Március 1.

Csendben csomagol a tél,
már indul vonata.
Poggyásza északi szél,
és jégcsapok hada.

A sok hópihe fehér,
mint puha paplanok,
Zsebébe mindez belefér...,
néhány búcsúszót gagyog.

Visszajövök kedveseim,
esztendő sem telik,
Várjanak meg a gyerekek,
kik kedvüket lelik;

Szánkózásban, korcsolyában,
és ha sítúra vár,
De elutazom, mostanában
nem lesz fehér határ.

Vonata füstöt ereget,
a horizonton jár,
Néha még visszainteget,
bár alig sejlik már.

Március elseje itt van,
a tavasz érkeze,
Csilingel, kacaja vígan,
megtelve két keze.

Zöld ruhával, tarka dísszel
jő, nagy öltöztető,
Fogadja őt vidám szívvel
sok napos háztető.

Jöjj március, tavaszhozó,
fényes szellőn járó,
Fagyot rontó, rügyet bontó,
örvendj tavaszváró!

A szabadság lehelletét
csupasz erdők fürdék,
Símogató gyengéd kezét,
dehogy is kerülnék.

Ragyogj, ragyogj, tavaszi nap,
lombokon és ágon,
Bontogasd a leveleket,
a bokrokon, fákon!

Ajándékid szórjad széjjel,
oszd a szabadságot,
Fogjál össze minden néppel,
váltsd meg a világot!



Tavaszodik

Havasak a hegyek- völgyek,
Alszanak az álmos tölgyek.
De most, íme, friss szél támad,
Csiklandozza a faágat.

Bokrok közé ködök ülnek,
Ág hegyére települnek,
És titkon a nagy-nagy csendben
Valahol egy jégcsap cseppen.

Nappal a fény melegebb már,
És a hóból nincs más, csak sár.
Majd egy reggel mosolyogva
Hóvirág ébred a napra.

Fűzfa ága barkát ringat,
Integet a vadgalambnak,
Szólaljon meg: itt az idő!
És a tavasz, hipp-hopp eljő.
Andók Veronika



A tavaszhoz

Ifju lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz? mért nem jelensz meg
A világ felett?

Jöszte, jöszte, várnak régi
Jóbarátaid;
Vond föl a kék ég alatt a
Fák zöld sátrait.

Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,
Beteg most szegény,
Oly halványan üldögél ott
A föld küszöbén;

Áldást hoz majd a mezőre,
Ha meggyógyitod:
Édes örömkönnyeket sír,
Édes harmatot.

Hozd magaddal a pacsírtát,
Nagy mesteremet,
Aki szép szabad dalokra
Tanít engemet.

S ne feledd el a virágot,
Ne feledd el ezt,
Hozz belőle, amennyit csak
Elbír két kezed.

Nagyobbodtak a halálnak
Tartományai,
S bennök sokan a szabadság
Szent halottai;

Ne legyenek szemfedőtlen
Puszta sír alatt,
Hintsd reájok szemfedőül
A virágokat!
Petőfi Sándor



Isten megnyomja a tavasz-gombot

Isten megnyomja a tavasz-gombot,
s a régi verkli pattogva beindul,
a rigó kiköpi a téli szutykot,
csőrt csücsörít s fütyül bolondul,
a rügyek apró rajzfilmgyárak:
megrajzolják a millió levelet,
szuszog, dohog a vakondjárat,
megindul a forgalom odalent,
a nárcisz kis pöckét kinyomja,
a kapkodva vetkőző égre mereszti,
a vadrózsának tavalyi a rongya,
hullna már, de még nem ereszti,
dagad az akác nyakán az ér,
az éltető nedv lüktetve kering,
bámulok a kertben ösztövér,
apadó hitemmel, s megtelek megint
együgyű csodával, éltető nedvvel,
s kinövök a földből, mint a bokrok,
s motyogom, vén bolond, gyermeki hittel:
jól van, Isten, kapsz egy libacombot!
Csukás István