Bohócok

Sosem szerettem a bohócokat. A szülők erőltetik, elrángatják a kölyköket a cirkuszba, ahol megnézhetik az artisták számukra értékelhetetlen produkcióit. Mit tudja azt egy négy-ötéves, hogy egy trapézművésznek mennyit kell gyakorolnia, és mi az, hogy kockázatos? Van aztán varázsló, aki mindenfélét előhúz a cilinderéből, de ez egyáltalán nem izgalmas, mert a gyerek mágikus világban él. A szekrényben szörnyek laknak, de apa kiüti őket a lézerkarddal. Anya mindent meg tud csinálni, csak néha nem akarja. Ilyenkor muszáj egy kicsit sírni; különben az egész világ tökéletes. A lakás és a játszótér közötti óriás területen.

A medvét és az oroszlánt nem szabad megsimogatni, ami nagy csalódás.

A bohóc érkezésére már jóelőre felkészítik a gyerekeket. Meglátod, milyen jó lesz! Mennyit fogsz nevetni! Mindenki imádja a bohócokat! Aztán megjelenik a porondon egy morózus öreg, aki már kikopott az artisták közül. Fő mutatványa az, hogy kétszer nagyobb cipőben csetlik-botlik, mint a többiek. Sokszor elesik, ami nem jó, mert biztos fáj neki. Félelmetes is, a vörös kóchajával, piros labdával az orra hegyén. Odamegy az első sorokban ülő gyerekekhez, és mond nekik valamit, amit hátul, az olcsóbb helyeken nem lehet megérteni. A kiválasztott gyerekek bömbölve bújnak az anyjuk mögé. Ha-ha! Ugye, milyen mókás a bohóc bácsi? – Lacika szája lefelé görbül. Haza akarok menni! – De miért? Éppen most, amikor itt van a bohóc bácsi? Tapsolj szépen, hogy mindenki lássa, tetszik az előadás. – Lacika nem tapsol, és merően nézi a kijáratot. Haljak meg, ha értem, mi baja van ennek a gyereknek, sóhajt az anyja, és biztos, ami biztos, beígér neki egy pofont. Itt sajnos nem lehet, de ne félj, otthon megkapod a magadét!

Én magam csak egyszer nevettem két bohócon, akik egy német TV-műsorban szórakoztatták a nagyérdeműt. Lényegében csak egy létrát hurcoltak fel és alá; futott még: egy üres borospalack, Az okosabb (?) bohóc időnként tett egy javaslatot, mire a butább megkérdezte: Mit die Flasche? Ez így természetesen semmi, ők azonban zseniálisan oldották meg. A tízedik mitdieflasche-nél a földön fetrengtünk a röhögéstől. Felejthetetlen.

Természetesen ők is óriási cipőben tolták: a bohóc ott kezdődik, hogy véletlenül sem ismeri a saját cipőméretét.

A filmet sem szerettem – Dezső olyan hirtelen szólalt meg, hogy összerezzentem. Akkor már órák óta mesélte a különféle fóbiáit. Több is volt neki, a tériszonytól a pókundorig. De aztán kikötött a bohócoknál, és ez mindent vitt. Igyekeztem megértő arcot vágni, mert ugye én is érintett vagyok, de egy idő után elfárad a tolerancia. Ő is csak emberből van.

Elcsesztük ezt az inkarnációt.

Melyik filmet? – kérdeztem kelletlenül.

Tudod te! A balettcipő! Amikor Chaplin beleszeret a balerinába, és megjelenik a lány régi szeretője, egykori kikötői tróger, akinek fölvitte az Isten a dolgát, de ugyanolyan tahó maradt, mint azelőtt volt.

Összekeversz te valamit.

Dehogy keverem össze! Chaplin egy öreg bohócot játszott, és énekelt: Két piciny fehér balettcipő, és egy pillantás… szédítő? Vagy más? Nem emlékszel?

Remélem, nem sírod el magad. Ez csak egy film.

Szoktam én sírni? De azt el kell ismerned, hogy nagy film volt. Tudod, amikor a tróger – itt egyszerre több film tartalma következett, és tudta az ördög, hogy melyik melyik.

Fogjuk rá, hogy nagy siker volt.

Most már tényleg el kell mennem, mondta Dezső, és majdnem felállt a székről. De nem, ezt még hallgasd meg. Ez nem film, hanem igaz történet.

Honnan tudod?

Onnan, hogy velem történt.

Kínos, de… szóval a barátság, empátia és az összes többi, sztereotip bölcsesség… nem kellett volna meginnunk egy egész üveggel. Másrészt viszont miért éppen ma ne ittuk volna meg, amikor mindjárt esik az eső? Vagy nem is… Az előbb még fekete felhők, most meg kisütött a nap. Ekike boldogan ugrált örömében. Mégse rontja el az eső az esküvőnket! Nem bocsátottam volna meg neki, ha összevizezi a gyönyörű ruhámat. Szép vagyok? – Ekike olyan fehér volt ezen a napon, mint valami, katakombából előbújt kísértet, a fején egy madárfészekre emlékeztető kreációval, a kezében egy csokor salátával, mint aki éppen indul, hogy megetesse a nyulakat. Szép vagy, feleltem gépiesen, és ebben a pillanatban bevillant, hogy micsoda kaland lesz a mi házasságunk, legalább az első napokban, mert sokkal többet nem adok neki. Most kellene leállni és beinteni: Stop! Meggondoltuk magunkat! Nem jó ötlet, és csúnya véget fog érni! – De már megvettük a gyönyörű ruhát, a madárfészket és a salátákat, én is ott álltam szmokingos úrnak álcázva, életemben először és utoljára, esküszöm. Meg aztán a rokonokat sem lehet cserbenhagyni, akik alig várják, hogy vége legyen a szertartásnak, és elkezdődjön az ebéd. Szóval, megfogadtunk egy csomó dolgot, amit már a pap se vesz komolyan, aztán gyorsan elváltunk, mielőtt megforgattam volna a konyhakést Ekikében, vagy ő fojtott volna meg engem. Hát igen, voltak közös vonásaink. Nem véletlen, hogy összejöttünk. És nem is volt rossz az első, egyetlennek tervezett éjszakán.

De aztán Ekike tervez, és Ekike végez. Akkor már inkább jöjjenek a bohócok. És jöttek is. Egy napon Dezső mamája három képpel állított haza, mindegyiken egy-egy bohóccal. Az egyiket Dezsőke szobájában akasztotta fel, a másik kettő a nővérei szobájába került. Ugye, milyen aranyosak? – kérdezte a mama, mert náluk demokrácia volt, és a gyerekeknek utólag mindent meg kellett szavazniuk, amit a maga jónak látott. Dezsőke már akkor utálta a bohócokat, illetve dehogy is utálta, félt tőlük, mert a bohócnak olyan az orra, a szája, meg a füle. És kockás nadrágja van. A kockás nadrág félelmetes. A csíkos nem annyira. Aztán le kellett feküdni, és csak egy kicsi lámpa égett a szobában, hogy az álommanó lássa, kinek kell mesélni. A bohóc unatkozott a falon, és pofákat vágott. Hogyan vág pofákat egy mélynyomással előállított bohóc? Groteszk módon. Dezsőke rettegett, de azért le nem vette volna a szemét a képről. Reggel, amikor a mama meglátta a tócsát a lepedőn…

Itt lapoznék egyet, mert a történet nem túl épületesen folytatódik. Éppen most olvastam, hogy nálunk évente átlag 1300 felnőtt tűnik el, és ezek közül csak 1100 kerül elő. A mama, sajnos, nincs a nyomtalanul eltűntek között.

Röviden, a két nagyobb lány is bepanaszolta a bohócokat. Idétlen, hülye tök libák vagytok, mondta a mama kedvesen. Próbáld ki, ajánlották a lányok, és mama egyedül maradt a kicsi lámpával. Részletes beszámoló nem készült, de a bohócok egy szekrény mélyén örök elsüllyesztésre ítéltettek. És nekem ennyi elég is volt a bohócfóbiához, fejezte be Dezső elégedetten, mint mindenki, akit elég sokáig hagytak beszélni.

Nem is tudtam, hogy két nővéred van, jegyeztem meg gyanútlanul.

Megragadtad a lényeget, felelte Dezső, és most már csakugyan elviharzott.