Nézem a gyertyák apró lángját,
szemeimben könny csillog.
Könnyeim fátylán át,
látom kedves arcotok.

Itt vagytok mind, akiket szerettem,
nagyszülők, apám, szeretett férjem.
Ajkatok néma, néztek szótlanul,
ölelne karotok, de nem mozdul.

Látjátok könnyeim, szomorú arcomon,
már nem tudjátok, mi a fájdalom.
Csak remélni merem, jó helyen vagytok,
angyalok vigyázzák örök álmotok.

  / M.J.Kata /

Fényárban úsznak a temetők,
világítván az utat nekik.
De a sötét mélyből felfelé,
senki sem érkezik.

Némán állunk a sírok körül,
lesütött szemekkel.
A gyertyák imbolygó fényében,
talán egy szellem suhan el.

Megrendülten emlékezünk.
Látjuk őket vidámnak, erősnek.
Majd üveges szemmel,
kiszolgáltatva az enyészetnek.

Utolsót lobban a gyertyák lángja,
halkan sóhajtozunk.
A temetőket átöleli a sötétség,
mi csendben hazaballagunk.

   / M.J.Kata /

 

November 1.

Száll a füst, kicsinyke tüzek égnek,
Ma tűnik csak a temető szépnek.
E napon, mikor árvák odalépnek,
Hol szüleiktől búcsúztak el végleg.

Mikor anyák szíve egy hatalmasat roppan,
Mert kicsikéjük szíve már sohasem dobban.
Testvérek, rokonok, régi cimborák,
Hozzátok is eljött oly sok jó barát.

"Bárcsak itt lennél!" - Hangzik fel ezer szájból,
Gyötrő fájdalom tör ki a némaságból.
Sok boldog lélek, mely ki tudja, merre jár,
Odatérő embert mindig örömmel vár.

Kedves Klubtagok!

Új részlet került fel az Adamobooksra az Eredet c. könyvemből!
Olvassatok Ti is bele!
Az alábbi linken megtaláljátok:
http://adamobooks.hu/eredet.html

Azt hiszem magáért beszél az írás

A magyarok vére

Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésre, a nyugati világ szemeláttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal sem keresztényi könnyel, hanem hazamenne, felvenné házi papucsát, mint a futball szurkolók vasárnapi kupa mérkőzés után.

Túl sok a halott már a stadionban, és az ember csak saját vérével gavalléroskodhat.

 L. Burda Zsuzsa alkotói tevékenységéről, költészetéről úgy érzem nem szólhatok elfogulatlanság nélkül, hiszen a Merített örökség című kistérségi irodalmi antológia megjelenése óta már csak az egyazon alkotó csoporthoz tartozás következtében is szerencsém volt elolvasni a Mindörökké Uram! című verseskötetét, az Ella könyve című regényét és az Arcok című  beszélgető könyvét, de számos feledhetetlen versével és beszédes képével az Aranypor című kistérségi irodalmi folyóirat minden eddig megjelent számában is találkozhattam.

Az aradi tizenhárom

Döbbenet volt az ország lelke akkor,
Egyetlen sóhaj morajlott tova,
Mint vészes rianás, gáttörő tavaszkor,
Úgy dübörgött Kossuth nagy kora.
Vijjogva szállt a zord halálmadár,
Mint pokolból szabadult szörnyű rém:
Sötétség lett úrrá e szent hazán,
Mert Világosnál kialudott a fény.
Egy jajszó sikoltott a honfiszájon -
Az aradi Tizenhárom!...

Az Óriás, ki lelke tűzborával
Tízmillió magyart harci lázba vert,
Lángajkára fagyott utolsó dalával
Már Mars hadisten kebelén pihent...
Nem pergetett már riadót koboz szava,
Elnémultak pacsirták és sasok,
De égre zúgott a holt Petőfi sóhaja,
Mint üllőn csengő, villámló vasok
S végig dörögte a vérszagú világon:
Az aradi Tizenhárom!...

Egy szó jajdult csak a meghőkölt világon -
Még a kancsukás cár is felnyögött:
A frank, a belga, német és angol határon
Kegyelmet követelt a Titán-Száműzött.
Döblingbe űzött börtön posztján
Gyilkos tollával a Legnagyobb Magyar,
Mint ketrecbe láncolt fenséges oroszlán,
Ki kétségbeesetten saját húsába mar,
A boltra írta: - mint gyújtó, égi árom:
Az aradi Tizenhárom!...

Öklét rázta a Becsület szava,
A Jog, Igazság, Szeretet felordított,
Kegyelmet kért a félvilág maga,
Ám a győző halálharangot kondított.
S az őrült ördög, a fattyúvérű rém,
A hesseni herceg szerelem fia.
Hóhér - Haynau, kinek gyilkolás volt a kéj,
Akarta, hogy vérben égjen Hunnia...
És fennakadt a szörnyű vérvádon:
Az aradi Tizenhárom!...

A döbbenet tépett milljó szív-eret,
Egyetlen sóhaj morajlott tova:
De nem mozdult meg a lelkiismeret.
S a hősöknek meg kellett halnia!
És meghaltak, dicsőn, mint az istenek...
Életük munkája: történelem.
Nevük tízmilljó magyar szívben remeg
S élni fog, amiúíg csak egy magyar terem!
Dicsőségük zsoltár a honfiszájon:
Örökké él az aradi Tizenhárom!...
Kerecseny János



Arad

A vértanúk szobra helyén
Kerestem, s megtaláltam a helyet.
Már égre nem törtek nagy vonalak,
Csak áldozati illat lebegett.
Körül vasrács és belül puszta gyep,
De a gyep közt gyöngyvirág-levelek.
A levelek közt egy-egy karcsú szár.
Hogy mennyit nőtt: én nem számoltam meg.
Csak hittel hiszem: éppen tizenhárom.
S tizenhárom gyöngy minden karcsú száron.
…Hát ez maradt?

Aradi vértanúk

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2010. október 5.

Pontosság

ellenőrzött

[bevezető szerkesztése] A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Ugrás: navigáció, keresés

Az aradi vértanúk, Barabás Miklós litográfiáján
Knezić Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos

Az aradi vértanúk azok a honvédtisztek, akiket a szabadságharc bukása után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki.

Amikor a színes falevelek közt
lágyan ringatózik a pókháló,
megtörve a bágyadt nap sugarát

Amikor a gesztenye huncutul mosolyog,
mielőtt kibújik tüskeágyából

Amikor a dió hangos koppanással
érkezik a földre, vagy a fejünkre

Amikor a mókusok lopkodják, dézsmálják
a mogyoróbokrok termését

Amikor az érett szőlő finom illatával
csábítja a darazsak sokaságát

Amikor a sárguló falevelek mögül
incselkedve kínálgatják magukat
a pirosra érett almák

Amikor reggelente fázunk és didergünk,
és estéinket szívesen töltjük a meleg lakásban,
sült gesztenyét eszegetve:

Akkor, ezek a jelek csalhatatlanul jelzik,
hogy megérkezett,
és itt marad velünk pár hétig az ősz,
az ezerszínű csodálatos ősz.