“Fa nélkül egy fillért sem ér a táj.

S üres a fa, ha nincs rajta madár.

Én azt hiszem nem kelne föl a nap,

Ha nem lennének fák és madarak.”

/Horváth Imre: Fák és madarak/

A fa eleink gondolkodásában központi helyet foglalt el, ezt bizonyítja a Biblia. “És nevel az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó a gonosz tudásának fáját.” /Móz. 2.9./

A fa minden élő és élettelen dolognál jobban foglalkoztatta az embert, mert védelmet oltalmat ad lombkoronájával embernek, állatnak, a törzsében áramló oldat, a termése, a magja táplál és szomjat olt. Ad építőanyagot, fűszert, egyes részei gyógyszeralapanyagok, főzetei a népi gyógyászat kellékei. Szolgálhat gond- és fáradtságűző szereket, mérget a vadászathoz, halászathoz, tartósító, füstölő- és illatszereket. A fából nyerhető festék, olaj, ragasztó és cserzőanyag. Alapanyaga nagyon sokféle használati eszköznek, tárgyaknak, hangszereknek, sőt művészeti alkotások. Sokszor vagyunk tanúi a mindennapi életünkben a sokféle módon jelenlévő, lelkünkre sokféle módon ható, bennünk érzelmeket kiváltó fák értelmetlen, szinte kedvtelésből elkövetett faágtördelésének, facsonkításának, az azonnali haszonként végzett, a következményeket figyelembe nem vévő erdő irtásának. Pedig az “Erdő megfejthetetlen zöld álom” ahol a “Kevly tölgyek alatt, Szerény virágok nyílnak”, ahol a “Közelben darázs dong el…” ahol ha lehasalunk a tisztásra akkor rádöbbenünk, hogy “A csendben is vannak hangok.”

Az emberek madarak iránti szeretete, csodálata is valószínűleg már ősidők óta létezik. Sok kultúrában vélik a madarakról azt, hogy repülőképességük révén összekötők a földön élők és a mennybeköltözöttek között. Jelképezik az ember lelkének mennybe repülését is.

Az emberek e legrégebbi időktől kezdve tisztelték, csodálták a fákat, az erdőket a madarakat. Mindannyiunk számára létkérdés, hogy a mai kor gyermekeiben is éljen tovább ez az áhitattal átszőtt tisztelet, és vezesse el őket ezen élőlénycsoportok oltalmazása szükségességének felismeréséhez és ennek érdekében az aktív természetvédelemben való részvételhez.

Madarak és Fák napja eredetéről érdemes tudni, hogy az 1800-as évek végétől szemlátomást pusztult erdő, mező. Az európai államok 1902. március 19-én egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. Már ebben az évben Chernel István ornitológus szervezett madarak és fák napját.

Hivatalos bevezetésére Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő: évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse illetvee napon eper- vagy más gyümölcsfákat kellett ültetni, illetve öntözni

Az állatvédő egyesület és a Magyar Ornitológiai Központ - Hermann Ottó irányításával - jelentősen támogatta ezt a nemes mozgalmat. Századunk első felében minden májusban sor is került erre a programra. A második világháború után sokat vesztett népszerűségéből, de a kilencvenes években ismét egyre többen ünneplik meg. 1996 óta kormányrendelet alapján a Madarak és fák napját május 10-én ünnepli az ország.

Természet

Hallgasd a madarak vidám beszédét,
minden madár másként dalolja énékét.
Lehet ettől szebb zene fülünknek,
mikor ők ily szépen beszélgetnek.

A méhek zümmögése,
tücskök ciripelése,
bogarak zúgása a levegőbe,
Hangyák szorgalma a nedves fűbe,

A virágok finom illata,
a növények csodás csoportja,
a föld alatt élő állatok,
előbújnak látni a napvilágot.

Mennyi szépséget rejt a természet.
Sok ember nem tudja mit veszíthet,
Nem megy ki az erdőbe,rétre,
ahol a fű a világ tarka terítője.

Benedek Elek: Szeresd a fát

Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Gyengéden nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed
Hagyd annak ami, épnek, szépnek --
Szeresd a fát !

Ő is anya, minden levele
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve,
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints föl rája --
Ne bántsd a fát !

Édes gyümölcsét várva várod
S te mégis letörnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad
S te bánkódnál majd -- késő bánat --
Ne bántsd a fát!


Megtépett fának nincs virága,
Mint a vak, úgy néz a világba,
Oly bús a fa, a tördelt, tépett,
Mint anyád, ha elvesztene téged --
Szeresd a fát!

Falombok közt, viharba’, vészbe’,

Lám meg sem ring a madárka fészke;

Fáradt ha vagy leülsz alája,

S elszenderít madár danája –

Ne bántsd a fát!

Mind, akik ásóval ültetének,

Sírjukra szálljon hálaének:

Ásóval is költők valának,

Szép, lombos fákról álmodának –

Szeresd a fát!

Petőfi Sándor :Erdőben

Sötétzöld sátoros
Erdőben járok.
Kevély tölgyfák alatt
Szerény virágok.

A fákon madarak,
Virágon méhek.
Ott fönn csattognak, itt
Lenn döngicsélnek.

Nem rengedez sem a
Virág sem a fa;
Hallgatják a zenét
Elandalodva.

Vagy alszanak talán?
Elszenderedtek?...
Megálltam én is és
Mélán merengek.

Merengve nézek a
Patak habjára,
Melynek nyílsebesen
Rohan le árja;

Fut, mintha kergetné
A felleg árnyát,
A fellegét, amely
Fölötte száll át.

Ekként kergettelek,
Ifjúi vágyak!
Árnyak valátok, el
Nem foghatálak - -

Menj, menj, emlékezet!
El is feledtem,
Hogy e magányba én
Feledni jöttem.

Áprily Lajos:Koncert

Még nem vonult fel magas erdejébe,
itt fuvolázgat még a halk pirók,
szól az ökörszem cserregő zenéje,
rajban cincognak még az őszapók.

De szaggatott emelkedésre készen
pacsirta szól; küllők rikoltanak,
s rigó-torokból frissen és merészen
kibuggyan már s nő-nő a dal-patak.

A forrásnál pár fürge cinke perget
becéző szót: Kicsi ér! Kicsi ér!
Nagy tarkaharkály járja fenn a kertet
és néha kasztanyettával kisér.

Áprily Lajos: Madarak zenéje

Kertünk ma hangos tengelic- tanya,

az erdőn pintyszó cseng és cinkeszó,

Csetteg, de már nótát indítana

a barkás fűzön egy hevült rigó.

A mandulafán víg szajkó rikolt.

A zöld harkály ívelve látogatja

Fáink törzsét, de még egy szót se szólt.

Vajon milyen rémségre tartogatja

Az őrült tavaszi sikolyt?

Dénes György: Vonuló madarak

Benépesült az ég légifolyosója,

ott repül a fecske, ott úszik a gólya.

Elszállnak messzire, szárnyuk alatt örvény,

vérükben az ösztön, szívükben a törvény.

Napsziklás ég alatt rajokban vonulnak,

éhezni tanulnak, szomjazni tanulnak.

Csapdos puha szárnyuk reggeltől estéig,

végtelen utakon repülnek a célig.

Felnézünk az égre. Éppen ott repülnek.

A távoli ködben lassan elmerülnek.

Már csak parányi pont a bíbic, fecske, gólya,

elárvult az ég légifolyosója.

Tótárpád Ferenc: Lúd, lúd...

Lúd. lúd, nyári lúd

Fészket rakni készül.

Nagy lesz a család,
Ha majd kiegészül.

Sás közt, víz felett

Elringat a hűs berek.

Nád leng, integet,

Megbúvik egy kis sziget.

Éber nyári lúd

Kémleli a kék eget

Négy kis lúdgyerek

Anyja után lépeget.

Lúd, lúd lúdrajok

Nagy út előtt állnak.

Égen s ég alatt

Azért kiabálnak.