Hálát adok, Jézus, hogy nem vagyok
sem pénzes bankár, sem kegyelmes úr,
kiknek szemében szörnyű gőg ragyog.

Mert nem lehetnék most szegényeiddel
e harmadik osztályú rossz kupéban,
ha gőgössé fertőznél kincseiddel.

Jó Jézusunk! Imás szent áhitat
fogott el most, míg száguld a vonat
s friss égi harmat hull rám, áhitat.

Jól érzem én, hogy itt ülsz most körünkben.
Talán te vagy magad a vén ruszin,
ki ott pipázgat piszkos vászon üngben.

E vén ruszin tán többet éhezett,
mint jóllakott s a rosszbagós pipácska
számára: minden földi élvezet.

Mégis szívének mélyéből kacag,
midőn egy mókás más öreg meséli,
hogy bort ivott s ecet volt, rossz vacak.

Irigylem őket: más szögletben ülnek
s nem hallom jól tovább, hogy mit beszélnek,
de kacagásuk zeneszó a fülnek.

Több vasúti munkás egy állomáson
fölszáll, köztük egy hangos kommunista,
kinél a jóság régen dögrováson.

Nem érvel, csak beszél e vad, hamis szent,
tíz perc alatt megéget minden múltat
s rövidke perc alatt kivégzi Istent...

A vén ruszinnak kín torzítja száját,
felugrik, mint ki tolvajt ér lopáson
és hozzávágja egyetlen pipáját.

Ki ez, Csak nem a harmónia-Bontó,
a régi Sátán? Mert hogy most kiszállott,
kínos kénkő szag árad, lélek-rontó...

... Harmonikásan sánta koldus jő be
a megriadt szívekbe zengő ritmust
s napfényt igéz a fojtó levegőbe.

Szívből beszéd, batyuból boldog étek
tárul elő; oly egyszerű itt minden:
a könny, a vígság, az erény s a vétek.

Most már dalol a jó ruszin atyus,
női szakaszból tódul a fehérnép
s feledik, hogy a hátuk mily batyus.

A nótaszóra az emberbozót
bimbózni kezd, mert ők a színes Élet
és ők a Nép, az Összetartozók!

És ők a Tenger! Csöpp zátonysziget
vagyok közöttük s testvérnek kínálom
titkon feléjük ezt a bús szívet.

De vagyok minden hájjal megkent ember:
könyvek, kultúrák, eszmék kicserzettje
s most gyanakodva zúg felém a Tenger!

Egy szűk helyen zsolozsmám zsongatom.
Velem szemközt egy kaftános zsidó
könyvébe néz s mereng egy mondaton.

Mint héber könyvét őt sem érti itten
emberfia s őt is zátonyra verte
gyűlölt fajsága és egy gyilkos Isten.

Rajtunk titkon mulat a Nép, a Tenger,
a habja gyöngyös kagylót, bimbót ringat
s harmónikát a sánta koldusember.

Mégis, mégis, imás, szent áhitat
fogott el most, míg száguld a vonat
s friss égi harmat hull rám, átitat...