Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk
nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres
hely.

Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt

írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és
mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.

Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a

kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.

Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlva mindegyik
nevetett. 'Tényleg?' - hallatszott a suttogás... 'Nem is tudtam, hogy én

valakinek is jelentek valamit!' - és 'Nem tudtam, hogy a többiek ennyire
kedvelnek' -szóltak a megjegyzések.

Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a
diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is

törődött vele.

A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a
társaikkal.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment
a tanítványa temetésére ..

A templomot megtöltötte a sok barát.


Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert -
odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor
végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az

egyik koporsóvivő katona megszólította: 'Ön a matematika tanárnője volt
Mark-nak?' Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta:'Mark nagyon gyakran
beszélt magáról.'
A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott

voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a
tanárnővel.

'Valamit szeretnénk mutatni' - mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát
a zsebéből. 'Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg

fogja ismerni.'

A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván
összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már.

A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez egyike volt

azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az
osztálytársak írtak Markról.

'Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az
osztálynak' - mondta Mark anyja. 'Amint látja, Mark nagyon megbecsülte.'


A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül.

Charlie elmosolyodott és azt mondta: 'Nekem is megvan még a listám. Az
íróasztalom felső fiókjában őrzöm.'
Chuck felesége pedig így szólt: 'Chuck megkért, hogy a listát ragasszam

be az esküvői albumba.' 'Az enyém is megvan még' - mondta Marily. 'A
naplómban tartom'.
Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, és
megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek.


'Mindig magamnál hordom' - mondta Vicki, és hozzátette: 'Meg vagyok
győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát.'