• |
•  
•  

„Mit gondolnak, ki elégedettebb az életével: egy lottónyertes vagy egy paraplégiás, akinek lebénult a lába?" – kérdezi TED-es előadásában Dan Gilbert, a Harvard pszichológia professzora. Már a kérdés is badarságnak hangzik, nyilván sokkal jobb az élet egy csomó lóvéval, mint bénult lábbal. Ám ha így gondoljuk, tévedünk. A pszichológiai kutatások szerint három hónappal a pénz megnyerése, és hat hónappal a bénulás után ezek az emberek épp annyira elégedettek az életükkel, mint korábban voltak.  

A boldogságnál ugyanis hosszú távon nem számítanak sem az anyagiak (amennyiben a létminimum felett élünk), sem az egészség, és nem számítanak a sikereink sem. Az elért eredményeinknek ugyanis csak időszakosan örülünk, és agyunk máris újabb és újabb elérendő célokat tűz ki maga elé. Az élettel való elégedettséghez az sem elég, ha jók az adottságaink, ha megússzuk a nehézségeket, szerencsétlenségeket, ahogy egyszerűen mázlistának lenni is édeskevés. A kutatásokból kiderül, hogy az életünk külső feltételei alapján a hosszú távú boldogságunknak csupán 10 százaléka jósolható be, a maradék 90 azon múlik, ahogy az agyunk működik, ahogy feldolgozza a világot. Ahogy Csíkszentmihályi Mihály, a pozitív pszichológia egyik alapítója fogalmaz: „annak ellenére, amit a legtöbben hiszünk, a boldogság nem egyszerűen történik velünk. A boldogság olyan dolog, amiért mi magunk teszünk.”

Ne meneküljön, nem coelhói mélységek következnek, hanem a pozitív pszichológia másik atyjának, Martin Seligmannak több évtized alatt összegyűjtött kutatási eredményei. Ezek szerint három típusú boldog élet létezik. Az első, amit ő kellemes életnek nevez, a klasszikus boldogság-elképzelés, vidámsággal, könnyűséggel, szabadsággal, röhögcséléssel, egyszarvúkkal, szivárványokkal és hellókittikkel. Ennek az életvezetési stílusnak a lényege a pozitív érzések kimaxolása, az élvezetek hajszolása (a jó koszttól az orgazmusig), és azoknak a képességeknek a fejlesztése, amikkel ezeket a pozitív érzéseket elérhetjük. Azokról, akik kellemes életet élnek, lerí, hogy boldogok, és úgy tűnik, ehhez leginkább a génjeik segítik őket hozzá. De vajon a tudatosan megélt pozitív érzések tömkelege hosszú távon együtt jár-e az élettel való elégedettséggel? Hát, nem. A pozitív érzések ugyanis megszokhatóak, az élvezetek egy idő után üressé válhatnak, és a külső környezetből nyert jutalmak vadászata pedig meggátol az elmélyülésben. Pedig éppen erre van szükség a második típushoz, a jó élethez.  

A jó élet az, amiben létezik olyan tevékenység, ami az adott pillanatban minden erőt, energiát, figyelmet képes lefoglalni, ami közben megáll az idő, amiben az ember megszűnik létezni, ahol csak a feladat van, csak az, amire koncentrálunk: ahol megjelenik a flow élmény. A flow automatikus, könnyed, spontán érzés, amit olyan tevékenység közben lehet átélni, amiben az embernek van rutinja, legyen az munka, sport vagy hobbi. Ilyenkor nincs külvilág, nincsenek anyagi gondok, otthoni problémák: a jelenben létezik az ember, a feladatban. A flow élményben az az érdekes, hogy közben nincs meg, mennyire jó, csak utólag, visszagondolva okoz elégedettséget. És nemcsak az az adott pillanat, a múlt lesz szuper: az ember ilyen élmények után az életével elégedett. Éppen úgy, mint a harmadik típusban, a jelentésteli életben. 

A jelentésteli élet az, amikor az ember a legerősebb készségét valamilyen nagyobb cél érdekében használja. Amikor az egészségügyi gondozó tudja, hogy szeret másoknak segíteni, és tudja, hogy a koszos ágyneműk cseréjével része egy olyan rendszernek, ami életeket ment. Amikor a szakács tudja, hogy képes szépet alkotni, és a célja nemcsak a finom étel előállítása, hanem a minden érzéket megbizseregtető, emlékezetes mű megalkotása. Ráadásul minél nagyobb a cél, ami a jelentésteli életet élő szeme előtt lebeg, annál boldogabb az ember, hogy szolgálhatja.

Seligman kutatásai alapján mind a jó, mind a jelentésteli élet hosszú távú elégedettséghez, pszichológiai jól-léthez, a teljes élet érzéséhez vezet. Ez az út pedig tanulható.

Ezzel a címmel nyilván több tucat önsegítő könyvet adtak már el a világ könyvesboltjainak pszichoszekcióiban, nem véletlen, hogy az ilyen témájú kutatások olvasása közben az emberben erőteljesen ott motoszkál a bullshit faktor. De hála a pozitív pszichológia népszerűségének, ma már számos tudományosan megalapozott ismeretünk is van arról, mit is kellene kezdeni magunkkal, hogy hosszú távon jó legyen nekünk. Az első és legfontosabb, ami minden jól-léttel kapcsolatos pszichológiai kutatásban felbukkan: erős szociális kapcsolatok nélkül rossz esélyekkel indulunk. Kell a család, a közeli barátok, kell a kimozdulás, a találkozás, a kapcsolattartás. Ez ráadásul annyira fontos, hogy már online egyetemi kurzus is akad (a Berkeley-n), aminek célja hozzásegíteni a népet a szoros szociális kötelékek kialakításához. Naná, hogy egyetért ezzel Seligman is, az ő kutatásai alapján a pszichológiai jól-lét alappillérei a pozitív érzések, az elköteleződés, a jelentésteliség és a feladatok befejezése. 

A pszichológus szerint pedig ahhoz, hogy lehetőségünk legyen a jó vagy a jelentésteli életre, tisztában kell lenni a képességeinkkel. Tudnunk kell, hogy miben vagyunk igazán jók, hogy aztán az erősségeinkre építsük fel minden tevékenységünket, legyen az munka, hobbi vagy párkapcsolat. (Itt egy gyors regisztráció után ingyenesen ki is tölthető a képességeinket mérő teszt, érdekes elfoglaltság, kb 25 perc, ha beszél angolul. Szótárral több.)

Seligman szerint tehát a kulcs az, hogy tisztában legyünk az öt legerősebb képességünkkel és úgy változtassuk meg az életünket, hogy ezeket a képességeinket minél többet, minél jobban tudjuk használni. Ekkor van esélyünk megélni a flow-t és ekkor vagyunk képesek túllátni magunkon, és egy jelentésteli rendszerben gondolkozni. A pszichológus egyébként állítja, hogy minden boldogságtípus elérésére tréningezhetjük magunkat. Ha a kellemes életet akarjuk megélni, tervezhetünk egy tökéletes napot, egy olyat, ami az élvezetek megragadására, kiaknázására épül. Ami nyilván klassz lesz, de ha meg akarjuk érteni, miben áll a kellemes és a jelentésteli élet közötti különbség, akkor érdemes egymás után egy szimplán szórakoztató és egy altruisztikus, önzetlen cselekedetet is végrehajtani. Aztán meglátjuk, melyikben hogyan éreztük magunkat. 

Shawn Achor a Harvard pszichológia tanára (aki egyébként az általam valaha látott legmókásabb előadást tartotta a TED-en, felirat is van, ha esetleg van 13 szabad perce) az élettel való elégedettségben a pozitív gondolkodás szerepét emeli ki. Ha pedig képesek vagyunk erre tréningezni az agyunkat, annak a kreativitásunk és az energiaszintünk is hasznát látja. Szerinte ha naponta összeszedjük, miért lehetünk hálásak, ha tudatosan visszaidézzük a nap pozitív történéseit, ha edzünk, meditálunk és rendszeresen segítünk bárkinek, aki éppen rászorul, vagy egyszerűen vagyunk annyira jó fejek, hogy pozitív visszajelzést adunk bármilyen helyzetben, ahol az indokolt, már három hét alatt is jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben. 

Hasonló eredményre jutott az Action for Happiness alapítvány is, amely aktuális kutatások alapján igyekszik kézzel fogható akcióterveket készíteni a mi boldogításunkra. Úgy vélik, ha megteszünk dolgokat másokért, kapcsolatba lépünk másokkal, edzünk, figyelünk, észrevesszük a környezetünkben zajló történéseket és kipróbálunk új dolgokat, az már több lépéssel közelebb visz a boldogsághoz. Szerencsére ezek nem túl bonyolult és időigényes dolgok. Szóval hajrá!