Az éjszakai villamoson utaztam hazafelé. Mellettem huszonkevés éves pár, egymással szemben ülnek. Kulturáltak, csinosak, nincsenek berúgva. Valamiről beszélgetnek. Egyszer csak a srác kilép a szandáljából, és a lány ölébe teszi a lábát. A lány: "Jajj, ne már. Ne tedd fel ide a lábad, légyszíves!" A srác nem mozdul. A lány próbálja visszatolni a srác lábát - nem sikerül neki. A lány még többször, szépen, de határozottan megkéri a srácot, hogy tegye le a lábát - az nem teszi. Először mindez csak amolyan kamaszos évődésnek tűnik - de ők már nem kamaszok. És a lány érezhetően kellemetlenül érzi magát. És egyszerre áramütés-szerűen villan belém: ez egy hatalmi játszma! A srác visszahúzza kicsit a lábát, és sunyin vigyorogva a kivilágított város felé mutat: "Nézd csak, milyen szép!" A lány résen van, nem néz ki az ablakon, és úgy mondja: "Igen, nagyon szép a város - de ne tedd visssza a lábadat!" A srác visszateszi - ezúttal a lány comba mellé, mégpedig úgy, hogy lábujjaival feljebb túrja a lány ruháját. A lány szinte kétségbeesetten igyekszik kézzel visszahúzgálni a ruhát, hogy ne látszódjon ki a fehérneműje. "Átülök egy másik ülésbe, ha nem hagyod abba"- mondja. És ekkor jön a jeges döbbenet: a srác erre hirtelen pofonüti. Nem erősen, nem is valódi pofon, épp hogy csak hozzáér a lány arcához - de a mozdulat, egyértelműen egy pofon. Nem játékosság, vagy incselkedés van benne, hanem leplezetlen agresszió: azt üzeni, hogy "én vagyok az erősebb, és uralkodom feletted!". A pofon után még ujjával meg is fenyegeti a lányt: "vigyázz, mert baj lesz" - üzeni ez a mozdulat. A lány szó nélkül tűri a pofont. Engem ekkor elönt az adrenalin - ezen a ponton döntöm el, hogy nem fogom szótlanul végignézni, a szemem előtt nyilvánvalóvá váló bántalmazást. Még nem tudom, mit fogok csinálni, hogy mikor, és hogyan avatkozom közbe, de érzem, hogy valamit tennem kell. Mérlegelem a lehetőségeket. A srác nem egy kétajtós szekrény ugyan, de magasabb is nálam, és elég izmosnak tűnik. Azon gondolkozom, hogy ha konfrontációra kerül a sor, és nem akarom, hogy én húzzam a rövidebbet, valószínűleg nekem kell majd először ütnöm, és ráadásul nagyot - afféle megelőző csapás... Ez eléggé aggaszt, és azt is végiggondolom, hogy a lány szempotjából sem lenne sok haszna - még ha sikerülne is leütnöm a barátját, abból nem valószínűl, hogy arra a felismerésre jutna, hogy ő egy bántalmazó kapcsolatban van. Nem, ennek így semmi értelme. Arra jutok, hogy a srácra rá sem nézek, de a lánynak majd mondok valamit - még nem tudom pontosan, hogy mit, meg ugye nyilván a srác is hallani fogja, és akkor semmi nem garantálja, hogy nem fog mégis rám támadni... Miközben ezen morfondírozok, a lány - továbbra is két kézzel próbálva távol tartani magától az őt támadó lábat, azt mondja: "Jó, én a következőnél leszállok! Ezt akarod?" Erre a srác arca elkomorul, és valami vérfagyasztóan fenyegető hangon azt mondja: "Na azt próbáld meg!!" És közben ujjal újra fenyeget, és újra egy pofozó gesztust tesz - ezúttal a lány arcát nem érintve, csak a levegőben. Mindennél világosabb, nem is próbálja leplezni, hogy durva fizikai megtorlást helyez kilátásba, ha a lány ki mer lépni a helyzetből. A következő megállónál a lány valóban az ajtóhoz megy - a srác nem akadályozza meg, és először ülve marad, majd közvetlenül a megálló előtt felpattan, és egy másik ajtóhoz lép. Ekkor én is automatikusan felállok, és odalépek a lány mellé. Nem itt akartam leszállni, de úgy érzem, most van az a pillanat, amikor módomban áll úgy megszólítani a lányt, hogy a srác ne hallja, hogy mit beszélünk. Miközben leszállunk, megérintem a lány vállát - és míg fél szemmel a srácot figyelem, aki a másik ajtónál szintén leszáll, csak annyit bírok kinyögni: "Figyelj, ne hagyd, hogy így bánjon veled! Ez nagyon gáz!" A lány rám néz, de nem válaszol semmit. Megy tovább, át az úton. Figyelem a srácot - ő is megy utána, nem egyenesen, hanem nagy kerülővel, távolról követve. Újra mérlegelem a helyzetet: belátom, hogy nincs értelme ennél jobban beleavatkoznom. A srác valószínűleg nagyon meg fogja verni a lányt. Nem ott, a megállóban, hanem valahol távolabb - lehet, hogy csak otthon. Az is lehet, hogy nem is ma este - talán csak hetek, vagy hónapok múlva. De meg fogja verni, ez nem kétséges. Ez egy bántalmazó kapcsolat. A lány elég határozottnak tűnik, úgy látszik, hogy érzi, hogy valami nagyon nem oké, és ki is akar lépni belőle... kérdés, hogy képes is lesz-e rá. Én végtelenül tehetetlennek érzem magam: ha a srác ott a megállóban nekiesett volna a lánynak, akkor egyszerű lenne a helyzetem: megpróbálom megvédeni a lányt - én is verekszem, vagy rendőrt hívok, akármi. Így viszont? "Ne hagyd, hogy így bánjon veled!" Ez volt minden, amit tehettem... Meg az, hogy kiírtam magamból ezt a rémálmot - mert még most is remeg tőle a gyomrom. Épp eleget tudok ahhoz, hogy tudjam, hogy ezek az apró pofonok, ezek a fenyegetések, ez a "Na azt próbáld meg!!" mind-mind a brutális verés, a totális erőszak előhírnökei... Csak remélni tudom, hogy képes lesz ez a lány elmenekülni az agresszor elől, mielőtt még komoly baja esik, és hogy valaki megfékezi ezt a szörnyeteget, mielőtt újabb áldozatot ejtene...