A süni és a pillangó
A SÜNI szívébe akkor kezdte belopni magát a szomorúság, amikor az ősz
beálltával nem talált már több lehullott piros almát a fák árnyékában. A
puha avar sem tompította bánatát, amelyben reggelente a forrás vizéig
gurult. Most nem is volt hozzá kedve, csak bandukolt lefelé a keskeny
ösvényen, s közben azon morfondírozott, miért is van olyan egyedül. Bár
kedves kis sün volt, mégsem kereste a többi erdei állatka társaságát.
Amolyan magányos életet élt, bár jóban volt mindenkivel, mégsem
mondhatta el, hogy igazi barátja volna. Megmosakodott a lassan
csörgedező vízben, megrázta magát, és elindult vissza az úton. Úgy
érezte a szíve egyszerre üres és nehéz.
Egy öreg, kiszáradt tölgy
alatt lakott takaros kis kuckójában. Ahogy nyitná az ajtót, egyszer csak
egy apró, színes szárnyú pillangó röppent a kilincsre.
– Hogy hívnak? – kérdezte a süni.
– A pillangó nem válaszolt, csak megrebbentette szárnyait, és könnyedén, kecsesen a süni vállára repült.
És
a süni szíve megtelt valamivel, amitől hirtelen olyan könnyűnek, és
jókedvűnek érezte magát, hogy legszívesebben nagyot ugrott volna. De
ehelyett óvatosan kinyitotta az ajtót, és besétált a kuckójába. A
pillangó körberöppent a kis szobán, majd megpihent az egyik cserepes
virágon. A süni óvatosan leült elé, és csak nézte-nézte az apró,
törékeny pillangót, a csepp fekete csápokat, bársony szárnyacskákat,
amelyen oly gyönyörű színek alkottak leírhatatlanul szép mintákat, hogy a
süninek még a szeme is könnybe lábadt. Csak mikor már kezdett
beesteledni, akkor kapott észbe, gyorsan összecsapott valami vacsorát,
meglocsolta a virágokat és kiseperte a konyhát. Közben oda-oda
pislantott a pillangóra, félve, nehogy eltűnjön, de az nem mozdult.
Aztán boldogan bújt ágyba, úgy helyezkedett, hogy fekve is láthassa a
kis jövevényt. A pillangó hangtalanul felröppent, és megpihent a kiságy
végében. A süni sokáig feküdt még nyitott szemmel. Azon az éjjelen
mosolyogva merült álomba.
Másnap reggel vidáman ébredt. Úgy tűnt, a
csodálatos pillangónak esze ágában sincs továbbállni. A süni kicsit
félve nyitotta ki az ablakokat, hogy kiszellőztessen, de a pillangó csak
könnyedén leírt egy-két kört a tisztáson, megpihent néhány színes
virágon pár röpke pillanatig, aztán újra belibbent az ablakon. A süni
ugrándozva indult a forráshoz, a pillangó pedig mindvégig ott röpködött
körülötte.
– Olyan gyönyörű vagy! – mondta neki a süni. – Amióta
velem vagy, minden olyan szép lett. Vigyázni fogok rád, és szeretni
foglak, amíg csak élek.
A napok ugyanúgy teltek, a pillangó
mindenhová elkísérte a sünit, úgy tűnt, végleg mellette marad már. A
süni szíve csordultig telt boldogsággal, mindenkit nevetve üdvözölt,
egész nap vidáman ugrándozott, a kertje megszépült, s kis lakása
ragyogott a tisztaságtól.
Az egyik reggelen kis mókuscsapat
játszadozott a tisztáson. A pillangó kiröppent, és könnyed tánccal
köszöntötte az apró sereget. Azok kacagva kergetőztek vele, ugráltak az
ágakon és cigánykereket hánytak örömükben. A süni összeszorított szájjal
figyelte az ablakból. Két órába is beletelt, mire megjött a kis mókusok
mamája, és továbbindultak. A pillangó megpihent az ablakpárkányon. A
süni szíve haraggal telt meg.
– Hogy lehetsz ilyen? Csak játszol, és
rólam teljesen megfeledkezel! Én közben takarítok, teát főzök, virágot
locsolok. Te pedig csak repkedsz ott kint. Hogyan tehetsz ilyet? Hogy
lehetsz ilyen önző?
A pillangó összedörzsölte apró csápjait, s a süni
orrára repült. Onnan tovább, leírt egy kis kört, megcsiklandozta a süni
fülét, majd a magasba emelkedett, és eltűnt a fák között. A süni szeme
kerekre nyílt. Aztán kirohant a tisztásra, de a pillangónak már nyoma
sem volt. A kétségbeesés összeszorította a torkát. Rohanni kezdett az
erdőben. Minden levél alá bekukkantott, minden apró ágat megnézett, de
hiába. Egyedül maradt. Sírva rogyott le egy kőre, a fejét arcába
temette, és keserves zokogásban tört ki.
Egy öreg harkály ült a fán mellette. Sok telet megért már, az erdőben mindenki tisztelte bölcsessége és jósága miatt.
– Ejnye, no, mi bánthat egy ilyen takaros kis sündisznót?
A
süni könnyeit nyeldesve mesélte el, hogyan talált rá a csodálatos
pillangóra, hogyan éltek boldogan, és hogyan hagyta őt most magára
végtelen keserűségben.
A harkály egy darabig hallgatott. Aztán megkérdezte:
– Mondd csak gyermekem, milyen is volt ez a pillangó?
A
süni letörölte könnyeit, és megpróbálta szavakba önteni azokat a
csodálatos színeket, mintákat és alakzatokat, amiket a pillangó szárnyán
látott.
A harkály bólintott.
– Értem már. Ne búslakodj, kis
barátom! A boldogság pillangója ritka vendég nálunk. Váratlanul érkezik,
de sosem tudhatod, meddig marad nálad. Ne sírj, visszatérhet még
hozzád. De nem várhatod el, hogy egész életedben csak melletted legyen!
Ha jön, örülj neki, csodáld, szeresd, de soha ne tegyél neki
szemrehányást, mert akkor azonnal tovább áll.
A süni letörölte könnyeit.
– Akkor most mihez kezdjek?
– Ideje tűzifát gyűjtened. Nyakunkon az ősz..
Aznap éjjel a süni a pillangóról álmodott.
(SZERZ. ISMERETLEN)
Kommentáld!