ÖTTUSA

Igy neveztem magamban ezt a valamit, amit naponta megtettem. Sajátságos, és egyénreszabott. Én szabtam magamra, mint mindent, ami hozzám tartozik.

Kezdődött a gyaloglással, a poros nyári úton. Itt még nem szállok fel a biciglire. Lassan , kényelmesen lépdelek, élvezem, ahogy belepi a sárga por a lábbelimet, lépteim nyomán apró kis porfelhők emelkednek, majd lassan szállingóznak vissza, várva a következő járókelőre. Olyan, mint az élet. Csak mi hisszük azt, hogy nem. Jól , rosszul végiglépdelünk rajta, harminc, negyven, hetven, vagy még több éven keresztül, és egy kicsit felszáll a por lépteink nyomán, majd lassan, szállingózva elül, átadva a helyét a következő generáció gyalogló lábainak.

Egy pár méterre a kanyargós dülőúttól

MEZEI NYÚL

rág a bokorban. Csönd van körülöttem, csak a méhecskék döngicsélnek a virágzó szamárkórón.

Megállok. Hallgatózok. Ő is megáll. Hallgatózik. Nem látom, de elképzelem, ahogy égnek mereszti tapsifüleit. Szél irányában, mert úgy jobban hall. Kell e menekülni, vagy reggelizhet tovább? Satnya, száraz a fű, nem lehet valami izletes ennivaló. Régóta tart már a szárazság.

Továbbmegyek, kiérek az út végére. Itt már beton van. Felszállok a biciglire. Ez már az öttusa második része, a kerékpározás. Nagy férfikerékpár, meg kell egy kicsit dönteni oldalt, hogy elérjem az ülést a fenekemmel. Picike vagyok, alacsony. Biztos nem jutott több anyag mikor kiszabták, amit rám szántak. Előttem lépdel az

ÖREG BABA

lábán puha, fehér vászoncipő, csipkés zoknival. Testét kikeményitett kartonruha fedi, alul kivillan a csipkés alsószoknya. Magas, sovány. Elől hátul lapos, mint ahogy egy babának illik. Haja kibodoritott, kék szinű. Arcán lehelletnyi piros festék. Mintha egy régenvolt kislány levendulaszagú, hűvös, diófaszekrénye mélyéről kelt volna életre. Karján fonott kosár. Mit esznek az ilyen öreg babák? Harmatot volt gyüjteni a réten, hogy utánna pittypangpihéket mártogasson bele, amik tele vannak szórva pillangószárnyak szines porával? Ki tudja? Ezt csak azok az ódon falak tudnák megsúgni, amik a spalettás barna ablakok kifakult recés csipkefüggönyei mögött szunnyadnak.

Karikázok, nyomkodom a pedált. Sebességet kéne váltani, hogy könnyebb legyen, de igy az igazi. Érzem, ahogy a hátamon, a gerincem mentén végigcsurog a veriték .

Kocsijában ül a

CIGÁNY HERCEGNŐ

Kényelmesen hátradőlve, mint ahogy egy hercegnő ül diszes hintójában. A nap szomjasan csókol bele barna bőrébe, és bebújik haja fekete göndörödő csigái közé. Kezében óriási fagyi. Csuda, hogy meg birja tartani az aprócska gyerekkéz. De fogja, vitézül, nyelvecskéjével apasztja a felpúpozott jeges gombócokat. Meleg van, a napocska csúnya tréfát űz vele. Egyik felén megolvasztja a fagyihalmot, és ahogy az óvatlan nyelvecske hozzáér a másik feléhez, a fagyigombóc fejjel lefelé bucskázik, egyenesen a fodros lila ruha ölébe.

Az anyja hirtelen lefékezi a babakocsit.

- Nézd má a mafláját! Hát nem tudsz vigyázni! Összepiszkótad a szép ruhát, te buta!Tudod maj mikó veszek neked legközelebb fagyit!

A cseresznyepiros száj lefelé görbül. Hatalmas barna szemei könnyben úsznak. Az anyja ránéz, nézi az ő cigány hercegnőjét. Magáhozöleli. Megcsókolja. Nem kár a ruháé. Úgyis valami kukában találta. Majd lesz másik. Jók az emberek, nagylelkűek. Kihajigálják a felesleget. A kihulló gyerekkönnyek sokkal drágábbak. Legalább addig érezze magát hercegnőnek, mig semmit sem ért a világból. Utánna már úgysem lesz sohasem az.

Még egy jókora emelkedő, és kint vagyok a tavon. Bezárom a biciglim, és már csak méterek választanak el a hűs viztől. Leteritem a gyékényem. Pont a

SÜKETNÉMA GYEREKEK

törölközője mellé. Hároman vannak, testvérek. Mind a három igy született. Az anyjuk otthagyta őket, nem tudta lelkileg elviselni, hogy három halláskárosult gyereknek adott életet. Az apjuk neveli őket. Újranősült, mert vannak még jó emberek, nők, akikbe sziv is szorult. kiscsaládjuk is lett, pár hónapos baba. Úgy látszik, ő hall. Békésen gőgicsél a napernyő adta árnyékban.

A nagylány hanyattfekve napozik. Szemén napszemüveg. A kisfiú a babát szólitgatja.

- Gábriel, Gábriel! - szórakoztatja, ahogy a csecsemő a hang irányába forditja a fejét. Ő csak akkor “hallja” meg, ha szólitják, mikor a vállához érnek. A kisnagylány duzzog, kiparancsolták a vizből, ki a partra, egy kis napozásra. Háta mögött látom, jár a keze. Ő igy “felesel” magában, lázad az igazságtalanság ellen. Az apja megpróbálja megbékiteni. Szembeáll vele, hogy szájról is tudjon olvasni, de közben mutogat is.

- Hozok nektek hamburgert. Sok kecsappal. - mikor a kecsap szóhoz ér, végigtörli a száját. Igy jelzi a szót. Elmosolyodok. Eddig soha nem jutott eszembe, hogy tényleg igy van. Én is kikenem magam, törölgetem a szám, akárhányszor kecsapot eszek. Találóbban már nem is lehetne jelezni.

Következik az öttusa harmadik része, az úszás. Mi is úgy vagyunk ezzel a mi tavunkkal, mint Pelikán elvtársék a magyar naranccsal. Savanyú is kicsi is, de hazai. Ez is piszkos , büdös, de a miénk. Épitettek ezelőtt egy pár éve egy puccos bazént a parkunk kellős közepébe. Nem sajnálták kivágatni a százéves fákat az akkori városatyák. Mintha nem lett volna máshol hely. És még, hogy tetézzék a baklövéseket, a bazén alá kuglipályát terveztek. Az épitőanyagot kilopták vagy meg sem vették abban a boldog szocialista világba, és igy egy pár év múlva elkezdett szivárogni a beton alá a viz, egyenesen a kuglizni vágyó közönség fejére. Mivel sportnemzet vagyunk, a bazént megszüntették. Kuglizni csak a kuglipályán lehet, de fürdésre ott a tó. Akinek nem tellik tengerpartra, érje be ennyivel. Ingyen és bérmentve.

Karistol a vizben a hinár. Eszembejut még a neve is,

ÉRDES TÓCSAGAZ

úgy néz ki, mintha kis fenyőfélékkel lenne tele a viz. Gondolkozok, hogy lehetne ezt innen kiszedni. Ha valami jó nagy gereblyeszerűséggel, csónakból megpróbálnák végighuzgálni a tó alját… Elszégyellem magam. Hisz megfogadtam, hogy úgy élem le az életem, hogy nem avatkozok be a természetbe, még gondolatban sem. Biztos ennek a növénynek is megvan a szerepe a vizben, ha már odateremtette a Jóisten. Csapkodok, kapálózok. Nem vagyok valami jó úszó, de úgyis a mozgásban van a lényeg. Utánna gyorsan ki a partra, megvárom , mig szárazra törölget a napsugár.

Majd következik az öttusa két befejező szakasza, a dinnyevásárlás és dinnyeevés. Hogy ez nem sport? Birkózott meg már valaki közületek egymaga egy nyolckilós görögdinnyével? Százhatvancentisen? Hm?