Az ősz ezerszínű világa és csendes harmóniája megragadja lelkünket s képzeletünket. Az ősz álmatag, ihletadó szépsége számos költőt sarkallt arra, hogy pennát ragadjon s újraálmodja a növekedő alkony évszakát. Az Ő kifogyhatatlan verseikből nyújtok át ismét egy csokorra valót.

 


Őszi nap

Készülj, Uram. Nagy nyáridőd letelt.
Napóráinkra jöjj el árnyvetőnek,
s a mezőket szélbe borítva szeld.

Késő gyümölcsöt sürgessen szavad;
add, még két napjuk délszakibb lehessen,
s amit kezdtél velük, kiteljesedjen,
csöpp el ne vesszen dús fürtből zamat.

Nem épít már, ki most hajléktalan.
Hosszú magányra vár, ki most magányos.
Virraszt: olvasáshoz, levélíráshoz,
és az allékat járja nyugtalan,
mikor a szél hullt lombot hajt a fákhoz.

Rainer Maria Rilke Fordította: Tandori Dezső



Tájkép

A méla piktor, az ősz festi már
A lombokat a sárguló pagonyban,
Egy-egy levél -- dús színfolt -- messzi száll
Avar ölében elpihenni nyomban.

A méla piktor bús nótát fütyül
És néha megborzong e tarka csendben,
Palettáján a szín lassan ürül.
A képe kész: kék és arany keretben.

A méla piktor elborongva dúdol,
A hangja fátyolos az ősi bútól,
Mit ezer évek hervadása koptat,

Az öreg tél, a zord kritikus eljő
S fehérre fest minden színt és derengő
Felhők mögé takarja el a holdat.
Juhász Gyula



Ballada a három falevélről


Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból -

Elröpült három falevél


Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.


Harmadik szédülni vágyott:
szemét lehúnyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.



Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.

Ott lenn a sár, fekete, mély -
ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?
Weöres Sándor

 

Őszi erdőn hamvadó parázs


Te szép, te szomorú, te tiszta láng!
Most már: avarba hamvadó parázs,
Én nem gyújtottalak,
Én nem oltottalak
Az őszi erdőn úgy gyúltál, magadtól.
Arra jártamban
Megcsapott messziről a meleged,
Tovább mentem,

Nem éleszthettelek.
Most hát elalszol.
Aludj.
Békesség neked.
Takarjon be a diadalmas Ősz,
A csend,
S a nesztelenül hulló levelek.
Reményik Sándor

Nagybeteg ősz

Imádott ősz te nagybeteg
Meghalsz ha orkán dúlja majd a rózsakerteket
Ha leesett a hó a
Szőlőkarókra

Szegény kis ősz
Az ért gyümölcsök és havak
Gazdag fehérségébe halj
Fönn a magasban
Már karvalyok köröznek
A csacska zöldhajú kis hablányok fölött
Kik sohasem szerettek

Messzi mesgyék között
Szarvasok üzekednek

Ó hogy szeretem én bús évszak ezt a zsongást
Hangját a magától hulló gyümölcsnek
A szelet és erdőt ahogy lásd
Elejti levelét egyenként mint a könnyet


A lombot
Ha lehullik
Egy vonat ha
Elhúz itt
Az életet
Ha múlik

Apollinaire Fordította: Somlyó György