Kifosztott karácsony

Gyermekkoromban a karácsonyesti szertartásaink nem változtak. Először leültünk kizárólag halból álló vacsoránkhoz - amitől egyszerűen rettegtem -, majd erőszakos unokabátyám harsány műsora következett. Ezután elmentünk az éjféli misére, s végül karácsony első napjának kora reggelén kibontottuk a nagymamánál kapott ajándékokat.

  Hétéves voltam, amikor egy ilyen karácsony után végre elindultunk haza. Amikor a hosszú autóút után mami lassan lefékezett a kocsifelhajtón, és kiszállt az autóból - mint később elmondta-, valami furcsa bizsergést érzett a gyomrában.

  Bennünket békés álomba merülten a kocsiban hagyott, ő pedig belépett a házba, azonnal látta, hogy betörő járhatott a lakásban. Gyorsan bekukkantott minden helyiségbe, részint hogy meggyőződjön a betörők távozásáról, részint, hogy gyors leltárt készítsen.

  Felfedezte, hogy a fagyasztóládánkból eltűnt az élelmiszer - főleg darált hús és zöldség -, továbbá a fehérneműs fiókjában eldugott kevéske megtakarított pénze, az egy-, öt-, tíz-, és huszonöt centesek. Ez valójában nem volt sok pénz, de egy meghatározott bevételből élő magányos anya számára lesúlytó veszteség.

  A betörők elvitték a karácsonyfát, az ajándékokat, még az ünnepre kikészített harisnyákat is, mindössze néhány üdvözlőkártyát és egy tekercs csomagolópapírt hagytak. Máshol a többi szülő az utolsó simításokat végezte a kerékpárokon és a babaházakon, szegény anyám pedig a karácsonyfa helyét bámulta összetörten. Éjjel két óra volt. Mit csináljon? Úgy döntött, a gyerekeinek mégis lesz karácsony, erről gondoskodni fog.

  Anyám egyenként bevitt, és lefektetett bennünket. Az éjszaka hátralévő részében gombokból, szövetdarabokból, szalagokból kézre húzható bábokat és tarka cipőfűzőket készített.

  Varrás közben eszébe jutott, hogy az utcasarkon búslakodott néhány eladatlan fenyőfa. Pirkadat előtt kisurrant, és egy apró törött fácskával tért vissza, ez volt a legjobb, amit talált.

  Aznap reggel a testvéremmel korán ébredtünk, izgatottan vártuk, hogy meglássuk, mit hozott a Jézuska. A házunk áfonyás sütemény és forró csokolábé csodálatos illatával telt meg. Odarohantunk a nappali ajtajához. Megzavart bennünket a furcsa varázslat, amely a díszektől roskadó, gyönyörű karácsonyfánkat falnak támasztott csupasz fácskává változtatta.

  Amikor az öcsém megkérdezte anyámat, mi történt a fánkkal, és a harisnyáinkal, anyám szorosan átölelte őt, és elmondta, hogy valaki, aki bizonyára nagyon szegény, elvitte, mert szüksége volt rá. Azt is mondta, hogy ne aggódjunk, mert szerencsések vagyunk, miénk a legnagyobb ajándék: Isten és egymás iránt érzett szeretetünk.

  Mialatt csészénkbe töltötte a gőzölgő csokoládét, kinyitottuk az ajándékokat. Reggeli után tojásos- és müzlisdobozokból karácsonyfadíszeket csináltunk, és együtt díszítettük fel új fánkat.

  Milyen furcsa: már nem emlékszem arra, mit kaptam öt-, tíz-, vagy akár tizenhároméves koromban, de soha nem felejtettem el azt a furcsa és csodálazos karácsonyt, amikor hétéves voltam. Azt az esztendőt, amikor valaki ellopta a karácsonyunkat, de nekünk adta a boldog együttlét és szeretet nem várt ajándékát.

- Christina Chanes Nystrom -