L. Burda Zsuzsa alkotói tevékenységéről, költészetéről úgy érzem nem szólhatok elfogulatlanság nélkül, hiszen a Merített örökség című kistérségi irodalmi antológia megjelenése óta már csak az egyazon alkotó csoporthoz tartozás következtében is szerencsém volt elolvasni a Mindörökké Uram! című verseskötetét, az Ella könyve című regényét és az Arcok című  beszélgető könyvét, de számos feledhetetlen versével és beszédes képével az Aranypor című kistérségi irodalmi folyóirat minden eddig megjelent számában is találkozhattam.         

         L. Burda Zsuzsa harminchárom antológiában szerepel alkotásaival, több rangos társaság és alkotócsoport elismert tagja szerte e kis országban. Legutóbb, 25-ik önálló - Testek arca címet viselő- festészeti kiállításán csodálkozhattam rá sajátos technikával készített képein az őszinteség és a meztelen kitárulkozás sebezhetőségére. Most megjelenő kötetében is az őszinteséget és a nőiség sokszínűségét tárta elém barátságos modorában.

Új verskötetében legszemélyesebb létélményeit: a szorongásait, a szomorúságait, a gyötrődéseit és éltető örömeit bűvölte versekké. Jókais áhítattal szól a magyar Riviéra, a Balaton isteni érintéséről, a közélet visszásságairól és önkereséséről. Számomra a költői kitárulkozás emberi hangjai, az öröm gyönyörűségét megszólaltató és a szerelemre mindig újra és újra kész nő vallomásai a legemlékezetesebbek.

          L. Burda Zsuzsa nem rejtőzködő alkat, nem titkolja lelke kincseit, éltető reményeit. Alkotóként a felelősség iránytűje vezérli vágyai kikötőjébe, a magányos élményeinek másokkal való megosztására, hiszen a versben mindig a magányos élmény válik közössé a másokkal, az olvasókkal való megosztás révén, és az alkotói folyamat végeredménye, a vers is ezáltal nyeri el valódi értelmét, értékét.

        Sikerült elhitetnie velem, - és remélem e kötetet kézbe vevő érdeklődő olvasóit is sikerül meggyőznie - hogy szenvedő emberként a holtak helyett az élők élhetőbb életéért fohászkodik, lobog, hevül és remélem másokat is arra fog bíztatni, hogy: „segíts az embernek emberként szeretni”. Már csak ezért is érdemes kézbe venni a szerző Kikötő lelkemnek című kötetét.

                                                     Mészely József