Csúnya feleség

Falusi gazdák beszélgettek a tanulás hasznáról, és persze mind azt mondták, hogy szép-szép, meg jó-jó, csak nem való nekünk. Irigylésre méltó dolguk van a tudósoknak, ők még azt is tudják, mit beszélnek egymás között a termeszhangyák, és mitől halhatatlan a cserebogár. A király is megturbánolja őket, amit muszáj így mondani, mert Indiában nincs süveg. Múrtimán sokáig hallgatott ebben a díszes kompániában, aztán egyszer csak felszólalt: A tanulás a legrosszabb dolog, ami velem történhetett. Mindenkinek azt ajánlom, ötször is gondolja meg, mielőtt tanulásra adja a fejét.

Miért mondod ezt? – kérdezték a barátai. Hiszen elismert tanár vagy, a szülők szerencsésnek érzik magukat, ha elvállalod a neveletlen kölykeiket, és még a tandíjat is előre fizetik.

Ez mind igaz, felelte Múrtimán, de ti nem ismeritek a feleségemet.

Hogy ismernénk, amikor sűrűn lefátyolozva jár még a piacra is?

Múrtimán nagyot sóhajtott. Nem véletlenül! Aztán elmesélte a történetét:

Fiatalon olyan ostoba voltam, hogy mindent meg akartam tanulni, amit csak lehetséges. Mindenkitől azt hallottam, hogy egy bizonyos muni a világon a legokosabb ember. Jól van, gondoltam, a legokosabb talán elég jó lesz nekem. Elmentem Vészáliba, és nagyon örültem, amikor a muni azt mondta, maradhatok. Megtanította nekem az összes szent könyvet, a Baitál-pacsíszítől a Vétála-pancsavimsatikáig, és megmutatott néhány apró trükköt, például hogyan lehet megigézni a kincsőrző szellemeket, beköltözni egy másik élőlény testébe, vagy láthatatlanná válni. Egy pillanatig nem éreztem nyűgnek a tanulást, sőt inkább ragyogóan szórakoztam.

Volt ennek a muninak egy húga, a másod- vagy harmadvirágzásában, és hogy csúnya volt-e? Mindenre megesküszöm, ami szent, hogy még nem láttam hozzá fogható rondaságot. A tyúkok elmenekültek a közeléből, és egy falatot sem ettek, ha ő szórta nekik a kendermagot. Őt magát nem zavarta, hogy az emberek a pokolba kívánják, talán nem is tudott arról, hogy milyen nagy ívben kerülte el a szépség, mert csak a folyó vizében bámészkodhatott, az meg a legsárosabb pocsolyánál is piszkosabb. Minket, tanítványokat a hideg is kirázott, ha csak eszünkbe jutott a muni húga, de hála égnek, nem sokat szerepelt az életünkben.

No, eljött az idő, amikor a muni azt mondta, én már mindent megtanultam, és hazamehetek, hogy magam is tanítsam a szent bölcsességet. Megkérdeztem, hogy mit adjak neki búcsúzóul – kérhet bármit, akkor is, ha nehéz megszerezni, mert a dzsadu-vidjá, a varázslás tudománya mindennél többet ér. Gondolkodás nélkül rávágta, hogy vegyem feleségül a húgát!

Persze azt feleltem, hogy a tanítvány számára olyan a guru, mint a saját apja, a guru húga meg a nagynénje, és milyen az már, hogy a nagynénémmel keveredjek romantikus kapcsolatba. Azt mondta erre, hogy mindig is megvetette a konzervatív családmodellt. Amikor óvatosan megemlítettem, hogy a tiszteletreméltó hölgy az öreganyám lehetne, azzal ütötte el, örüljek, hogy már sokat tapasztalt. Végül kiszaladt a számon, hogy a nénike rút, mint az éjszaka. Emiatt igazán nem kell aggódnod, mosolygott a muni. Imádkozz csak a nagy Sivához, aki megfiatalítja és megszépíti, nem kerül ez neki semmibe.

Még aznap éjszaka megszöktem, de utánam küldte a tanítványait, akik visszahoztak – a piszok csavargók alig várták, hogy megkössük ezt a házasságot, mert ez volt az egyetlen biztosítéka annak, hogy ők maguk elkerüljék.

Hát a nagy Siva nem segített rajtad? – kérdezték Múrtimánt a hallgatói.

Kérleltem én eleget, de Siva a kisujját se mozdította meg az érdekemben. Vagy mit is beszélek, annyit éppen megtett, hogy elküldte hozzám a bikáját. Nandi elsütötte a szánalmasan rossz poént, tudjátok, azt, hogy sötétben minden tehén fekete, és a muni végleg a nyakamba varrta a rondaságot. Ott helyben megfogadtam, hogy a tandíjat mindig előre kérem, nem azért, mintha kapzsi lennék, hanem hogy még álmomban se jusson eszembe, így elbánni egy tanítvánnyal.

Nemes lélek, mondták erre a falusiak, de azért furdalta az oldalukat a kíváncsiság, és csak letépték a fátylat az asszonyról a legközelebbi piacnapon. Nem volt se szép, se csúnya, se túl fiatal, se túl öreg, amolyan megjárja-átlagos, éppen jól illett Múrtimánhoz.

Féltékeny az a bolond, magyarázta az asszonyka, azért találta ki ezt a mesét. Pedig ha tudná – és itt olyan csábítóan mosolygott az egyik legényre, hogy a szegény fickó alig tudta kivárni, amíg besötétedik.