Nyári versek képekkel...

 

 

 

 

 

Drégely László: Nyár

 

 

Süt a nap a rétre,

Házak tetejére,

Árnya sincs a fáknak,

Tűző napon állnak.

Kutak mélye száraz,

Fenekére láthatsz,

Marhacsorda bőgve

Fekszik ottan körbe.

Délibábos égen,

Megfordított réten,

Sehol sincs egy felhő,

Árnyat szövő kendő. 

 

 

 

    Móra Ferenc: Sétálni megy Panka...  

 

 

Sétálni megy Panka a búzamezőbe,

Pillangós papucsba, hófehér kötőbe.

Dalolgatva ballag, egyes-egymagába -

Virágtestvérkéi, vigyázzatok rája!

Simulj puha pázsit, lába alá lágyan,

Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban!

Légy a legyezője, te lapu levele!

Fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele!

Búzavirág-szeme mosolyog reátok:

Nevessetek vissza rá, búzavirágok!

Kakukkfű az útját jó szagoddal hintsd be,

Bújj el lába elül, szúrós királydinnye!

Ha a dülőúton szegényke kifáradt,

Szagos fodormenta, te vess neki ágyat!

Födjétek be, zsályák, dús leveletekkel,

Szelíd széki fűvek, csillagfejetekkel!

S őre a mezőnek, szép jegenyenyárfa,

Te vigyázz reája, csöndes legyen álma!

 

 

 

 Aranyosi Ervin: Délibáb

 

 Smaragdzöld mezőn szétterül

aranyszíne a napnak,

pipacsok vörös bársonya

áldoz a pillanatnak.

Szél lebben, fennen gólya száll

tenger hullámú égen.

Nyárfák sudárja út tövén

táncol a kósza szélben.

Lebeg a lég, remegve lép,

hullámát szerte szórja.

Tükrén mereng a nagy világ,

- valóság másolója.

A róna mása visszanéz,

tótágast áll a réten:

Az van itt lent, ami pihent

imént még fent az égen.

 

 

 

Charles van Lerberghe: Húgom, az eső

Húgom, az eső,

a jó meleg, nyári eső,

lágyan növő, lágyan szökő,

nedves tőle a levegő.

Fehér gyöngyös gyöngysora

elgurult az égi láncról,

szólj, rigó!

Szarka, táncolj!

Most meg, nézd az ágra szállott,

fészkek szólnak és virágok:

ami égből hull le, áldott.

Gyepszőnyegre hull le csengve,

s míg a hajnal estbe fut,

s míg az estre jön a hajnal,

hullik, hullik cseppnyi zajjal,

hullik, ahogy csak hullni tud.

Majd a nap a felhőn átvág,

s aranyhajjal

megtörli az eső lábát.

/Ford.: Nemes Nagy Ágnes/

 

 

 

 KOsztolányi Dezső: A jó élet 

Én csüggedt lelkem, én csüggedt szivem,

daloljatok és mondjátok: igen. 

Hurrázzatok e nyári hajnalon,

ne hagyjatok ködökbe hajlanom. 

Korán keltem. Fölhúzom a rolót.

A nyári nappal együtt lángolok. 

Most kikiáltom, élni, élni szép.

Boldog, ki él és boldog, aki lép. 

Boldog a táncos és a sánta is,

az élet jó még őiránta is. 

Mert minden jó. Éhezni s enni jó,

áldott az éhség s áldott a cipó. 

Szomjazni is jó, s ha a fény zizeg,

meginni egy pohár jeges vizet. 

Fürödni, úszni, míg erőnk kitart,

elszívni a dívánon egy szivart. 

Ó július, aranyos a ködöd,

torzult ajakkal tüzet gügyögök. 

A vörös nyár zúgása bátorít,

én, élet atlétája, állok itt. 

Szaladni tudnék, nem tudom hová,

szeretnék élni, végtelen soká. 

Száz évig, míg a testem megtörik,

szeretnék élni, élni örökig. 

Az arcom mostan csupa-csupa fény,

az Isten karjaiba szálltam én, 

mint egykor anyám köténye alá,

és úgy tekintek félve-bízva rá. 

Én jó vagyok, ezrek jósága tölt,

más vágyam nincs, tartson soká a föld. 

Jó emberek, ezt kéri társatok,

csak talpalatnyi földet adjatok. 

A végtelenben egy kicsi helyet,

hol meghúzódhatom és élhetek.

 

 

 

Váci Mihály: Pipacsok a búzamezőben

 

 

  Búza, búzakalász!

véle szél hadonász:

hajlik, lengedezik,

amíg cseperedik.

Búza, búzakalász.

Színe még nem arany:

mint a fű, csak olyan.

Szerte búzamező

zöld színben repeső,

- színe még nem arany.

Amíg érik a mag,

lassan, jó nap alatt,

- könnyű kis pipacsok

szirma, lángja lobog,

amíg érik a mag.

Messze virítanak.

Lenge szirmaikat

rázva vérpirosan,

mag felett magasan,

messze virítanak.

Tőlük piros a táj!

_"Ime itt van a nyár!"

Őket nézegetik,

szép csokorba szedik.

Tőlük piros a táj.

A zöld búzamezők,

észrevétlenek ők!

De lehull a pipacs,

s felragyognak a nagy

érett búzamezők!

 

 

  

  Csokonai Vitéz Mihály: Aratás  

 Mi az oka, hogy most a dolgos Céresnek

Munkásokat széjjel zsibongva keresnek?

Mi az oka, hogy a mezőn köröskörűl

A Céres bérese kaszákat köszörűl?

Köszöntvén tudnillik a megőszűlt nyarat,

Sárga kalászi közt reménységgel arat.

Áldja nevét százszor a jó Teremtőnek,

Hogy földjébe arany szinű fejek nőnek.

De addig is, míg tart szíve áldozatja,

A búza-markokat sűrűen forgatja,

Az öreg Céresnek két feltűrött karja

A markokat szoros kévékbe takarja,

És ámbár tüzei a kékellő égnek

Kettős forrósággal feje felett égnek,

S barázdás homlokát az izzadság árja

Legörgő cseppjével sorjába eljárja,

Víg aratóit (mert ő azoknak atyja)

Tréfás szavaival szűntelen biztatja.

Ekkor, hogy a piros, várt napenyészetnek

Altató zefiri feléje sietnek,

Ő is most már lassúlt, de hajdan vitézi

Lépésit a hazamenésre intézi.

 

 

Weöres Sándor: Kánikula 

 

Szikrázó

Az égbolt,

Aranyfüst a lég,

Eltörpül

Láng-űrben

A tarka vidék.

Olvadtan

A tarló

Hullámzik, remeg,

Domb fölött

Utaznak

Izzó gyöngyszemek.

Ragyogó

Kékségen

Sötét pihe-szál:

Óriás

Magányban

Egy pacsirta száll.

 

 

 Szilágyi Domokos : Nyár 

 

  

   Hajadon füzek, búzabóbiták - 

csupa illat és virág a világ, 

csupa mosoly és csupa kedv, csupa 

libegés: lányokon selyemruha - 

emitt a pipacsok, 

amott, az ég alatt 

pisze szellő szalad, 

a felhő szétszakad, 

s látszik egy kék falat 

égbolt - alatta terül el a nyár, 

s pacsirtaszóval frissen kiabál: 

- Én játszom ugyan, 

de ti 

vegyetek komolyan.

 

 

 Bartos Erika: Gyümölcskosár  

 

                                        Itt van a nyár, száz napsugár

                                             hívogat a kertbe!

                                        Érik a sok édes gyümölcs,

                                           szaladj gyorsan, szedd le!

 

                                        Piros almát almafáról,

                                             körtefáról körtét,

                                        akassz meggyet füleidre,

                                           szedj apró ribiszkét!

                                        Falatozz a földről epret,

                                           dús bokorról málnát,

                                        tálba szedd a sötét szedret,

                                           vödörbe a szilvát!

                                        Barackfának tetejéről

                                           integess a Napnak,

                                        szőlőtőke ezer fürtjét

                                           puttonyodba dobjad!

                                        Végül itt egy görögdinnye,

                                           hatalmas, zöld labda,

                                        gurítsd haza, úgysem fér be

                                            gyümölcskosaradba!

 

 

Pinczési Judit: Nyári dal

 

Egy kislány kék lepkét fogott.

Szebb volt, mint egy szálló madár.

Fénylő szárnyát szétnyitotta,

azt mondta, ő lepkekirály.

"Nem koronámat adom én,

a szabadságért kevés, tudom,

de ha röptömben felkiáltok,

a hangom megül az arcodon."

Lepke táncol a szélben,

a tó ezüst tükör.

Egy kislány játszik a réten,

s az arca tündököl.

 

 

 

 

 Devecsery László: Nyári este

 

 

                                         Minden muzsikál!

                                     Csodaszép, csodaszép!

                                     Ágak közt a fészek

                                        pelyhes menedék.

                                        Virágok kelyhében

                                     tündérek ülnek,

                                     s csendesen nékünk,

                                        nékünk hegedülnek.  

 

 

 

   Fecske Csaba: Aranyat rejt a nyár

 

A nap már hazaszállt:

elfogyó, sárga folt -

Az égi vizekben

fürödni kezd a hold.

Fürödni kezd a hold.

A fűben csöpp bogár.

Végtelen mezőkön

aranyat rejt a nyár.

Aranyat rejt a nyár.

Mezítláb jár a csönd.

A földön béke van,

s fényesség odafönt.

 

 

KELLEMES   NYARAT  

              

                 MINDENKINEK !