Gondolatok az öregségről


A fáradt, öreg elme zakatol,
körben forog, ismétel szüntelen,
a múltak mély kútja fölé hajol,
hol békalencsés, zöld hínár terem.
Egy-egy emléket megragad, motyogja,
és újra kezdi tízszer is naponta,
mint vén malom,
mely már csak szelet őröl,
s letűnt idők fanyar borával dőzsöl.

Rettent a példa,
vigyáznom kell magamra,
minden elgondolt, kimondott szavamra,
s főként arra,
mit papírra vetek...
Érzem, tudom az ember gyöngeségét,
ezért mindig szemem előtt
a mérték...
Hibáimnak én nem kegyelmezek!

*

De te ne bántsd a vént,
te fiatal,
ha botlik is a lába vagy a nyelve.
Így jársz te is,
ha véget ér a dal...
És minden érdem immár elfeledve!
Várnai Zseni






Igen, Uram, érzem, megöregszem. Kérlek, őrizz meg engem mindattól, ami az öregeket kiállhatatlanná teszi.
Védj meg a fecsegés hajlamától. Ne engedd azt hinnem, hogy éppen én vagyok az, akinek minduntalan, mindenkihez szólnia kell. Add meg a hallgatás örömét, a belátást, hogy időnként nincsen igazam.
Szabadíts meg attól a hiú vágytól, hogy mások ügyeit éppen nekem kell rendbe tennem. Tégy engem segítőkésszé, de ne legyek sem zsarnok, sem izgága. Adj türelmet, hogy meghallgassam mások szenvedését, de tégy pecsétet az ajkamra, ha egyre növekvő fájdalmaimról ejtenék szót.
Add, Uram, hogy higgadt és békességes legyek, ne pedig furcsa, ideges, túl pedáns. Add, hogy belenyugodjam lassú testi-lelki fogyatkozásomba, hogy az embereket és dolgokat elnézően ítéljem meg, ne pedig ]megkövesedett előítélettel.
Add, hogy ne legyek szenvedélyes bírálója azoknak, akik engem nem szívelnek. Add, Uram, hogy ne őrködjem aggodalmasan jogaimon, hiszen tudom, hogy mindez semmiség a végtelen árnyékában.
Add, hogy ne legyek mohó maradék örömeimben, hanem alázatosan engedékeny. Végül, ne engedj elmagányosodnom. Hiszen tudod, nekem is szükségem van egy-két jó barátra. "
Részlet egy öreg ír apáca naplójából






Boldogok az öregedők

Hajh, mások szépen elfogyasztják
Ifjú életük sok malasztját.
Másoknak az öregség semmi,
Mások meg tudnak öregedni.
Egyszer-kétszer testük kirázza
Az ifjuság maláriája.
Aztán szépen pihennek, ülnek,
Mosolyognak és megvénülnek.
Napjaikat nyugodtan fejtik:
Betegek voltak s elfelejtik.
A bölcs mosolyt csak úgy havazzák,
A csókot hűlve kanalazzák.
Nem bántja őket ifju bánat,
Nem értenek, de megbocsátnak.
Csak én tartom ifjan az arcom,
Csak én vívom mindig a harcom.
Csak én vagyok bánatos, orzó
Öregségben is ifjú torzó.
Simító lapja a redőknek,
Irigye az öregedőknek.
Ady Endre





Szeressétek az öregeket

Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat...
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült sápadt szemeket...
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretetet.
Szenvedtek ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ne tegyétek őket szűk odukba,
Ne rakjátok őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ők is sokat küzdöttek értetek,
Amíg fölnevelkedtetek,
Fáradtak ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Mikor Isten közéjük ültetett.
Azért én kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ha majd az örök szeretet
Elhívja őket közületek,
Ti foglaljátok el a helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Azért előre intelek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Óbecsey István