A tükör

Ódon kisvárosban laktak, sikátoron keresztül közelítették meg a házat, csigalépcsőn mentek fel az emeletre – adta magát, hogy mindenféle régi vacakkal rendezzék be a szobáikat. Minden régiség nagy érték, csak ki kell várni az idejét, és nekik rengeteg idejük volt, a nyugdíjról például azt hitték, olyasmi, mint a gumimatrac bérlet a strandon. Lomtalanításból szedték össze a kincseiket, amelyek röpke ezer év múlva a múzeumok kincsei lesznek, de Pali egyszer meglátott egy régi tükröt – teljesen váratlanul, egy ócskás boltjában, a többi tükör között. Csak egy egészen kicsit volt törött és homályos, de mit számít az, ha a sötétben össze lehet téveszteni egy velenceivel. Pali hazafuvarozta a távoli jövő értéktárgyát. Örültek neki, bár egy-két hétig nem vacsoráztak.

A tükörnek cirádás kerete volt – valódi, ezer karátos arany – Pali a hálószobában szerette volna elhelyezni, Evetke pedig a fürdőszobában, ezért a nagyszobába került. Ez csak a hálószobához képest volt óriási, és hol ebédlőként, hol zeneszalonként funkcionált, a boldog tulajdonosok szeszélyei szerint. Mivel az ajtókat már régen kiszerelték a keretükből – túl sok helyet foglaltak el – Evetke a konyhából egyenesen belátott a sokat próbált nagyszobába, és élvezettel szemlélhette, ha nem a tükröt, de abban önmagát. Ez kellemes változatosságot jelentett, valahányszor kockára vágta a guavákat, lime levet loccsantott rá, mustármagot és római köményt pattogtatott, brindzsalt ízesített aszafoetidával – csodálatos ez a sok indiai étel, kár, hogy az asztalra többnyire csak üres paprikás krumpli került.

Éppen gránátalmát reszelt Evetke, mert az úgy jó, mézzel és zöldpaprikával, amikor mintha mozgás támadt volna a tükörben, vagy valakik fel-alá masíroztak volna a szobában, és a tükör, mi mást tehetett volna, mindent visszatükrözött. Nem tartott tovább néhány másodpercnél, és eltűnt, mire a főzőbanán egy kis színt kapott a serpenyőben – de aztán a rejtélyes jelenések fölbátorodtak, beköltöztek a padlástéri szárítóhelyiségből kialakított palotába, vagy talán egyenesen a tükörbe.

Hányan voltak? Hiszen ha azt meg lehetett volna számolni! Néha öt-hat öregasszony sétált ki a tükörből, meg vissza, viktoriánus jelmezekben – abroncs, míder, csipkefőkötő – máskor elkényeztetett kölykök rohangáltak a majdnem biedermeier szekrény és az avatatlanok szerint gótikusra hajazó asztal között – huszártisztek csapkodták össze a bokájukat, természetesen lóháton – kissé kényelmetlen volt a lónak, de erről Evetke igazán nem tehetett. Királyok tették tiszteletüket, talpig jogarban és koronában, boszorkányok kotyvasztottak elixíreket, Csizmás Kandúr egyre újabb palotákat szerzett az enyhén mulya gazdájának – egyszóval Evetke egy pillanatig sem unatkozott.

Meg kell jegyezni, hogy Pali az egész vendégjárásból semmit sem észlelt, de ez csak természetes. Férfiak nem rendelkeznek kifinomult érzékekkel, szkepticizmusra hajlamosak, egyesek kerek perec kijelentik, hogy a kísértet, mint olyan – vagy nem olyan – nem létezik. Mit lehet elvárni egy palitól, aki a transzcendentális világok felé a legkisebb mértékben sem nyitott?

Szégyen, de ez a Pali odaállt a tükör elé, megkopogtatta, hogy elég szilárd-e, majd kézzelfogható bizonyítékot követelt – mert hiszen „mindenki” tudja, hogy a tükörből nem jönnek, nem jöhetnek elő kellemetlen vénasszonyok, és egy egész könnyűlovasság sem tűnik el a megkopott cirádák között.

A vénasszonyok látogatásait Evetke sem szorgalmazta, de volt egy lovas – vagy dzsidás? – kapitány, különösen fess és snájdig a muraközi paripáján. Evetke repeső szívvel várta, hogy felbukkanjon, és magának is alig merte bevallani, hogy beleszeretett. Szegény Palinak esélye sem volt, amikor ez a jóképű, nyolc-kilencszáz éves kapitány keresztülvágtatott a tükrön, és a légies muraközi lerúgta az égről a csillagokat.

Imádom, suttogta Evetke kéjes borzongással, míg Pali részben tompán bámult maga elé, részben szánakozva Evetkére, és még mindig ott tartott, hogy az efféle jelenségekben nincs és nem is lehet bizonyíték.

Végül egy este Evetke elővette azt a kis apróságot, amely a még apróbbak létezését csalhatatlanul kimutatja, és megmutatta Palinak a két csíkot.

Itt a bizonyíték. Don Alvarez Lopet da Silva látogatása nem múlt el nyomtalanul.

Pali gyorsan felszívott egy másféle csíkot, hogy leplezze a megrendülését. Bizony, nem könnyű elismerni, hogy egy majdnem antik tükör misztikus tulajdonságokkal rendelkezik.