(Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. – Szeged, 1934. február 8.) író, újságíró, muzeológus, a "tiszteletbelei makai".

Szegényparaszt családból származott, atyja, Móra Márton foltozó szűcslegény, majd mester, anyja, Juhász Anna kenyérsütő asszony. Tanulmányait - a család szegénysége miatt - nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de csupán egy évig tanított mint segédtanár a Vas vármegyei Felsőlövőn.

Innen még a század elején mint a Szegedi Napló munkatársa került Szegedre. A lapnak 1913-1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amely nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1904-től a Somogyi-Könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa, emellett a régészetre is szakosodott, ásatásokat végzett, 1908-ban a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által szervezett régészeti tanfolyamot is elvégezte. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója.

Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai: A kunágotai sírok (Régészeti tanulmány. Szeged, 1926). Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a Világ c. liberális napilap munkatársa, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt.

Pályáját versírással kezdte (Az aranyszőrű bárány, elbeszélő költemény, Szeged, 1902; Szegénysoron, Szeged, 1905), később is írogatott verseket (Könnyes könyv, Budapest, 1920). Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos magyaros stílus jellemzi. Mint publicista játékosan, ironikus irányban is bátran bírálta a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait és visszásságait. Ennek adott hangot a Hannibál feltámasztása c. regényében, amely az író életében önállóan nem jelenhetett meg, csak 1955-ben adták ki Szegeden - azonban több mint 200, nem az író szándékai szerinti változtatással (cenzúra) - 1956-ban pedig Hannibál tanár úr címmel filmre vitték

1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését. 1905-től Az Én Újságom c. gyermeklapba írt, 1922-ig több mint ezer írása jelent itt meg. Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták a m. ifjúsági irodalom klasszikusává tették. Meleg barátság fűzte Juhász Gyulához. Művei több idegen nyelven is olvashatók

Móra Ferenc életében is a legnépszerűbb magyar írók közé tartozott; hatvan évvel a halála után még mindig az; nyilván így marad a jövőben is. Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót. Ha az irodalmi érték a szeretetreméltóság - márpedig ez is irodalmi érték lehet -, akkor Móra Ferenc helye a legelsők között van. És talán nincs is még egy író, akinél annyira elválaszthatatlan egységben jelenik meg a derűs szelídség és a meg nem alkuvó, kemény férfiasság. És amúgy egész mellékesen, alighanem ő a legnagyobb magyar ifjúsági író. És ez önmagában sem kevés. De Móra Ferenc ennél sokkal több.

Művei:

Rab ember fiai (Budapest, 1909)

Mindenki Jánoskája(Budapest, 1911)

Csilicsali Csalavári Csalavér (Budapest, 1912)

Filkó meg én (Budapest, 1915)

Kincskereső kisködmön (Budapest, 1918)

Dióbél királyfi(Budapest, 1922)

A festő halála (regény, Budapest, 1921, később Négy apának egy leánya címmel jelent meg)

Georgikon (Budapest, 1925)

Nádihegedű (Budapest, 1927)

Ének a búzamezőkről (regény, Budapest, 1927)

Beszélgetés a ferdetoronnyal(Budapest, 1927)

Véreim (Budapest, 1927)

Sokféle (Budapest, 1927)

Egy cár, akit várnak (Budapest, 1930)

Aranykoporsó(történelmi regény, Budapest, 1932)

Daru-utcától a Móra Ferenc-utcáig (önéletrajzi regény, Budapest, 1934)

Utazás a földalatti Magyarországon (Budapest, 1935)

Parasztjaim (Budapest, 1935)

Dióbél királykisasszony (Budapest, 1935)

Napok, holdak, elmúlt csillagok (Budapest, 1935);
Titulász bankója (Történelmi elbeszélések, mesék)

SÉTÁLNI MEGY PANKA



Sétálni megy Panka a búzamezőbe,
Pillangós papucsba, hófehér kötőbe.
Dalolgatva ballag, egyes-egymagába,
Virágtestvérkéi, vigyázzatok rája!
Simulj puha pázsit lába alá lágyan,
Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban!


Légy a legyezője, te lapu levele!
Fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele!
Búzavirág-szeme mosolyog reátok:
Nevessetek vissza rá, búzavirágok!
Kakukkfű, az útját jó szagoddal hintsd be,
Bújj a lába elül, szúrós király dinnye!


Ha a dűlőúton szegényke kifáradt,
Szagos fodormenta, te vess neki ágyat!
Födjétek be, zsályák, dús leveletekkel,
Szelíd széki füvek, csillagfejetekkel!
S őre a mezőnek, szép jegenyenyárfa,
Te vigyázz reája, csöndes legyen álma!

A SZÍV

A szív a legfurcsább csavargó,

Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kélni,
Ha nyílik rája alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki.

A szív a legfurcsább csavargó,
Minden lépése új talány:
Onnan szalad, hol rája várnak,
S hívatlanul oson be másnap
Pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
Hívhatják vissza bár ezerszer,
Nem látják többet sohase.

A szív a legfurcsább csavargó
-Dölyfös kacajjal elszalad,
Hogy megalázva, elgyötörve
Visszalopódzék a küszöbre,
Hol csupa dacból megszakad.