Az ekkor már szépen kihajtott barkát előző napon „virágszombaton” a gyerekek gyűjtötték, s különösen a Délvidéken ünnepélyes keretek közt vitték a templomba. A szentelt barkából mindenki vitt haza, a megmaradtat pedig az egyház égette el s lett belőle a hamvazószerda szent hamuja.
Az ünnephez tartozó jeles magyar népszokás a Bújj, bújj, zöld ág kezdetű játék, valamint a palócföldön ismeretes kiszehajtás. Nyitra, Hont, Nógrád, Pest és Heves megye egyes községeiben. A kisze többnyire menyecskének öltöztetett szalmabáb, melyet kici, kiszőce, kicevice, banya néven is emlegettek. A lányok énekszóval vitték végig a falun, majd a falu végén vízbe vetették, vagy elégettek. Jelképesen a telet, a vele járó betegségeket is temették, a lassan véget érő nagyböjttel együtt:
„Haj kisze haj! Gyöjj be sódar, gyöjj! Haj ki kisze, kiszőke, gyöjj be sódar, gömbőce.”. hozzá fűződő ének azonban inkább tréfás jellegű, s arra utal, hogy vége a böjtnek, kiviszik a böjti ételeket, és behozzák újra a zsíros ételeket, a sonkát

Kodály Zoltán és Manga János egy sor szép rítuséneket jegyzett fel a szokással kapcsolatban. A Nyitra-vidéki magyar falvakban a kisze hajtása után következett a villőzés.

A leányok feldíszített fűzfaágakkal jártak házról házra, itt tehát a szokás közvetetten a tél kivitelére, tavasz behozatalára is utalt.
A lányok a mezőn fűzfaágakat tördeltek, azokat szalagokkal díszítették fel. Megálltak mindegyik ház ablaka előtt és bekiáltották: „Van magoknak virágvasárnapjok?” Ha azt felelték, hogy nincs – ami ritkán fordult elő –, tovább mentek, ha azt, hogy van, akkor énekelték a következő szöveget:

Kijé, kijé ez a ház?
A jámbor emberé.
Benne van egy vetett ágy,
az mellett ringó bölcső,
Haj, villő!
Falu vígín selyemsátor,
Haj villő!
Jaj, de piros a mező,
de nem az ibolyától,
hanem a rózsától.
Haj, villő!
Falu vígin selyemsátor,
Haj, villő!

Az ének után a gazdasszony kiment a lányokhoz és tojást adott nekik, majd valamelyik lány villőágáról letört egy gallyat, azzal sorra verte őket, ezt mondogatva: Mind menjetek fírhöz!