szeptember elején

A hoszú, néma, mozdulatlan ősz
aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.

Aratás

Mi az oka, hogy most a dolgos Céresnek
Munkásokat széjjel zsibongva keresnek?
Mi az oka, hogy a mezőn köröskörűl
A Céres bérese kaszákat köszörűl?
Köszöntvén tudnillik a megőszűlt nyarat,
Sárga kalászi közt reménységgel arat.
Áldja nevét százszor a jó Teremtőnek,
Hogy főldjébe arany szinű fejek nőnek.
De addig is, míg tart szíve áldozatja,
A búza-markokat sűrűen forgatja,
Az öreg Céresnek két feltűrött karja
A markokat szoros kévékbe takarja,
És ámbár tüzei a kékellő égnek
Kettős forrósággal feje felett égnek,
S barázdás homlokát az izzadság árja
Legörgő cseppjével sorjába eljárja,
Víg aratóit (mert ő azoknak atyja)
Tréfás szavaival szűntelen biztatja.
Ekkor, hogy a piros, várt napenyészetnek
Altató zefiri feléje sietnek,
Ő is most már lassúlt, de hajdan vitézi
Lépésit a hazamenésre intézi.
Csokonai Vitéz Mihály



ARATÁS UTÁN.

  A szerelem rövidke szó,
de minden benne van,
hozzá képest minden kevés,
mert ő a test, a lélek és az élet,
az egész létezés.
Úgy érezzük, mint vétünk melegét,
beszívjuk, mint a levegőt,
belül hordjuk, mint a gondolatot.
A szerelem nem szó, de állapot;
a szó csak jelöli,
és erre hét betű jutott.
Guy de Maupassant

Szerelem ereje

Kezedet megfogtam és éreztem a lelked,
Kettőnk közt fellobogó, lángoló szerelmet,
Mint száraz homok, ittam gondolataidat,
Mozdulataid, tekinteted, szavaidat.

Szemedbe néztem, s láttam a boldogságot,
A tükörbe néztem és még mindig ezt látom.
Csókjaid íze számban méz volt és mandula,
Gyönyörű volt a hajad fénye és illata.

Tenyered finom erezetét most is érzem,
Ajkaid első érintését sose felejtem el,
Szerelmes szívünk akkor és ott egyet akart,
Összeforrni csendben, egy örökké tartó pillanatban.

Pillanatkép

Felhő árnyékba vonul
végig a napsütötte domboldalon,
minden más árnyékot közömbösít:
az aratók föltekintenek,
a búza ringásba kezd,
a forrás elámul,
a nyúl fölriad,
az ág moccan,
a sas megáll.
mindenki s minden viszonyul
valamiképpen a változáshoz.

Aztán folytatódik minden
ott, ahol abbamaradt
Kányádi Sándor.

Szentlélek ünnepén

Jöjj, Szentlélek!
Gyúljanak fények,
mert sötétben félek.
Világosság áradjon szét Általad.
Legyek élő vízzel telt patak.
Legyek gyümölcsöt termő fa,
mi nem szárad ki soha.
Legyek telt szem a kalászban,
mi enyhíti az éhséget.
Legyek tiszta tükör,
mi tükrözi szépséged.
Legyek tűz, mi melegít
és éget, ha kell.
Legyek dúsan termő fürt,
mit víg gazda szüretel.
Legyek ibolya, rózsa, szarkaláb,
örömére mindannak, aki lát.
Legyek büszke bércen magasló vár,
mi minden támadásnak ellenáll.
Legyek felhők fölött szárnyaló madár,
kit fiókája, s fészke hazavár.
Legyek felhő, mi öntözi a földet,
s termővé tesz mindent, ami éltet.
Legyek pusztulás helyett élet.
Legyek ablak, mi átengedi a fényt,
legyek ember, ki tisztel
minden teremtményt.
Legyek, kiben öröme telik az Atyának.
Szentlélek ünnepén tiszta
öröme töltse be a házat.

Várnai Zseni (Nagyvázsony, 1890. május 25. – Budapest, 1981. október 16.) költő, Peterdi Andor író felesége Peterdi Mária írónő anyja.
Apja szegény sokgyermekes szabómester, s családjával a jobb megélhetés reményében Budapestre költözött. Várnai Zseni középiskolai tanulmányait már Budapesten folytatta, majd 1908-ban végzett az Országos Színészegyesület Színiiskolájában, de soha nem lépett színpadra. Pályafutását tisztviselőként kezdte, férje révén 1909-ben kapcsolatba került a munkásmozgalommal..

"...évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében."
Hermann Ottó


A bükkerdő

Gyermekéveim legszebb emlékei bükkerdőből mosolyognak felém. Hányszor osontam ki a házból, mélyedtem be a bükkösbe, az egyetlen templomba, amelybe igazán szívesen és eszem szerint tudok ájtatos lenni.
És milyen is ez a templom! Földjét haloványsárga levelek borítják, oly szépen, mintha nem is a szél, hanem gondos kéz hintette volna el. A sudarak oly egyenesen , oly merészen állnak, mint a gót templom oszlopai, de nem oly komoran, mert kérgök szép világosszürke, fehírrel átfutott, s a márványozást a moha végzi rajtok.

Radnóti Miklós (Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.) magyar költő, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője.


Radnóti Miklós 1909. május 5-én született Budapesten, a Kádár utca 8-ban egy asszimilált zsidó családban. Születése édesanyja, Grosz Ilona (1881–1909) és ikertestvére életébe került. Édesapja, Glatter Jakab (1874–1921) kereskedelmi utazó volt.
Radnóti Miklós a budapesti Új-Lipót-város műveltséget szerető kispolgárságából indult útjára.

Köszöntöm az Édesanyákat, Nagymamákat és Dédmamákat, május első vasárnapjának közelgő ünnepe anyáknapja tiszteletére. Fogadjátok szeretettel ezt a kis verscsokrot.


A leghatalmasabb

Nem az a leghatalmasabb,
aki ország-világ ura.
Nem az a leghatalmasabb,
aki szelek, tengerek fölött
uralkodik.
Nem az a leghatalmasabb,
akinek a legtöbb öldöklő
fegyvere van,
az sem, akinek legnagyobb
a kincse, gazdagsága,
hanem az a leghatalmasabb,
aki embert szül a világra.
Szakály Dezső



Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
- itt e földön senki sem szerethet jobban!

Negyedszázada hagyomány, hogy minden évben, áprilisban egy teljes hetet a magyar nyelv ügyének szentelünk.
A magyar nyelv hete nem klasszikus értelemben vett ünnep: az anyanyelv tisztaságának védelmére nem lehet elég egy-egy előadás, találkozó, de akár egyhetes rendezvénysorozat sem. Célja csak az lehet, hogy a magyar nyelven beszélőknek, mindannyiunknak ösztönzést adjon arra, hogy minden nap, minden nyelvi megnyilatkozásunkban törekedjünk nemzeti nyelvünk gazdagságának, szépségének felfedezésére, tudatos megőrzésére.

 

„Csak a magunk beszédével és írásával való elégedetlenségből születhetik meg az a lázas, munkás igyekezet, amellyel az anyanyelv szellemének megismerésére és megőrzésére eljuthatunk.

Csodálatos dalukat hallhatjuk és elgondolkodhatunk azon, hogy mennyi szépséget és vidámságot ajándékoznak nekünk e parányi, de értékes teremtmények.

Madarak éneke   (klikk ide)

Kismadarak

Nyitottad az ablakot:
szállj be, napsugár!
Hogy csivogott-csattogott
rengeteg madár:

aranymálinkó, pirók,
feketerigó,
sármány, vörösbegy, kukó,
csíz, tavaszhivó,

pinty, királyka, őszapó,
volt vagy milliom,
elsorolni nevüket
én nem is birom.

Azt tudom csak: valahány
téged szeretett,
mikor szobád ablakát
nyitotta kezed,

behajolt egy lombos ág,
bimbós, eleven:
mind ott ültek gallyain,
aztán kezeden.

Fuvolázták nevedet
a kismadarak,
mind másként!

Tavasz rügyet fakaszt

Szürke hallgatásból, tavasz rügyet fakaszt
Hamvas levél közé, virág fátylat akaszt
Menyasszony-fehérben, jöttekor még szerény
Szirom szeme csukva, hajnal ölén erény
Érintetlen bibék, beporzásuk várják
Üdén, illatozva, kelyhüket kitárják
Cseresznyefa ága, nyílt fürtöket ringat
Szellő koronázza, napfény árnyat ingat
Sűrű lombok közül érkezik a ravasz
Aranyglóriában pompázik a tavasz
Ligeti Éva

 

Tavasz

Verőfényes napsütésben ébredtem,
Ébredezik a természet köröttem.

Békés, méltóságteljes, szép ünnepet kívánok!

1848

Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag,
Te a népek hajnalcsillaga!...
Megviradt, fölébredett a föld, fut
A hajnaltól a nagy éjszaka.
Piros arccal
Jött e hajnal,
Piros arca vad sugára
Komor fényt vet a világra;
E pirúlás: vér, harag és szégyen
A fölébredt nemzetek szemében.

Szégyeneljük szolgaságunk éjét,
Zsarnokok, rátok száll haragunk,
S a reggeli imádság fejében
Istenünknek vérrel áldozunk.
Álmainkban
Alattomban
Megcsapolták szíveinket,
Hogy kioltsák életünket,
De maradt még a népeknek vére
Annyi, ami fölkiált az égre.

Áll a tenger nagy elbámultában,
Áll a tenger és a föld mozog,
Emelkednek a száraz hullámok,
Emelkednek rémes torlaszok.
Reng a gálya...
Vitorlája
Iszaposan összetépve
A kormányos szíve képe,
Aki eszét vesztve áll magában
Beburkolva rongyos bíborában.

Csatatér a nagyvilág.

Március 1.

Csendben csomagol a tél,
már indul vonata.
Poggyásza északi szél,
és jégcsapok hada.

A sok hópihe fehér,
mint puha paplanok,
Zsebébe mindez belefér...,
néhány búcsúszót gagyog.

Visszajövök kedveseim,
esztendő sem telik,
Várjanak meg a gyerekek,
kik kedvüket lelik;

Szánkózásban, korcsolyában,
és ha sítúra vár,
De elutazom, mostanában
nem lesz fehér határ.

Vonata füstöt ereget,
a horizonton jár,
Néha még visszainteget,
bár alig sejlik már.

Március elseje itt van,
a tavasz érkeze,
Csilingel, kacaja vígan,
megtelve két keze.

Zöld ruhával, tarka dísszel
jő, nagy öltöztető,
Fogadja őt vidám szívvel
sok napos háztető.

Jöjj március, tavaszhozó,
fényes szellőn járó,
Fagyot rontó, rügyet bontó,
örvendj tavaszváró!

A szabadság lehelletét
csupasz erdők fürdék,
Símogató gyengéd kezét,
dehogy is kerülnék.

Ragyogj, ragyogj, tavaszi nap,
lombokon és ágon,
Bontogasd a leveleket,
a bokrokon, fákon!

Ajándékid szórjad széjjel,
oszd a szabadságot,
Fogjál össze minden néppel,
váltsd meg a világot!



Tavaszodik

Havasak a hegyek- völgyek,
Alszanak az álmos tölgyek.
De most, íme, friss szél támad,
Csiklandozza a faágat.

Bokrok közé ködök ülnek,
Ág hegyére települnek,
És titkon a nagy-nagy csendben
Valahol egy jégcsap cseppen.

Nappal a fény melegebb már,
És a hóból nincs más, csak sár.
Majd egy reggel mosolyogva
Hóvirág ébred a napra.

Fűzfa ága barkát ringat,
Integet a vadgalambnak,
Szólaljon meg: itt az idő!
És a tavasz, hipp-hopp eljő.
Andók Veronika



A tavaszhoz

Ifju lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz?

Álomrablók

Nem azok a veszélyes emberek,
Kik bottal feléd suhintanak,
Vagy fejedhez fegyvert szegeznek,
Hogy kiraboljanak.
A zsebtolvaj sem a fejedben kotorászik,
Hogy kifossza öntudatod tekervényes utcáit.
Az olyan baráttól azonban nem árt tartanod,
Aki örök vesztesnek vél és rombolja öntudatod,
Bár nem rabol ki és fegyverrel sem fenyeget,
Csak kijelenti: - Ez nem fog menni gyerekek.
Amikor meg sikeres nagymenők jönnek szóba,
Mosolyogva jegyzi meg: - Nekünk ütött az óra!
Ez tudja, hogy mit akar, ám felettünk eljárt az idő.
Hiába küzdünk, nem lehetünk olyanok, mint ő.
És hamisan csengő szavai elől nincs menekvés,
Mert legbelül már érzed, hiába minden remény,
A ?nagyágyúknak?

Amikor két ember tekintetét a szerelem olvasztja egybe...Nem látsz senkit és semmit, egyszerûen csak vagy és befogadod a csodát... Nézed a másikat, és meg sem bírsz szólalni, nem tudsz gondolkodni. De nincs is szükség szavakra, mert az így töltött pillanat minden beszédnél õszintébb és tartalmasabb...
Csodáltosnak látod minden porcikáját, az érintését pedig annyira kívánod, hogy még a torkod is összeszorul...
S noha teste minden apró ívét, szíve minden érzését, szelleme legkisebb rezdülését is fel akarod fedezni, eszedbe sem jut birtokolni...

Téli nap

A nap mint rézvörös korong
vacog a hideg égen,
a szív ilyenkor elborong:
Nem láttam napot régen.

A szív ilyenkor elmereng,
s tavaszi fényre vágyik:
- pattanj ki, rügy, ne szenderegj,
zöldellj ki újra pázsit!

Jöjj, hóvirág, szépülj világ,
virulj tavaszi fényben,
mosolyogj rám, tûnt ifjúság,
ragyogj, mint réges-régen!
Várnai Zseni



Térdeplõ tavaszban

Hallottam ma reggel zokogni a fákat,
hozzám hajolva kértek vigasztalást.
Úgy feszült tar testükön a konok bánat,
mint elrongyolódott, ónszürke palást.

A tavasz már a fagy lába elõtt térdel,
esdekel, mint holmi betolakodó.
Hiába pörölök mindegyre a téllel,
kacagva hullik a szívemre a hó.
Sárhelyi Erika



Céda tavasz

Jöjj, tavasz!

Tél


...És másnap reggelre kinyíltak a jégvirágok.
Megroppant lábam alatt a tegnapi fû.
Fehér csipke az ágon, fekete varjak a dérben,
csikorog és zizeg, reccsen és surran a hideg.
Bundámba burkolózva aggódom:
Jaj, csak bele ne fagyjanak az érzések a szívekbe!
Érzem, hogy forró a vérem, vöröse ellenpontja
e fekete-fehér világnak. De nem látható.
Aki szembejön velem, vajon sejti-e,
hogy õt is szeretem?
Fuvolaszó hajlítgatja az ágat, arcomra zúzmara hull.
Ó, boldog gyermekkor!
Szánkózások és korcsolyapályák hangjait
hozza a szél a szomszéd múlt idõbõl...
Lesz-e még igazi telünk?
A ködbõl lassan felkúszik
a sápadt, erõtlen napsugár.
Cipõm talpa alatt megmozdulnak
az elsõ kíváncsi hóvirágok...



Jégvirágok

Ablakomra szállt a pára,
mely reggelre megfagyott.

Kalandrapacsirta

Hol énekelsz ilyen gyönyör?en
ily tisztán ilyen végzetszer?en
csi - csi - csi próbálod és ráhúzol
a s?r? lombok közül valahol
szaporázod a hangot azután
a torkodig lerántod és sután
kipirosítod mintha nyelvedet
nyújtanád ki a nagy világ felett
pedig csak játszol egy-egy jelet adsz
a vad szerelmesednek - az igaz
de azt is inkább magadnak teszed
madár miféle isten van veled
hogy ilyen gyönyör?en énekelsz
láthatatlan hangon az égre kelsz
közben közel vagy egészen belül
az én heves szívemben egyedül?

Sursum corda!

Gondolatok az öregségrõl


A fáradt, öreg elme zakatol,
körben forog, ismétel szüntelen,
a múltak mély kútja fölé hajol,
hol békalencsés, zöld hínár terem.
Egy-egy emléket megragad, motyogja,
és újra kezdi tízszer is naponta,
mint vén malom,
mely már csak szelet õröl,
s letûnt idõk fanyar borával dõzsöl.

Rettent a példa,
vigyáznom kell magamra,
minden elgondolt, kimondott szavamra,
s fõként arra,
mit papírra vetek...
Érzem, tudom az ember gyöngeségét,
ezért mindig szemem elõtt
a mérték...

Minden ember, egy színes és értékes, önálló személyiség,
akár mennyire is elnyomják benne ezeket. Sok mindenben
különbözünk, mind mások vagyunk, de ... (ez) nem jelent
rosszabbat, vagy jobbat! Egy biztos... EMBEREK vagyunk
és minden ember megérdemel egy lehetõséget,
hogy megmutassa saját egyedi világát...





"Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet téged mindenki.
Lehetsz te a világ legfantasztikusabb szilvája, érett, zamatos, kívánatosan édes, és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát.

Téli panasz


Miért örüljek, tél, neked?
Nem hív havad, nem hív jeged.

Valamikor, fagyok, havak,
hogy vártalak, szomjaztalak.

Minden csicsonkát délcegen
kihúztam utca-széleken.

Íveltem pengõ korcsolyán,
és társam volt egy régi lány.

Kezét meleg muff-oduban
fogtam, szorítva boldogan...

Hol a fiú, a víg s vitéz?
Hol az a jég? Hol az a kéz?

- Vigyázz, kerüld a sík jeget -
mondják. Örüljek, tél, neked?
Rónay György




Havazás

Hópihék, kavargó, pillanatnyi
emberi sorsok!
Mondjátok, ki boldog
közületek?
Ki földrehull, reátipornak;
az ereszen-maradt:
elolvad.
Felbukkanunk,
kavargunk jobbra-balra,
aztán fejünk a földrehajtva
visszahull újra ki-ki pornak.

Szilveszter

Az utcán árad óriás tömeg,

zsongó kavalkád, papírharsonák,

konfettiesõ, nyüzsgõ maszkabál.

A téli éjjel metszõen hideg.

Ünneplés ez vagy vidám búcsúzás?

Elmúlt egy év, sok elvetélt remény

számadást kér, s az új ígéretén

a holnap talán tényleg végre más.

Az óra jár, a pillanat közelg,

mi múlt s jövõ közt híd, kötõ-kapocs.

Harang hallik, s víg pezsgõdurrogás.

Egy pillanat a volt és lesz között

a van, csupán egy kés-keskeny csapás.

Ártatlanság köntösében...

Ártatlanság köntösében
A szép új esztendõ
Eljött, s kínáló kezében
Van kupája kettõ.
Egyik a baj, aggodalom
Fanyar ürmösével,
Másik teljes a boldogság
Édes örömével.
E kettõbõl úgy keverjen,
Az új év, magának,
Édes Bácsi, hogy örüljön
Legjobb italának.
Az üröm az örömek közt
Csak annyi lehessen,
Hogy az édes a kesertõl
Még jobb ízt vehessen.
Ezt kívánja a kis Gili
Nem zöld águ fáról,
Hanem jó meleg szobának
Közepe tájáról.
S marad kicsin szolgálója
Ápoló kegyének.
Tartsa meg õt továbbra is
Gondja gyermekének.
Vörösmarty Mihály



Csendes pohárköszöntõ újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre.

Fehér csend

Karácsony éjszaka fehér a csend,
Aprócska csillagok fénye üzen,
Szûzies tájban ha roppan a hó,
Álmodni hív a habtakaró.

Mézszínûn lángoló gyertyavilág,
Szógyöngyként perdülõ hálaimák,
Kérésre kulcsoltan megannyi kéz,
Távoli ablakok õrtüze ég...

Olvadón enyhül a sok gyötrelem,
Szökkenve röppen a torz félelem...
Arcokra ragyogó viaszparázs,
Hajnalig tartó éji varázs.
Varga Nóra



A kis fenyõfa álma...

"S azóta minden esztendõnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért õsszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel késõbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi, emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendõ alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévõ jó miatt a bennük lévõ rosszat."
Wass Albert



A karácsonyi csillag

Decemberi fényességben,
szép karácsony estéjében
csillag-gyermek könnye hullik,
rossz kedve tán el sem múlik.
Decemberi fényességben.
Szép karácsony estéjében.

Fény-nagyapó vigasztalja,
ám szavait meg sem hallja!
-Jó nagyapó, Fény-nagyapó!
Csillagfényben fürdik a tó,
karácsonyfák fénye játszik,
csak egy házban fény nem látszik.

Erdõ szélén, szegény portán,
karácsonyfa búsul árván:
nincsen dísze, semmi éke,
nincsen néki fényessége!
Karácsonyi csillag lennék!
Fény-nagyapó, Földre mennék!

- Égbõl szakad akkor léted,
elveszted a Mindenséget!
Hogyha egyszer innen elmész,
te is tudod, vissza nem térsz!
Örök parancs: mehetsz önként,
ülnek rajtad égi törvényt:

számûznek a földi létbe,
fényed vesztõ ember-éjbe,
számûzötten, földi létben,
csupán egyszer, minden évben,
felragyoghatsz csoda-fényben,
karácsonyi csendes éjben!

- Jó nagyapó, engedj engem
lenn a Földön csillag lennem!
Felszikrázom minden évben,
karácsonyi fényességben.
Nem bánom a csillag-csendet,
ne ejts értem többé könnyet!

Fény-nagyapó, Isten veled,
kis unokád mindig szeret!
Mégis, mégis el kell mennem,
öröm-fényem messze vinnem!
-A jóságod áldjon téged,
legyen boldog földi léted!

...és a csillag Földre szállott,
erdõ szélén kis ház állott...
Nyílt az ablak, mintha szólna
karácsonyi csengõszóra...
Karácsonyfa legtetején
ott ült már a csillag-legény.

Eztán mit tett, én nem tudom,
ám azt néked elárulom,
hogy az üres kicsi fácska,
karácsonynak szép zöld ága
sok-sok dísszel telt meg nyomban,
még abban a minutumban.

A fa alatt?

A tél keze


A tél keze nézd nyúl felénk,
átlopódzott lassan elénk.
Az ujjai, kék jégcsapok,
sóhajai kemény fagyok.

Zúzmarát rak csupasz ágra,
deret szór fûre, virágra.
Így díszíti fel a határt,
cirógat sok fázós madárt.

Belenyúl a mély zsebébe,
hópelyheknek özönébe.
Hull az égbõl, reánk hinti,
Katalint is felköszönti.

Csendes éj, mily áhítatos,
léptem puha hóra tapos.
Szállingóznak a hópihék,
kis zsoltárok, fehér igék.

Ez Karácsony hava már

Ez Karácsony hava már,
az idõknek nagy kereke duhog
s ím a lélek kapuján át
angyalszárny suhog.

Fenyõillat és béke-
a csodára várunk itt benn,
gyermekként remélve
hozzánk hajol hófehérbe

S küld az Úr jeleket,
ragyog, mint ama csillag!
szívetekhez elvezet

a mindent legyõzõ szeretet,
és lábatok elé rak
tömjént, mirhát, aranyat
Zay Ignác



Szórom a mákot


Luca, Luca széke
elkészül-e végre?
Édesapám faragja,
kész már minden darabja.

Össze kéne rakni!
Minek még faragni?
Türelmetlen gyermekek
várják már az ünnepet.

Karácsonykor éjjel
félve nézek széjjel.
Szórom, szórom a mákot,
nagyon-nagyon vigyázok.

Éjfélkor felcsendül,
hálaének zendül.
Minden hívõ énekel,
szentmisével ünnepel.

Felállok a székre,
Luca, Luca-székre.
Templomajtók nyíljatok!
Boszorkányok fussatok!
Tóthárpád Ferenc



Angyalokra várva...

,,Valamikor régen
ünnep éjszakáján
kis fenyõág mellett
angyalokra vártam.

Kis fenyõgally mellett
vén tanyasi házban
ültem Anyám mellett
angyalváró lázban...

Óh!

Kotyoló

,,Luca, Luca, kity-koty,
tojjonak a tiktyok!"
A kamrája tele legyen,
üres hasa sose legyen
a gazdának itt!

,,Luca, Luca, kity-koty!"
Hogy a holnap mit hoz?
Dúskálnak majd a gyermekek.
Szórja csak rá a szemeket
a fejükre most!

,,Luca, Luca, kity-koty,
tojjanak a tiktyok!"
Szalmájából ugyan loptunk,
az adósa nem maradtunk,
Isten áldja meg...!
Tóthárpád Ferenc



Lucának névnapjára

December rideg, hideg,
Luca felpezsdíti.

Karácsony elõtt


Olvad az elsõ hó, csupa sár minden,
A szánkó is még a padláson pihen,
De a téren reggeltõl fenyõfa áll
És minden ága csillogó díszre vár.
Az ablakokban este gyertyák égnek,
S az emberek szemében titkos fények.
Szájukon mosoly, kezükben csomagok,
Emlékeik közt régi karácsonyok.
A faluban száncsengõ hangja szálldos
És megszaporodtak a Mikulások,
A gyerekek is most egy kicsit jobbak
És aranyos-furcsa leveleket írnak.
Karácsony jön és bekopog csendesen,
Varázsától megváltozunk hirtelen
S olvadhat az elsõ hó, minden csupa sár,
A szeretet mostmár a szívekben jár.
Andók Veronika



Karácsony

Zúzmarától terhes ágat
Ringat kint a téli szél
Bent aranyló sugarával
Világít a gyertyafény.
Karácsonyi pompájában
Áll a szobám asztalán
Messzi hegyek zöld fenyõje
Csillagszórós csodafám.
S az a fényes karácsonyfa
Annyi mindent mond nekem
Szeretetrõl, békességrõl
Mesél e szép ünnepen
Tordai Jolán



Van nekem egy kívánságom...

• 
  
  "Tudja, melyik nyelvet tartom a görög és latin mellett, minden más nyelv elõtt, leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából leginkább fejlõdésre képesnek? A magyart! Az új magyar költõk verseit ismerem, ezeknek dallamossága teljesen magával ragadott. Ügyeljen, ebben a nemzetben egyszerre csak fel fog tündökölni egy költõi lángész, aki teljességgel igazolja jóslatomat. A magyarok, úgy látszik, még maguk sem tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben".
  Giuseppe Mezzofanti olasz bíboros és nyelvész
  
  
  
  
  A gondtalan embernek nincs gondja, a gondatlan ember nem gondos, fiunkat az iskolába járatjuk, de jártatni csak lovakat lehet "A nyelv maga a végtelenség.

Az elsõ hó

ahogy olvadt kezemben
úgy folyt szét szívemben
a melegség mi elmúlt
mikor az elsõ hó lehullt

szitált s báját mutatta
a kopárság eltûnt alatta
nagy fehérség honoltT
mikor az elsõ hó lehullt

békesség váltott most jegyet
mosoly lett úrrá a bú felett
a homályra fény borult
mikor az elsõ hó lehullt

de a természet közbeszólt
a hófelhõ hirtelen elvonul
az angyalok hiába dalolnak
mert az elsõ hó elolvadt.

Terjéki Tamás

 Hó-hivogató

De jó volna ha volna
ha hó hullna halomba
 ha már fû sincs levél se
betakarna a tél mindent fehérbe

 Kétkarácsony utolján
 ünnepnapok kihunytán
 fakó végén az évnek
de jólesne kevés derû a szívnek

Hét álló nap havazna?

"Boldogság, gyere haza, késõ van, gyere haza" - énekelte híres dalában Cserháti Zsuzsa. A szöveg banális, valamire azonban figyelmeztet: a boldogságra szükségünk van.

Boldogság -- aranymadár

Van egy közmondás, amely így hangzik: mindenki a maga szerencséjének a kovácsa...

...mely azt is jelenti, hogy mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Ez a közmondás, fogalmam sincs miért, de már fiatal korom óta belém ivódott.

Kamaszlányként még egyáltalán nem értettem, mit is akar jelenteni. Maga az élet is bonyolult és nehéz volt számomra.

Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szõnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékmûveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az idõt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk.

Advent: a várakozás megszentelése.

Rokona annak a gyönyörû gondolatnak, hogy "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk".

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az elsõ hóesésre. És várakozásunk ettõl semmivel sem volt kisebb, erõtlenebb. Ellenkezõleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket.

Tél lesz

Elkésett virágok
tapogatóznak a hideg õszben.

Remélnek még
gyümölcsöt? A legszívósabb
darazsak is a téli

repedésekbe
húzódtak. Nem akarnak
semmit e szirmuk-ejtett

virágok,

csak összeütötte fejüket
a mindennel játszó szél.        
Petri György

November

Megjött a fagy, sikolt a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis õsz bozontjai.

Az õsz ezerszínû világa és csendes harmóniája megragadja lelkünket s képzeletünket. Az õsz álmatag, ihletadó szépsége számos költõt sarkallt arra, hogy pennát ragadjon s újraálmodja a növekedõ alkony évszakát. Az Õ kifogyhatatlan verseikbõl nyújtok át ismét egy csokorra valót.

 


Õszi nap

Készülj, Uram. Nagy nyáridõd letelt.
Napóráinkra jöjj el árnyvetõnek,
s a mezõket szélbe borítva szeld.

Késõ gyümölcsöt sürgessen szavad;
add, még két napjuk délszakibb lehessen,
s amit kezdtél velük, kiteljesedjen,
csöpp el ne vesszen dús fürtbõl zamat.

Nem épít már, ki most hajléktalan.
Hosszú magányra vár, ki most magányos.
Virraszt: olvasáshoz, levélíráshoz,
és az allékat járja nyugtalan,
mikor a szél hullt lombot hajt a fákhoz.

Rainer Maria Rilke Fordította: Tandori Dezsõ



Tájkép

A méla piktor, az õsz festi már
A lombokat a sárguló pagonyban,
Egy-egy levél -- dús színfolt -- messzi száll
Avar ölében elpihenni nyomban.

A méla piktor bús nótát fütyül
És néha megborzong e tarka csendben,
Palettáján a szín lassan ürül.
A képe kész: kék és arany keretben.

A méla piktor elborongva dúdol,
A hangja fátyolos az õsi bútól,
Mit ezer évek hervadása koptat,

Az öreg tél, a zord kritikus eljõ
S fehérre fest minden színt és derengõ
Felhõk mögé takarja el a holdat.
Juhász Gyula



Ballada a három falevélrõl


Lehullott három falevél
észrevétlen az õszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból -

Elröpült három falevél


Az egyik magasba vágyott:
talált a felhõk közt új világot,
emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.


Harmadik szédülni vágyott:
szemét lehúnyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.



Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.

Ott lenn a sár, fekete, mély -
ki emel fel az õszi sárból,

ti szegény három falevél?
Weöres Sándor

 

Õszi erdõn hamvadó parázs


Te szép, te szomorú, te tiszta láng!

Óhajtás õsszel

Egy kis melegség kéne még
a gyorsan tûnõ nyári fénybõl,
a lelkem borzadva fél a közelgõ
tél zord hidegétõl.
Egy kis gyöngédség kéne még,
felvidító, igazi jóság,
hiszen élni kell akkor is,
ha nem hajt a vágy, a csók-mohóság.
Egy kis megértés kéne még,
nem zord szavak hideg pengéje,
amik úgy döfnek belém, mint
bárány szívébe a hentes kése.

Egy kis szeretet kéne még,
hisz ez az élet íze, sója:
mi lényünket a végsõ úton
a nagy bukásoktól megóvja.

Csodálatos

Miért keresnék távoli csodákat?
hiszen, hogy élek, maga is csoda!
Csodálatos, hogy volt idõ: nem éltem,
csodálni ezt meg nem szûnök soha.
Csoda, hogy látok, hallok és beszélek,
csoda, hogy érzek és gondolkodom,
képzeletemben képek szárnyasodnak
s betûhálómmal õket elfogom.

Hát nem csoda, hogy írok, egymagában?
Sejtelmem nincs, hogy honnan e zene?
Mért éppen én s nem õ, vagy tán a másik
e furcsa szellem titkos búhelye?
Csodálhatnám a napot és a holdat
s az Érthetetlen szót, hogy: Végtelen;
de mért szállnék a messzi csillagokra,
hiszen csoda az én kis életem.

És új életek szakadtak belõlem,
oly egyszerû és mégis oly csodás,
ahogy a rügybõl a levél kipattan,
mégis mi hát egy új fogantatás?
Mi az a furcsa láz: szeretni, vágyni,
mi a remegés, mi a félelem?
S mily különös, úgy csüggni mindhalálig
egy idegen, egy másik életen.

A gyerekem az életemnek mása,
õ én vagyok, de mégis Õ maga.
Csodáltam õt, amikor járni kezdett,
mikor kibuggyant legelsõ szava,
s hogy egyre nõtt, akkor már félni kezdtem:
lehetséges, hogy Õ még Én vagyok?
s mikor benne is képek szárnyasodtak,
akkor éreztem, hogy már elhagyott.

Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,
s ahány ember, megannyi képzelet.
Mindenki lát, csupán röptén elfogni
kevesen tudják ám a képeket,
mûvésznek mondják az ilyen varázslót,
aki szavakba, színbe, kõbe vés,
de honnan ez, én is miként csinálom?
Ez az, ami oly rejtelmes, mesés.

Csodálkozom, csodálkozom, hogy élek!
Azt sem tudom, mibõl, meddig, hogyan?!
Akár a mag, amely egy sziklacsúcson
gyökeret ver s kövek közt megfogan.
A szél a gyönge magvat elsodorja,
de erõs az élet és megtapad...
Csodálatos az élet és hogy élek
s hogy én is adtam életmagvakat!

Elérkezett végérvényesen az õsz, rövidülnek a nappalak és ködösek a reggelek!
Színeivel, hangulatával kimeríthetetlen tárháza a képeknek és irodalmi alkotásoknak. Szeretnék egy csokorra valót átnyújtani nektek

"Szeretem a ködöt, amely eltakar, és egyedül lehetek benne. Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, amelynek lakója a magány, királya pedig az álom. Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak.

November kapui

"November kapui megnyílnak,
s beömlik rajtuk a köd,
száraz völgyét, vékonyka csemetefáit
áztatja késve jött esõ..."

Bisztray Ádám

November

Eljött már november didergõ hónapja,

Hideg szele a fák ágait megcsapja.

Meghalva elhullnak a sárga levelek,

Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.

Az ajtónál álló télnek hideg zúzza

A zöld ligeteket s mezõket megnyúzza.

Hideg esõ csorog, csepeg egész éjjel,

A fázékony Auster havat is hány széjjel.

"... sokféle erõ van az emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek.
Nem elég szeretni.
A szeretet tud nagy önzés is lenni.
Alázatosan kell szeretni, hittel.
Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne.
Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot.
De aki alázat nélkül szeret, nagy terhet tesz a másik vállára."

Márai Sándor: Az igazi

Ellen Nitt: Azt hittem


Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.

Különös nap ez a mai. Ilyenkor hívõ és hitetlen megfordul a temetõben. Sokszor fáradságot és áldozatot nem kímélve az ország más részeibõl vagy egyenesen határainkon túlról, hogy egy-egy szál virágot, gyertyát helyezzen szeretteinek sírjára.Hogy miért van ez, arra talán a legtöbben

azt mondják: mert így szokás. Tény azonban, hogy ezen a napon mindenki találkozik valahogy a halállal. Találkozik a gyermek, akinek legtöbbször csak azt a számara izgalmas és játékos eseményt veszi észre a mai napból, hogy gyertyákat kell gyújtani a síroknál.

Egy csokor virág...

Barátságunk jeléül csokrot hoztam néked.
Gyûjtöttem mezõn, színes dombok felett,
S ím kész ajándékra a virágcsokor.
Kérlek, bármerre is sodor az élet,
Ajándékom vidd magaddal,
Akár gyalog jársz, akár víg fogattal.

Csokrodban elsõ virágszál a szeretet,
Azért oly fontos, mert Istentõl ered.
Emberi sorsok összeötvözõje.
Ha elveken nyugszik, nem múlandó,
Neked is ilyen szeretet a jó.

Türelem a második virágszál,
Hogy ne sírj, ne zúgolódj, ne kiáltsál,
Bármi is menjen végbe a szívedben.

Jön az õsz


Jön immár az ismerõs
Szél lábú deres õsz.
Sepreget, kotorász,
Meg-megáll, lombot ráz.
Lombot ráz, diót ver,
Krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
S harapja, kurtítja a hosszú napokat.
Kányádi Sándor

Õszül az erdõ

Tegnap százszínû
libegõ láng volt,
ma földszagú szél
karjaiban táncolt,
holnap, ha itt jársz,
s felfelé nézel,
elárvult nagy fák
üzennek a széllel.
Arannyal öntve
az erdõ alja,
kusza virgács
a bokrok barna gallya,
tüskés ág megfog
s bús õszi jajjal,
elhullt virágát
követeli rajtam.

A Tisza a magyar irodalomban

A Tisza több tízezer éves története során mindig jelentõs tényezõje volt az Alföldnek. A Tisza az életet jelenti, de a rombolást is, összeköti és elválasztja az embereket, meghatározza a mindennapjainkat. Számos leírás zengi szépségét, s minden mûben más oldalról mutatkozik meg, az alkotó önnön élményein átszûrve jelenik meg. Íme egy kis ízelítõ:

Eredetét szemléletesen megeleveníti egy Benedek Elek által lejegyzett népmonda:

,, Az Úristen megteremtette az egész világot, s mindennek megmutatta a helyét.

Õsz


Tegnap még puha tenyere a Szélnek
kérges lett mára, a simogatásnak
nem örül senki, - hát dühbe gurul,
és végigpofozza a tájat.
Tegnap zöld volt a lomb, s a fák között
tarkán cikázott a madárhad,
tarkállik most a lomb, de közte már
nem szállnak, csak az árnyak.
Baka István

Október


A fény arannyal öntözi még
A szõke akác levelét,
De ez a fény, megérzem én,
Már októberi fény.

Az alkony lila fátyla alatt
Tarka tehenek hada halad,
Vígan elbõdül, hisz haza tart,
De ez már õszi csapat.

A kertben tarkán égõ színek,
Virágok, dúsan vérzõ szívek,
Rajtuk az este harmata ring,
De ez már õszi pompa mind.

Fényt, krizantémet, dalt, harmatot
Lelkemben vígan elringatok,
Megszépül lassan, ami rég volt,
De ez már októberi égbolt!
Juhász Gyula

Õsz van

Beérett a termés
Gyönyörû õsz van!
Fénylik az október délután.
Beérett a termés,
nincs már gyümölcs a fán.
Ökörnyálból ezüst fonódik,
zizegnek a sárga levelek.
Gyönyörû õsz van!
Minden csendes, megelégedett.
A fák, a föld, a virágok
megadták, amit csak lehetett,
de mi megadjuk-e egymásnak?
Erre feleljünk, emberek!
Petõcz Mária

Október

Hûvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.

Kerestem pár az 1956-os forradalmat feldolgozó magyar irodalmi alkotást, hiszen nemzeti ünnepünk nem múlhat el a költészetben nyomok nélkül.

"Gyönyörûséges nap volt az az október 23.-a, nem homályosíthatja el senki és semmi, aki ma visszamenõlegesen új értelmet akarna adni neki. Igen, a demokrácia diadala volt, mert egyetlen este lerombolta a zsarnokságot, még ha alig két héttel késõbb a külföldi tirannusok és hazai ügynökhaduk galád gyilkosságokkal vérbe tiporta is.

LETÉSZEM A LANTOT

/részlet/

Letészem a lantot. Nehéz az.

Kit érdekelne már a dal.

Ki örvend fonnyadó virágnak,

Miután a törzsök kihal:

Ha a fa élte megszakad,

Egy percig éli túl virága.

Oda vagy, érzem, oda vagy

Oh lelkem ifjusága!

Arany János

Arany János életrajza nem olyan látványos, mint a kortárs Petõfié vagy Jókaié. Ifjúkori vándorszínész kalandja kudarccal végzõdött, s mivel hazatérve idõs szüleit súlyos betegen találta, életét mintegy vezeklésként rendezte be, példás hivatalnokká vált.

Balassi Bálint a magyar reneszánsz második korszakának nagy alakja. A Mátyás udvarában virágzó reneszánsz fénye elveszett a török dúlta idõkben, a 3 részre szakadt Magyarországon. Bor

nemisza Péter volt a nevelõje, tudományokban, vitézi dolgokban oktató mestere. Valószínûleg õ keltette fel a költõi hajlandóságot is Balassiban.

A magyar nyelvû költészet elsõ kiemelkedõ alakja, a magyar irodalom elsõ klasszikusa.

?A haza és a szerelem élménye õbenne fakasztotta fel elõször a magyar líra forrását? ? írta róla Klaniczay Tibor.

VÉNASSZONYOK NYARA

Talán egy kicsit magamról beszélek,

mikor szívem e fényért lelkesül,

végsõ sugára ez a nyár hevének,

mielõtt még az alkony rámterül.

Ez õszi nap a szõlõ érlelõje,

s piruló alma issza melegét,

e fénytõl várok én is új erõre,

magamba szívom forró delejét.

Fáradt szívem csókjától újraéled,

csontomig ér a gyógyító sugár,

talán bölcsebb ez õszbenyúló élet,

s mélyebb, mint volt a tûzitalú nyár.

159 évvel ezelõtt, 1849. október 6-án végezték ki Pesten Batthyány Lajost, az elsõ magyar felelõs kormány volt miniszterelnökét, Aradon pedig a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát.

A szabadságharc leverését súlyos megtorlás követte: az osztrák kormány bosszúért lihegett, s egyben példát akart statuálni. A leszámolás már a fegyveres harcok során elkezdõdött. Haynau, az új osztrák fõvezér hadjáratának kezdetén kiáltványban tudatta, hogy aki a magyar kormánnyal és a hadsereggel bármiféle kapcsolatban állt, büntetésre számíthat.

?Emerson azt mondta, hogy a könyvtár olyan varázsszoba, ahol az elvarázsolt szellem lakozik. Ám azok hívó szavunkra megszólalnak, egy könyv, ez a könyv, míg ki nem nyitjuk, szigorúan véve és szó szerint csak egy kötet: tárgy a tárgyak közt. Amikor kinyitjuk, amikor a könyv rátalál az olvasójára, létrejön az esztétikai jelenség.?

Jorge Luis Borges: A költészet

?? csak akkor kapsz a könyvekbõl valamit, ha tudsz adni is olvasmányaidnak valamit.

?Meglepõ, ahogyan egy nyugodt, érett hölgy egyik napról a másikra megtanulja, hogyan kell a földön törökülésben kuporodva bádog dobot verni, kacsaként hápogni, elzengeni az összes karácsonyi éneket, papírvirágot készíteni, malacokat rajzolni és megvarrni a súlyos sebet kapott maci fülét.?

Marlene Walkington Ferber

A felbecsülhetetlen ajándék

Kevés nagyobb öröm van, mint ha ajándékot adhatok, vagy ha én kapok, nem is beszélve arról, milyen boldogság az ajándékok kicsomagolása. Egyik nap az unokám, Justin hat dollár harminc centet küldött nekem.

?Meghívlak, hogy gondolkodjunk együtt: Mi az élet célja?
Talán jó lenne, ha mindegyikünk idõt szakítana és leülne egy csendes sarokba és megírná élete hátralevõ részének forgatókönyvét. Próbáld meg egyszer te is. Szabad kezet kapsz. Beírhatod a siker-kudarc, a könnyek-nevetés, a hosszú élet-a rövid élet, az agónia-extázis összes mennyiségét. Tejhatalmat kapsz az élvezet, a hatalom, a pénz, a hírnév és kapcsolataid felett. Mit tekintenél ideális életnek?

Lehet, hogy elmúlt a Nyár?

Lehet, hogy elmúlt a Nyár.
Tegnap még ablakokba könyökölve mosolygott
gyöngyözõ homlokunkra,
napsugárral cirógatta a tájat,
csókot küldve búsuló fáknak, kik
hulló levelekkel könnyezték
a búcsú fájó perceit,
remegve susogva:
- Jövõre újra ugyanitt!

Még egyszer megcsodálta
a lányok fedetlen vállait,
parkokba csalta a szerelmeseket -
hellyel kínálva õket ábrándhozó padokon.

Lehet, hogy elmúlt a Nyár.

(Budapest, 1929. január 27. ? Budapest, 1987.szeptember 9.) magyar költõ, író, mûfordító, kritikus.

Marconnay Tibor költõ fia. Kezdetben a festészet és a prózairodalom érdekelte, késõbb Ady költészete volt rá nagy hatással. 1948-ban érettségizett, s ez évben jelent meg elsõ verse az Új Idõkben. A Közgazdaság-tudományi Egyetemen kezdett tanulmányait megszakította. A MÁV-nál dolgozott 1950-1958 között, majd 1958-1960 között az Európa Könyvkiadó lektora.

Remény

voltam már õszi, hulló falevél
búcsút intettem már ezerszer a száraz ágaknak
a kopár tájtól is elköszöntem azokon a dér-harmatos reggeleken
és földre lapulva vártam, míg az enyészet
szabaddá tette fogoly lelkemet

voltam már tavaszi, nyíló virág szirma
és köszöntöttem reggelente csillogó, arany-harmatot sírva
az érkezõ Napot
színeimmel lepkét és bogarat hívogattam
vagy lányok kezében boldogan ragyogtam

voltam már téli, jégkristály-csipke üveg ablakon
kisgyermek lesett rajtam át
és figyelte az utcát, ahol az esti lámpa fényben
tétován hullottak alá a semmibõl érkezõ pelyhek
és olvadni kezdett lelkem ott, ahol a lélegzet elért
szabad utat engedtem a szemnek egy meleg mosolyért

voltam már nyáron fénylõ vízcsepp tóból elõlépõ lányon
magamba zártam a Napot
és bõrén kéjesen, meg-megállva kúsztam végig
míg a forróság elégetett
és mint pára szálltam fel az égig, hol a vágyaim felhõvé dagadtak
és végül könnyeim esõt adtak az alkonyatnak

voltam már minden a világon
mit teremtett az önvaló képzelet
voltam kérés, válasz és üzenet
vallomás és búcsú
álom és ébredés
csorgó vér és heves lüktetés
zihálás rettegéstõl vagy mámortól nyíló ajkakon

voltam valóság bár azt hittem álmodom
voltam nevetés és sikoly
voltam könnye örömnek, bánatnak
voltam társa egyedül a magánynak

voltam már minden
és nem maradt belõlem semmi
most azt sem tudom merre kell menni
nem tudom mi hív és mit kell tenni
hisz kit érdekel?

Õsz-köszöntõ

Habár orcánk pirítja még a Nap,
gyerünk, az õszt hintsük már szerteszét,

az õszt, melyet mint anya gyermekét,
majd egy évig hordtunk a szívünk alatt.

Látod, még élünk! Nem nyelt el a tó,
kígyó se mart meg, szikla sem ütött,
s a régi helyrõl halljuk: a tücsök
lelkébõl szól a régi altató...

Vajjon érted szeretem-é az õszt,

vagy téged is csak az õszért szeretlek,

téged, sok-sok õsz óta ismerõst?...

Tudd, hogy nem vagy egyedül,
Barátok várnak, seregestül!
Rájuk számíthatsz mindig,
Engednek majd vállukon sírni,
S mosolyod õket is mosolyra készteti..
Titkaid dobozai õk,
Melyet lakattal biztosítottál,
Álmaid, vágyaid õrzõi
Melyeket magad elõtt láttál..
Mindig melletted állnak,
S veled sosem kiabálnak,
Megértik amikor szenvedsz,
Mikor éppen feledsz, vagy szeretsz!
Ha elhanyagolod õket, akkor is szeretnek
És Te is ott vagy nekik, s õket ugyanígy szereted!

A barátság kertje

A barátságot mondhatjuk egy kertnek,

melybe sok-sok kis magot elültethetsz.

Látni

Látni nemcsak mindig szemmel,

látni szívvel, szerelemmel,

az az igazi, a belsõ,

szerelmes legeslegelsõ.

Látni ne csak a szemeddel,

inkább a szíveddel vedd el!

Mert azt úgyis megtalálod,

amikor már nem is látod.

Látni így kell: szerelemmel,

ha látni akar az ember;

és, ha így lesz a sajátod,

akkor mindörökre látod.

Vecsey K. Mária

Az én szemeim

Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.

Ének aratás elõtt

Hamu alatt parázsló harag,

Ökölbe szorult, rázó kezek,

Irgalmatlan, dühös kiáltás,

Közeleg az ünnepetek.

Aratásra készülõ mezõk,

Torkodon-akadt, gyûlölõ szavak,

Kaszák, mik kiegyenesedtek,

Ünnep készül, piros, szabad.

Indul a vén, magyar tespedés,

Pattan a feszült, ostoba húr,

Nagy gõgök félve összebújnak

S a tisztes, nagy csönd meglapul.

Magyar ünnep lesz az aratás,

Aratni búzát, vért, fejet:

Nõ a dühösök szent szektája,

Aratás lesz, ne féljetek.

Kívánok Neked elegendõ szeretetet a Szívedbe és elegendõ közösséget Lelkeddel.

Kívánok Neked elég fényt, hogy megvilágosítsa leckéidet,
és elég sötétséget, hogy elvezessen bölcsességedhez.

Kívánok Neked elegendõ adást, hogy megnyissa szívedet,
és elegendõ ajándékot, hogy hazavezessen Téged.

Kívánok Neked elegendõ vagyont, hogy gazdagítsa bankszámládat,
és elegendõ szolgálatot, hogy gazdagítsa életedet.
Kívánok Neked elég tevékenységet, hogy élesítse elmédet és erõsítse testedet,
és elegendõ pihenést, hogy békét hozzon Neked.

BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek,
mert örömös lesz az életük.

BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.

BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.

BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.

Bella István (Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. ? 2006. április 20.) Kossuth-díjas költõ.

Bella István 1940. augusztus 7-én született Székesfehérváron, ám az ugyancsak Fejér megyei Sárkeresztúr a gyermekkor színhelye, s a majdani költõ élményeinek elsõ forrásvidéke. Édesapja ebben a faluban volt tanító, tehát nyilvánvalóan tekintélyes ember.

A gyermekkori idill azonban csakhamar véget ért, hiszen idõsebb Bella István karpaszományos tizedesként vonult be a második világháborúban, és kisújszállási hadifogságba esése után, 1944 novemberét követõen meghalt.

"Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját, sok nép városait s eszejárását kitanulta, s tengeren is sok erõs gyötrelmet tûrt a szivében, menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét."

Az Odüsszeia kezdõ hexameterjei bizonyára ismerõsek, de nemcsak ez az idézet emlékeztethet Homéroszra, hanem nagyhírû fordítója, Devecseri Gábor is, akinek neve mára már teljesen összeforrt az antik irodalommal.

Budapest, 1917.

Hiszek a szeretetben

Fehér szobánkban napsugarak járnak.
Kék öszi ég, nincs rajt egy kósza felleg.
Szívemben boldog, halk dallamok kelnek:
Hiszek a szeretetben.

Valamit kérve kértem, várva vártam,
s úgy tusakodtam a keserü "nem"-mel.
Most bízom, s várok békén, türelemmel.
Hiszek a szeretetben.

Hiszek benne, ha nem látom, ha látom,
Hiszek, ha ád és hogyha "nem"-mel éget.
Nem ismerek mélységesebb mélységet.
Hiszek a szeretetben.

Tudom, hogy enyém.

A csendes éjben anyámra gondolok,

szívemben most az õ szíve dobog,

szegény özvegy volt, sokat szenvedett,

nem volt egyebe, csak a szeretet,

szájától vont meg minden falatot,

és ha mi ettünk, õ is jóllakott.

Játékot venni nem tudott nekünk,

varrással kereste a kenyerünk,

õ mesterkélt ünnepre szép babát,

levágta hozzá dús hajfonatát,

gyöngyöt fûzött, topánkát varrt neki,

hullottak rá könnyének gyöngyei.

Láttam a föld sok szép kirakatát,

de nem találtam hasonló babát,

oly tündérszépet, olyan kedveset,

nem ért más hozzá, csak a szeretet...

Lélek-társak

A sötét éjben ragyognak a messzi égi régiók,
Fényük postalován utaznak az évmilliók.
Nem látod a magasban a Létezés ködét,
Avatatlan szemek elõl takarja a sötét.

A távol csillagok közt fogantak lelkeink,
Csak az istenek tudhatták, mik lesznek terveink.
A lelkek ketten egy testvérpárt alkottak,
A bölcsesség adományán egyformán osztoztak.

Idõtlen idõkig keringtek egymás mellett,

Majd helyet kerestek ahol fejlõdni lehet.

1880 Június 27, megszületett Helen Keller az egyetlen vak-süket-néma írónõ, aktivista, elõadó

Helen Keller 1880-ban született Tuscumbiában, egy észak-alabamai kisvárosban. Születésekor egészséges volt, de tizenkilenc hónapos korában súlyos beteg lett. Orvosai ?heveny gyomortáji és agyi vértolulást? állapítottak meg nála, ami valószínûleg skarlát vagy agyhártyagyulladás lehetett. A betegség nem tartott sokáig, de siketség és vakság lett a következménye.

RÁCSAI RÓBERT

Szonettek a színekhez: Az elsõ A KÉK

Nézd, hogy lesz a zöldbõl kék az óceán,
szelíd sekélybõl haragos mélysötét,
ma indigó égbõl csattan a villám,
holnap meg kis felhõk szántják fel tükrét.
Ugye látod, hogy húz betût a tinta,
- hófehér papíron türkiz varázslat, -
ám megáll egy percre, mikor egy tiszta
ultramarin szempár fordul utánad.
Magukhoz hívnak a távoli hegyek,
s mintha csak könnyû ködbõl lennék én is,
úgy úszom a széllel, hozzátok megyek,
olyan közel vagytok, de messze mégis!

Karinthy Frigyes Ernõ (Budapest, 1887. június 25. ? Siófok, 1938. augusztus 29.) magyar író, költõ, mûfordító.

Anyjának korai elvesztése, az eleven szellemi környezet és Budapest világvárossá fejlõdése meghatározó gyermekkori élménye. Testvérei, Etelka és Elza festõnövendék, Emília rendkívüli nyelvtehetség. Apja mûvelt tisztviselõ, Karinthy költõ és filozófus baráti kör, képzõmûvészeti, irodalmi, filozófiai viták légkörében nevelkedett

Érettségi után humán mûveltsége ellenére a természettudomány izgatta, ezért elõbb fizika-matematika szakos bölcsész lett, majd orvostanhallgató.

Bûnöm: a szépség


Ha valami gyönyörûség ér
- szép könyv, szép festmény, szép zene -,
mindig úgy érzem: szólni kéne,
hogy kiáltani kellene,

nyomaszt a bûn - s a versíráshoz
ez ad szívet, agyat, erõt -:
hogy hibámból vagy bárhogy is,
de eltitkolom mások elõtt,

hogy nemcsak nekem van jogom rá,
nem szép a szép, ha csak magam
gyönyörködöm benne -- mi célja,
mi értelme, mi haszna van

a fénynek, hogyha véka rejti,
a virágnak, ha télikert
börtönében él eldugottan,
a dalnak, ha nem hallja meg

senki; - nyomaszt a bûntudat,
s õ késztet arra, hogy legyek
antenna, melyen át a szépség
eljut hozzátok, emberek.

Avizek fohásza

Vándor, ki szomjadat oltod forrásom vizével
vigyázz reám!
Én hûsítem arcodat forró nyári napsütésben,
én frissítem fáradt testedet vándorútjaid után.
Csobogásom nyugtatja zaklatott lelkedet,
habjaim tánca bûvöli tekintetedet.
Poros gúnyádat tisztítom,
egészséged õrzöm.
Szépítelek, gyógyítalak,
üdítelek, vidítalak.
Erõmmel hajtod gépedet, malmodat.
Tartom csónakodat, hordozom hajódat.
Általam sarjad vetésed,
én küldök termékeny esõt
szikkadt kertjeidre.

"Megtettem mindent, amit megtehettem,
Kinek tartoztam, mindent megfizettem,
Elengedem mindenki tartozását.
Felejtsd el arcom romló földi mását".

Dsida Jenõ romániai magyar költõ. Dsida-versek olvasásakor felmerülhet, hogy ennél szebb, finomabb, tökéletesebb költészet talán nem is létezik. E költemények ugyan nem akarnak irányt mutatni, tömegeket helyes történelmi útra vezérelni, mert "csak" a meghitt magánélmények, a jelentéktelen apróságok megírásának, a formatökély mesterjátékosa volt.

Ez a blog az apáknak szól, hálából kedvességükért, mellyel az évek alatt elhalmoztak bennünket. Oltalmaztak, védelmeztek minket. Megöleltek, ha fájt valami, könyvespolcot készítettek, fõztek, a vállukra ültettek, szurkoltak értünk, és megszenvedték minden szívfájdalmunkat. Hogy végül örök barátaink legyenek.

Nálunk még kevesen tartják, kevesen tudnak róla, de attól még van. Ez is, mint annyi más ünnep, Amerikából jutott el Európába, ott már régóta köszöntik az Édesapákat is.

Ezek a versek annyira vonzanak engem. Szeretném, ha nem fedné a feledés homálya õket - számomra legalábbis örök értéket képviselnek.

Fogadjátok ti is szeretettel ezt a verscsokrot.

BE SZÉP

Angyali kisded
Anyjának lenni,
Bölcsöt rengetni,
Nótát zengeni
Be szép.

Gügyög? hangra
Gügyögve felelni,
Nyûgös síráson
Elkeseredni
Be szép.

Piciny kezecskét,
Lábacskát csudálni,
Ébredést lesni,
Aluvást várni
Be szép

Várnai Zseni (Nagyvázsony, 1890. május 25. ? Budapest, 1981. október 16.) költõ, Peterdi Andor író felesége Peterdi Mária írónõ anyja.

Apja szegény sokgyermekes szabómester, s családjával a jobb megélhetés reményében Budapestre költözött. Várnai Zseni középiskolai tanulmányait már Budapesten folytatta, majd 1908-ban végzett az Országos Színészegyesület Színiiskolájában, de soha nem lépett színpadra. Pályafutását tisztviselõként kezdte, férje révén 1909-ben kapcsolatba került a munkásmozgalommal..

1994-ben az ENSZ május 15-ét A CSALÁD NEMZETKÖZI NAPJÁvá nyilvánította. A felhíváshoz Magyarország is csatlakozott. A kezdeményezés a figyelmet a családra, a társadalom legfontosabb ?intézményére? irányítja.

Soha ne fordulj szembe a családdal, mert nem jó magányosan evezni. Ha bosszantóan kidörzsölték is csuklódat és bokádat a családi kötelékek, akkor se feledd, hogy nélkülük - nos, hát ki lennél?
A család melletted áll, ha baj van, és a legtöbb esélyt adja meg neked.

Két kéz

Azt mondta egyszer a kicsi kéz a nagynak:

Te hatalmas kéz, szükségem van rád,

mert nélküled szinte semmit sem érek.

Éreznem kell tenyered melegét,

mikor felébredek s mellettem megjelensz.

Amikor éhezem és táplálékot adsz, és segítesz,

hogy megragadjak valamit s felépíthessem apró játékaimat.

Velem vagy midõn járni tanulok, s hozzád futok, ha félelem gyötör.

Kérlek, ne hagyj el, marad énvelem!

A nagyobb kéz így válaszolt a kicsinek:

Te, kicsi kéz, szükségem van rád,

hogy belém kapaszkodj és megragadj!

A romániai magyar irodalom középnemzedékének sajátos nyelvû és sok változáson, küzdelmen csiszolódott alakja Kányádi Sándor

Kányádi Sándor erdélyi (romániai) magyar költõ és mûfordító 1929. május 10-én született Nagygalambfalván (Románia).

Édesanyja nagyon korán meghalt. Édesapja egyszerû székely gazdálkodó ember volt, de nagyon szeretett olvasni, s fiát tanítatta. Elemi iskoláit szülõfalujában végezte, majd 1941-tõl 1950-ig Székelyudvarhelyen tanult.

Dsida Jenõ: Pünkösdi várakozás

Kész a világ,
Feszült ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten Lelke.

Kimérve minden pálya
Megtöltve minden lélek-lámpa,
Ahol csak úr a lét...
De jaj, sötét van,
Mélységes, iszonyú sötét!

A zordon tömeg-árnyék
Némán zokogva kering útjain,
S csak egyet tud és egyet érez...
Most váratlanul vágyón megvonaglik
És felzúg Istenéhez:
Betelt az idõ!
Sugarat, fényt, színt adj nekünk,
Mert epedünk!

Radnóti Miklós (Budapest, 1909. május 5. ? Abda, 1944. november 9.) magyar költõ, a modern magyar líra kiemelkedõ képviselõje.

Radnóti Miklós 1909. május 5-én született Budapesten, a Kádár utca 8-ban egy asszimilált zsidó családban. Születése édesanyja, Grosz Ilona (1881?1909) és ikertestvére életébe került. Édesapja, Glatter Jakab (1874?1921) kereskedelmi utazó volt.

Radnóti Miklós a budapesti Új-Lipót-város mûveltséget szeretõ kispolgárságából indult útjára.

Köszönet

Gyengéd irányításod befolyásolt mindenben, amit tettem, amit teszek, és amit
valaha tenni fogok.
Jóságod kitörölhetetlenül rányomta pecsétjét mindenre, ami voltam, ami
vagyok és ami valaha leszek.
Ily módon részese vagy mindennek, amit elértem, és amivé válok.
Amikor segítek a szomszédomnak, ott van a te segít? kezed is.
Amikor enyhítek barátom fájdalmán, ezért ? neked is tartozik.
Amikor szavakkal vagy példamutatással helyes utat mutatok egy gyereknek,
els?sorban te vagy a tanítója.

Zelk Zoltán (Érmihályfalva, 1906. december 18. - Budapest, 1981. április 23.) József Attila- és Kossuth-díjas magyar költõ, prózaíró.



1906. december 18-án látta meg a napvilágot Érmihályfalván, egy szegény zsidó kántor gyermekeként. Miskolcon járt iskolába, ám tanulmányait nem fejezte be. Egy ideig inaskodott is, de nem tanult ki semmilyen szakmát. Magyarország területeinek elvesztését Erdélyben élte meg, alig 13 évesen. 1921-tõl Szatmárnémetiben dolgozott.

Rainer Maria Rilke: A párduc

A fordításbeli különbség érdekesebbé teszi?

A párduc

A párizsi Jardin des Plantes-ben

Szemébe égett már a rácsok vonulása;
mit lát, az csupán rácsok, rácsközök.
Csak egyre rács jön az ezernyi rácsra,
és nincs világ az ezer rács mögött.

Ruganyos lépte bár erõt sugároz,
a legparányibb kört róhatja csak:
erõ-körtánc ez; elkábulva áll ott
közepében egy nagy-nagy akarat.

Csak néha megy a függöny a pupillán
föl hangtalan - épp hogy egy kép befér,
átüt a tagok csöndjén, mint a villám,
s meghal, mihelyt a szívbe ér.

Illyés Gyula (eredetileg Illés Gyula) 1902. november 2-án született a Tolna megyei Felsõrácegrespusztán. Édesapja Illés János (1870-1931), uradalmi gépész, édesanyja Kállay Ida (1878-1931).
Ferenc és Klára után 3. gyermekként született Gyula, aki élete elsõ 9 évét töltötte szülõhelyén.

1921-ben érettségizett.
1918-1919-ben részt vett a balatoni diák- és ifjúmunkás mozgalomban, ott volt a románok elleni szolnoki csatában.
1920. december 22-én jelent meg elsõ verse (El ne essél, testvér) név nélkül a Népszavában.

A vers néma. Adj neki hangot!
A vers könyvben halott.
Keltsd életre! Mi a szavalás?
A vers föltámasztása papírsírjából."
(Kosztolányi Dezsõ)

A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon.

József Attila: Önarckép

Dacos, vad erdõ sûrû nagy hajam.
Már meggyötörte asszonyujj viharja.
Forró száj baglya néha megzavarja.
Alatta zúg a gondolatfolyam.

A legszebb virág

Egyedül ültem le olvasni a parkban,
Szomorú fûzfának védõ árnyékában.
A csalódottságra volt elég jó okom.

Megbántott a világ,ezt vettem én zokon.

Ha ettõl még nem lett volna elég rossz a napom,
Elém állt egy kisfiú,izgatott volt nagyon.
Kipirult s kifulladt a játék hevében;
Felhevülten így szólt:"Néni,ide nézzen!"

Kezében elhervadt virág kornyadozott,
Lankadt szirmai tán nem látták a napot.
Halott virágával küldtem volna tova,
Mosolyt színleltem hát,s bámultam máshova.

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. ? Szeged, 1937. április 6) költõ, tanár

Juhász Illés (1853?1902) posta- és távirdafõtiszt és felesége, Kálló Matild (1862?1953) elsõ gyermekeként született.

1893-1902 között a szegedi Piarista Gimnázium tanulója volt. 1899. május 21-én jelentek meg elsõ versei a Szegedi Naplóban, augusztus 25-én az Ovidius címû versét közölte a Budapesti Napló. 1899. augusztus 26. ? 1900. május 5.

Az alábbi diafilm madaraira rákattintva, csodálatos dalukat hallhatjuk és elgondolkodhatunk azon, hogy mennyi szépséget és vidámságot ajándékoznak nekünke parányi, de értékes teremtmények.

Madarak éneke

Weöres Sándor:

KISMADARAK



Nyitottad az ablakot:
szállj be, napsugár!
Hogy csivogott-csattogott
rengeteg madár:

aranymálinkó, pirók,
feketerigó,
sármány, vörösbegy, kukó,
csíz, tavaszhivó,

pinty, királyka, õszapó,
volt vagy milliom,
elsorolni nevüket
én nem is birom.

1900. március 31-én született Miskolcon Szabó Lõrinc vasúti fékezõ és Panyiczky Ilona gyermekeként. Szülõházát a költõ sem tudta azonosítani, hiszen hároméves, mikor elköltöznek, de az bizonyos, hogy lebontották, helyén a Vörösmarty lakótelep panelházai épültek. A szülõváros képe csak homályosan dereng fel a Tücsökzene néhány versében.

Õsei református prédikátorok voltak, az apja mozdonyvezetõ. Tehát igen szerény módból küzdötte fel magát rendkívüli mûveltségéig, amelyhez nagy nyelvismeret is tartozott.

1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán. Kosztolányi Árpád tanár, iskolaigazgató és Brenner Eulália gyermeke.

Gimnáziumi tanulmányait Szabadkán kezdte, kitûnt az iskola önképzõkörében. 1901. október 26-án a Budapesti Napló közölte versét.
1903-ban néhány hónappal az érettségije elõtt kizárták a gimnáziumból.

Szegedre iratták át, majd vissza Szabadkára, magántanulóként.
Jelesen érettségizett, jutalmul Abbáziába ment nyaralni.

Bíró András:

Ez a húsvét

Ez a húsvét olyan ünnep,
fák, virágok megzsendülnek,
mintha húznák-vonnák õket,
oly sebesen, gyorsan nõnek.

Ez a húsvét olyan ünnep,
fiatalok megszédülnek,
összebújnak, sugdolóznak,
szavakból szép jövõt fonnak.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Szelek, vizek megperdülnek,
Hol a napfény, hol a zápor
Nyes nagyobb részt a határból.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Sírás és bánat, elülnek.
Minden örül, hogy létezhet,
Hogy nagy lélegzetet vehet.