Az igazi boldogság – boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük azokat, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.Ha gazdagnak szeretnéd érezni magadat, számold össze azokat a dolgokat az életedben, amelyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.Minden nap ajándék az élettől. Így becsüld meg a napjaidat, melyek száma – bármilyen sok is jusson – véges.

http://tudom-szabad.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1085885

 A beszélő Fák :  Élt egyszer egy dombtetőn három fa. Gyakran beszélgettek, elmondták egymásnak álmaikat, vágyaikat.  Az első fa egyszer így szólt: - Belőlem egy kincsesláda lesz. Megtöltenek majd arannyal, ezüsttel és sok-sok drágakővel. Külsőmet is megfaragják, mindenki csodálni fogja szépségemet.  A második fa is elmondta vágyát: - Belőlem hatalmas hajót fognak ácsolni az emberek. Császárok és királyok fognak utazni rajtam, hogy bejárják a Föld minden zeg-zugát.

                                                                  A köd ázottan hajamra tapad,

                                                            gyöngykavics görög talpam alatt,

                                                              a kertben fölém hajló ágon

                                                                fonnyadó körte lóg,

                                                              fogam alatt

                                                                 roppanó szőlőszemek aprók,

                                                                reggel a nap is másként

                                                                 ébred arcomon,

                                                               a borostyán tolakodón

                                                              ömlik be az ablakon,

                                                              falnak támasztott

                                                              létra előtt felejtett virágcserép,

                                                              elszomorító múló nyári kép.

Az erdei forrás,

 a hatalmas öreg hegy

mély gyomrából tört elő,

szél köszöntötte, karja

óvón ölelő.

Kis csermely született,

láttára a nap is

 ragyogott jókedvében,

messzire hangzott csilingelő

friss nevetése, csintalan

csobogott medrében,

hol előtte már sok száz patak,

a lágyan alá simuló

földbe vájva haladt.

Haja, mint az óceán,

szertelen hullámzó,

szeme élettel teli

tiszta kék tó.

Vidáman szaladt

új ismeretlen tájak felé,

csillanó szíve izgatott

hűs hullámokat vert,

hitte, neki iramodva

 eléri a végtelen tengert.