Az aradi tizenhárom

Döbbenet volt az ország lelke akkor,
Egyetlen sóhaj morajlott tova,
Mint vészes rianás, gáttörő tavaszkor,
Úgy dübörgött Kossuth nagy kora.
Vijjogva szállt a zord halálmadár,
Mint pokolból szabadult szörnyű rém:
Sötétség lett úrrá e szent hazán,
Mert Világosnál kialudott a fény.
Egy jajszó sikoltott a honfiszájon -
Az aradi Tizenhárom!...

Az Óriás, ki lelke tűzborával
Tízmillió magyart harci lázba vert,
Lángajkára fagyott utolsó dalával
Már Mars hadisten kebelén pihent...
Nem pergetett már riadót koboz szava,
Elnémultak pacsirták és sasok,
De égre zúgott a holt Petőfi sóhaja,
Mint üllőn csengő, villámló vasok
S végig dörögte a vérszagú világon:
Az aradi Tizenhárom!...

Egy szó jajdult csak a meghőkölt világon -
Még a kancsukás cár is felnyögött:
A frank, a belga, német és angol határon
Kegyelmet követelt a Titán-Száműzött.
Döblingbe űzött börtön posztján
Gyilkos tollával a Legnagyobb Magyar,
Mint ketrecbe láncolt fenséges oroszlán,
Ki kétségbeesetten saját húsába mar,
A boltra írta: - mint gyújtó, égi árom:
Az aradi Tizenhárom!...

Öklét rázta a Becsület szava,
A Jog, Igazság, Szeretet felordított,
Kegyelmet kért a félvilág maga,
Ám a győző halálharangot kondított.
S az őrült ördög, a fattyúvérű rém,
A hesseni herceg szerelem fia.
Hóhér - Haynau, kinek gyilkolás volt a kéj,
Akarta, hogy vérben égjen Hunnia...
És fennakadt a szörnyű vérvádon:
Az aradi Tizenhárom!...

A döbbenet tépett milljó szív-eret,
Egyetlen sóhaj morajlott tova:
De nem mozdult meg a lelkiismeret.
S a hősöknek meg kellett halnia!
És meghaltak, dicsőn, mint az istenek...
Életük munkája: történelem.
Nevük tízmilljó magyar szívben remeg
S élni fog, amiúíg csak egy magyar terem!
Dicsőségük zsoltár a honfiszájon:
Örökké él az aradi Tizenhárom!...
Kerecseny János



Arad

A vértanúk szobra helyén
Kerestem, s megtaláltam a helyet.
Már égre nem törtek nagy vonalak,
Csak áldozati illat lebegett.
Körül vasrács és belül puszta gyep,
De a gyep közt gyöngyvirág-levelek.
A levelek közt egy-egy karcsú szár.
Hogy mennyit nőtt: én nem számoltam meg.
Csak hittel hiszem: éppen tizenhárom.
S tizenhárom gyöngy minden karcsú száron.
…Hát ez maradt? túl szobron, időn,
ércen, márványon, merev méltóságon,
Új viharon, új vértanúhalálon:
Tizenhárom gyöngy, tizenhárom száron!
Reményik Sándor