Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények szerint ráadásul még emberről kutyára is ragadós. Az ásítás a legrejtélyesebb jelenségek egyike. Szinte minden gerincesnél megfigyelhető, de az élettani funkciója még a mai napig sem teljesen tisztázott. Az ember rendszerint akkor ásít, amikor fáradt vagy álmos, ezért sokáig arra gyanakodtak, hogy az ásítás kiváltó oka az agy oxigénhiányos állapota. Hippokratész már i. e. 4. században felvetette, hogy az ásítás arra szolgál, hogy az ember kiűzze az agyából a rossz levegőt, és növelje benne a jót. Ennek elterjedt modern változata, hogy az ásítás hozzájárul a vér oxigénszintjének emeléséhez és a szén-dioxid-szint csökkentéséhez. Ez az elmélet mára bizonyítottan megbukott. Egyrészt mérésekkel igazolták, hogy az ásításkor – a gyors levegővétellel – kevesebb oxigén jut a szervezetbe, mint a normál légzéskor. Másrészt kísérletek sorát végezték, ahol csökkentett oxigéntartalmú és szén-dioxidban dús levegőt lélegeztettek be, és egyszer sem növekedett az ásítás gyakorisága. Arról nem is beszélve, hogy ma már tudják, hogy a 11. héttől kezdve a magzat is ásít az anyaméhben, ahol ily módon semmiképp sem juthat plusz oxigénhez.

Az ásítás hűti az agyat?

Az egyik legújabb elmélet szerint az ásítás célja, hogy hűtse az agyat. Andrew Gallup, a Princeton Egyetem viselkedéskutatója kimutatta, hogy az ásítás gyakorisága évszakoktól függően változik, és az ember kisebb valószínűséggel ásít, ha a külső hőmérséklet meghaladja a testhőmérsékletet. A Frontiers in Evolutionary Neuroscience folyóiratban megjelent tanulmány szerint ez az évszakos különbözőség arra utal, hogy az ásítás az agyhőmérséklet szabályozásának egyik módja. A tanulmány során egy téli időszakban az arizonai Tucsonban arra kértek 80 találomra kiválasztott gyalogost, hogy nézzenek meg ásítozó emberekről készült képeket, és azt figyelték, vajon ásítani kezdenek-e válaszul. Ugyanezt a vizsgálatot elvégezték nyáron is. A képek láttán résztvevők fele ásított télen, és csupán negyede a nyári időszakban. Az eredményekből a kutatók arra következtettek, hogy az ásítás hűti az agyat. Ez elsőre furcsán hangzik, hiszen úgy lenne a logikus, ha az agyat inkább nyáron kellene hűteni. A kutatók elképzelése szerint azonban az ásítás az agyat hőcsere által hűti, a rendszer pedig nem működik egy forró nyári napon.

Az ásítás ragadóssága

Amikor a fenti kísérletben a kutatók ásítós képeket mutogattak a vizsgált személyeknek az ásítás kiváltására, azt a régóta ismert jelenséget használták ki, hogy az ásítás ragályos. Mindenki számára ismert, hogy ha ásítoznak az ember körül, vagy akár ha csak beszélnek az ásításról, hamar átragad a többiekre. Az ember ásítani kezd akkor is, ha csak olvas az ásításról, vagy ásító emberek képeit nézegeti. Az ásítás ragályosságát idáig az embernél, a csimpánzoknál és néhány majomnál, valamint a kutyáknál figyelték meg. Az, hogy miért ragadós az ásítás, egyelőre ugyanúgy tisztázatlan, mint maga a funkciója. A kutatók elképzelése szerint az ásítás – a ragadós nevetéshez és síráshoz hasonlóan – közös élmény, amely erősíti a társas kötődést. Molly Helt, a Connecticuti Egyetem klinikai pszichológusa úgy véli, hogy ez a viselkedés képes oldani a stresszt egy élénken figyelő csoportban, és segíti a nyugalom érzésének elterjedését a csoportban.

Emberről kutyára is átragad az ásítás

Egy új vizsgálat szerint nemcsak azonos fajú csoportokon belül figyelhető meg az ásítás ragadóssága. A jelek szerint a kutyák “átlépik” a faji határt, és gazdájukról is átragadhat rájuk az ásítás. Sőt a kutatók azt tapasztalták, hogy a kutyák akkor is ásítanak, ha csupán hallják az emberek ásítozását. A Portói Egyetem kutatói 29 kutyát vontak be a vizsgálatba. Valamennyi állat legalább hat hónapja élt a gazdájával. Az izgatottság csökkentésére a tanulmányt a kutyák otthonában végezték egy ismerős személy jelenlétében, de a kutyák nem láthatták a gazdájukat.

A Karine Silva viselkedésbiológus által vezetett kutatócsoport felvette a kutyák gazdáinak ásító hangját és egy ismeretlen nő ásítását. Kontrollként egy mesterséges hangot – számítógéppel megfordított ásítást – használtak. A kutyák két különálló alkalommal hallgatták meg az összes hangot. A két alkalmat 7 nap választotta el egymástól. A kutatók mindkét alkalommal mérték hányszor váltanak ki ásítást a kutyákból az ismert és az ismeretlen személyek által kiadott hangok. Az eredményeket az Animal Cognition folyóirat júniusi számában ismertették. A 29 kutyából 12 ásított a kísérletek folyamán. A kutyák átlagosan ötször gyakrabban ásítottak, ha ismerős ember ásítását hallották, mint ha egyéb hangot játszottak le nekik. “Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a kutyák képesek együttérezni az emberrel” – állítja Silva. Miklósi Ádám, az ELTE Etológia Tanszékének vezetője azonban kissé szkeptikus az eredményeket illetően. “Ha a viselkedéseket indikátorokként használjuk, az csupán bizonyos viselkedésbeli hasonlóságokat jelez, de sose árulja el nekünk, hogy a kutya empátiája, bármi is legyen az, megfelel az emberi empátiának” – mondta a kutató a Science Now weboldalnak. Egy korábbi munka például kimutatta, hogy amikor a kutya bűntudatosnak tűnik, valójában egyáltalán nem biztos, hogy bűntudatot is érez. Miklósi így kicsit túlzásnak érzi a portugál kutatók magabiztos következtetéseit. (forrás:internet)