Álom és valóság

Álmosan fekszem az ágyamon. A szúnyoghálón keresztül hallgatom a beszűrődő hangokat.

Megy a tücsök szerenád. Közben nézem a távoli csillagok fényeit. A távoli messzeségből hunyorgó fénnyel világítanak. Fényük rideg és állandó. Elmerengek. Ekkor az egyik csillag szinte szemmel követhetetlenül elindul lefelé. Megfoghatatlan gyorsasággal közeledik.

Egyszer csak nappali fény tölti be az udvart. Egy fénysugár leér a földig, mint egy lépcső. Rajta légies misztikus alakok. Nyílik az ablakom, pedig csak belülről nyitható és én dermedten fekszem az ágyamon. Alacsony, érdekes fejformájú, hosszú kezű elefánt bőrszerű külsővel rendelkező lények töltik be a szobámat. Erősen gesztikulálnak. Nem értem őket. Erős, áramütéshez hasonló érzés járja át a testemet. Nem érzékelek semmit, becsukták az érzékelés kapuját. Amikor felocsúdok, körülnézek, egy különös helyiségben találom magam. Talán nem is helyiség, mert falak nem érzékelhetők mégsem látok messzire, mert kissé távolabb tejszerű ködre emlékeztető képződmény vesz körül. Egy műtőágyszerű képződ -ményen fekszem. Olyan mintha a levegőben lebegne, de ez nem lehet levegő, mert az arco-mon légzőkészülékre emlékeztető maszk van. Körülöttem a misztikus alakok, akik abban különböznek a szobámban megismertektől, hogy valamivel rövidebb a kezük és kicsit nagyobb a fejük. Most jobban meg tudom nézni őket. Szűrkés, csupasz a bőrük. Nagy mandula formájú fejük van. A homlokuk közepén egy nagy kerek szem van, mint a mitológiai küklopszoknak, de nincs szemhéjuk, és nem pislognak. Orr nyílás helyén egy lyukszerű képződmény van. Szájuk függőleges vágású és valami mormogó hangokat hallatnak. Külső nemi jelleg nem látható elemben a feltételezett hasuk közepén egy redőnyszerű képződmény látható. Körül állnak. Felettem, mint az égbolton a csillagok erős fények láthatók. Körbe állnak és valamit tesznek velem. Nem érzek semmit, pedig látom, hogy belém nyúlnak a hasamon keresztül. Sem fájdalom, sem vér, sem szike és mégis történik valami. Elnyom az álom. Reggel frissen kipihenten ébredek. Eszembe jutnak az éjszaka eseményei, de semmi utaló jelet nem látok. Az ablakok becsukva, minden a megszokott helyen és mégis valami furcsa. Nem tudok rájönni, hogy mi az. Elmegyek szokás szerint  a fürdőszobába a reggeli fűrdésre megborzongok, és itt veszem észre, hogy nincs stóma zsákom. A testem, olyan mint valamikor a nagy műtét előtt. Most döbbenek rá, hogy az álom nem is álom volt, hanem a valóság.

2010-09-13 Ágota