Téli panasz


Miért örüljek, tél, neked?
Nem hív havad, nem hív jeged.

Valamikor, fagyok, havak,
hogy vártalak, szomjaztalak.

Minden csicsonkát délcegen
kihúztam utca-széleken.

Íveltem pengő korcsolyán,
és társam volt egy régi lány.

Kezét meleg muff-oduban
fogtam, szorítva boldogan...

Hol a fiú, a víg s vitéz?
Hol az a jég? Hol az a kéz?

- Vigyázz, kerüld a sík jeget -
mondják. Örüljek, tél, neked?
Rónay György




Havazás

Hópihék, kavargó, pillanatnyi
emberi sorsok!
Mondjátok, ki boldog
közületek?
Ki földrehull, reátipornak;
az ereszen-maradt:
elolvad.
Felbukkanunk,
kavargunk jobbra-balra,
aztán fejünk a földrehajtva
visszahull újra ki-ki pornak.
Jékely Zoltán

.

A puszta télen

Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyüjtöget,
Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.

Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közűl,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.

Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson...
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.

Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
Mikor vályú elé
Hajtják estefelé,
Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.

Leveles dohányát a béres leveszi
A gerendáról, és a küszöbre teszi,
Megvágja nagyjábul;
S a csizmaszárábul
Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?

De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
Mert a pince kulcsát
Akár elhajítsák,
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Hóval söpörték be a szelek az utat.

Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkozni szemközt jő.

Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,
A rónára halvány ködök telepűlnek,
S csak félig mutatják
A betyár alakját,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló...
Háta mögött farkas, feje fölött holló.

Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a tulsó határra,
Leesik fejéről véres koronája.
Petőfi Sándor



Hull a hó

Hull a hó
Micsoda
Zord idő
Hósapkát
Húzott a
Háztető.
Udvarra
Hóvárat
Hord a szél
Hófehér
Szőnyegén
Jár a tél.
Zúzmara
Zizzen az
Ágakon
Hópihe
Táncol a
Válladon
Ablakon
Sok kicsi
Jégvirág
Ez már az
Igazi
Jégvilág!
Kufár Róza



Tél

Most újra tél lett, újra tél,
felfut a fák között a szél,
nézz ki a kertre, nézd, a fagy
a rózsaágakon ragad,
most nézd, az ember nagykabát,
és nézd, a hó is orrbavág,
és nézd a kéményt, nézd, a fényben
hogyan rikít egész fehérben
az utca és az iskolád,
amott a templomtornyon át
följebb a domb is úgy ragyog,
mint hogyha nyers tojáshabot
kent volna rá egy bajszos úr...

Most tél van újra, újra tél,
s a jégcsapok között a szél beszél.
Aletta Vid

Jégvirágok

Ablakomra szállt a pára,
mely reggelre megfagyott.
Hajnalfénynek pír-szavára,
jégvirágok álltak ott.

Természetnek ügyes keze,
csodaszépet alkotott.
Kelő nappal, fénykristályként
ragyogtak az ablakok.

Látod, a sok jégvirág most
mily fényárban csillogó?
Szemeidnek ez a látvány,
álomképként megható.

Olyan, mint egy katedrális,
színes ablak-képei.
Ám de mégis, fehér színben,
kristály-gyanánt fényteli.

Áldott pára, nemsokára
olvadoz ez égi kép.
Jó lenne ha holnap ismét
mindezt újra festenéd!
Szuhanics Albert



Hosszú tél

Hócsipkék ülnek szunnyadó fákon,
arcukon rebbenő, szikrázó álom.
Olykor egy roskadó ág reccsenése
szakít réseket a csend szövetébe.
eltévedt madár szeli át az eget,
kajánul követik szürke fellegek.
A Nap még csókot szór a dombra,
régen megkopott aranyló mosolya.
Jeges markából deret hint a szél,
jégvirágot ültet és a föld kemény.
Végtelen fehér mezők alszanak
hosszú éjek nehéz burka alatt.
Erdők hátán tél szelleme kacag,
Reszkető lélekkel várjuk a tavaszt.

Soóky Melinda