A nő és a férfi agyműködése közti különbség évszázadok óta izgatja a kutatókat, s nem csupán azért, mert az óvodai vécében felfedezett különbség iránti érdeklődés felnőttkorra is megmaradt, hanem mert a történetileg kialakult férfiuralmat a férfiak igazolni, a nők pedig aláásni akarják.

Gustave Le Bone, aki a tömegek lélektanáról értekezett és mellékállásban nőgyűlölő volt, 1879-ben azt írta, hogy "a nők agymérete közelebb áll a gorilláéhoz, mint a kifejlődött férfi agyhoz". Inspirációját a "beszédmezős" Paul Broca munkásságából merítette, aki megmérte 292 férfi és 140 nő agyát és a különbség átlaga 181 gramm, vagy másként 14% volt. A vita persze azóta is tart, vajon mi következik ebből, mi több, egyáltalán igaz-e ez az eredmény. Amikor ugyanis figyelembe vették az életkort, a testmagasságot és a testsúlyt, kiderült, hogy a nők agya relatíve nagyobb. Hoppá! Ráadásul Sandra Witelson agykutató kimutatta, hogy a nők agyában némely területen több idegsejt zsúfolódott össze, mint a férfiak agyában. Lám csak, mindig az derül ki, hogy nem a méret számít. Szerintem sokkal izgalmasabbak azok a kutatások, amelyek nem a nemek harcához kívánnak munícióval szolgálni, hanem a férfi és nő eltérő, netán mondhatjuk, hogy egymást kiegészítő, képességeit vizsgálják. Na persze itt is folyik az ádáz vita, mert sokan ebben is csak a nők lealázásának egy újabb rafinált eszközét látják, s azon igyekeznek, hogy a talált különbségeket bagatellizálják. Megfelelő érveléssel persze ki lehet mutatni, hogy a banán és a kókuszdió gyakorlatilag azonos, de ezt csak addig lehet komolyan hinni, míg az embert fejbe nem dobják banán helyett kókuszdióval.

Női agy-férfi agy

Az első kétségbevonhatatlan adatok arra vonatkozóan, hogy a férfi agy és a női agy valami minőségileg más, a veleszületett mellékvese megnagyobbodással született kislányok viselkedésének megfigyeléséből származott. Ezek a kislányok, mivel születésüktől magas volt a férfi nemi hormon szintjük, imádtak focizni, bunyózni, utáltak szoknyában járni és kiütést kaptak a konyhai tevékenységektől. Mások azt figyelték meg, hogy a kisfiúk, ha választhattak, mindig a fémjátékokat, a lányok meg a babákat részesítették előnyben. Amikor kiderült, hogy ez a különbség már a majmoknál is megvan, nem lehetett többé hitelesen arról elmélkedni, hogyan alakítják a konzervatív nevelési hatások két lábon járó nemi sztereotípiákká a gyerekeket. A tanuláshívőknek ugyancsak nagy pofon volt, amikor kiderült, hogy egy dominikai kis faluban a fiúk egy részét egy enzimdeficit miatt tévedésből lánynak nevelik, ám ennek ellenére, amikor eljön a kamaszkor és a hormonok hatására a kislányoknak elől dudorodni kezd a szoknyácskájuk, a gyerekek minden tekintetben férfivé válnak. Mindez persze csak arról szól, hogy a nemi szerepek, nemi identitás és irányultság eléggé a hormonok műve, s ebből látszólag még nem következik, hogy a fiúk általában jobbak a matekban, a lányok meg a kézimunkázásban. Pedig, ha csak annyit mondok fészek, a férfiaknak erről az jut eszébe, hogy meg kell szerezni és védeni, a nőknek pedig, hogy be kell rendezni és takarítani. Ha azt mondom hús, akkor a férfi elindul vadászni, a nő pedig nekiáll sütni. Ha azt mondom gyerek, akkor a férfi szól a feleségének, hogy "sír a gyerek", a nő pedig megy és megvigasztalja. Az eltérő, nemi szerepekhez tartozó tevékenységek más és más szellemi és fizikai képességeket kívánnak. A nő nem lenne jó vadásznak, és hazafele még el is tévedne, a férfiről pedig vígjátékot lehet forgatni, amikor ő vigyáz a gyerekre.

Lerágott csont már, de azért kihagyhatatlan, ha belefogunk a különbségek felsorolásába, hogy a férfiak jobbak a téri tájékozódásban, a nagy téri mozgásokban, míg a nők a verbalitást és a finom kézmozgásokat igénylő tevékenységekben körözik le a férfiakat. Az ilyen típusú tulajdonságok szembeállításához képest sokkal lényegre törőbb az a megállapítás, amely szerint a női agy fő szervező elve az empátia, a férfi agyé pedig a rendszeralkotás. A különbség már gyermekkorban meglátszik: ha kislányok síró hajas babát kapnak, öltöztetik, etetik, babusgatják őket, a fiúk meg szétszedik, hogy megnézzék, mi adja a síró hangot, mitől mozog a szeme.

Amikor ezek a kislányok felnőnek, feleségül mennek ezekhez a kisfiúkhoz és aztán ők azok, akik eljönnek pszichoterápiába, hogy megértsék, miért nem működik a házasságuk. Hát tényleg, miért is nem működik? Mert a nők tovább tudják öltöztetni, etetni, babusgatni a férjeiket, de a férfiak nem tudják szétszedni feleségüket, hogy megnézzék, hogyan működnek. Kicsit mintha hiányozna a tartós közös érdeklődés.

A nőket ugyanis az emberi kapcsolatok és az emberi lélek működése, míg a férfiakat a tárgyak és folyamatok működése érdekli. A nők ezért nagyon jók az elmeolvasásban, azaz jól kitalálják mások szándékait, érzelmeit. Azonban nem egyszerűen a metakommunikációs jelzésekre fogékonyabbak, hanem bele is tudják élni magukat mások helyzetébe és ösztönösen értik a lélek működésének szabályait. A férfiak viszont a nőknél sokkal jobban értik a világ működését és átlátják bonyolult anyagi folyamatok szabályszerűségeit. Megérteni, miért sír egy csecsemő és megérteni a fekete lyukak titkát, egyaránt nagyszerű dolog, de merőben más agyműködést igényel. Az anyag és a világ működését leíró nagy rendszereket -fizika, filozófia, stb. - kivétel nélkül férfiak alkották meg. Erre lehet mondani, hogy a nők el voltak nyomva, és ez igaz. De legalább 100 éve már a nőknek lett volna lehetőségük bizonyítani, mégis kevés a elméleti fizikus nő.

A nőbe bújt férfi

Az elmeolvasási képesség jól tesztelhető olyan képekkel, amelyeken különböző érzelmi állapotban lévő embereknek csak a szeme látszik. A nők ebben általában jobbak, de a férfiak közt sem mindenki teljesen analfabéta ebben. A rendszeralkotási képességet olyan feladatokkal lehet mérni, amikor pl. egy bonyolultabb szerkezet működését kell megérteni, vagy egy fizikai történés mozzanatait ábrázoló képsor összekevert képeit kell megfelelő sorrendbe rakni. Vannak nők, akik ebben sem maradnak alul, de azért a férfiak általában jobbak. Vannak tehát férfias agyú nők és nőies agyú férfiak is. És akkor megint kikötünk a hormonoknál, amelyek a magzati élet során férfiasítják vagy nőiesítik az agyat. A "férfiasításnak" számos jele van, az egyik a "nőkönyvemben" leírt 2:4 ujjarány, ami azt jelenti, hogy ha egy nőnek a gyűrűs ujja a mutatóujjával azonos hosszúságú, vagy még hosszabb is, akkor a magzati életben komolyabb "férfiúsítás" folyamaton esett át, és ez meg fog nyilvánulni többek közt a férfiasabb gondolkodásában is. Madame Curienek pl. kifejezetten férfias volt az ujjaránya, és Simone de Beauvoir nem csak ujjarányával, de különös szexuális vonzalmaival is bizonyította, hogy gondolkodását nem csak a korhangulat, hanem a méhen belüli élete is erősen meghatározta. Ismert, hogy Sartre-tal sosem házasodott össze és gyermeket sem szült. A férfias ujjarányú nők közt az ilyen életút gyakoribbak.

Párválasztási szempontok

De ha az agy férfiassága vagy nőiessége akár ilyen szélsőséges döntésekhez is vezethet, vajon tetten érhető-e a mindennapi párválasztási szempontokban is? David Buss evolúciós pszichológus az indiai gujarátoktól az európai országokon és Amerikán át a zulukig összesen 37 kultúrában vizsgálta meg, különböznek-e a férfiak és a nők házaspár választási szempontjai. A legtöbb kultúrában a férfiak fontosnak tartották a nő szexuális tapasztalatlanságát, míg a nők számára kiugróan fontos szempont volt a férfi gazdasági teljesítőképessége, vagy annak várható megvalósulása. A nők "anyagiassága" persze rosszul hangzik, pedig valójában önzetlen szempont, hiszen ez a választási szempont a gyermekek biztonságos felnevelését hivatott biztosítani. Mondhatni, a nő a gyerekek érdekében hajlamosabb lemondani a fizikai vonzalomról is. A férfiaknak nagyon fontos a vonzó külső és az, hogy a nő fiatalabb legyen náluk. Ez alól csak az kivétel, hogy a tinédzser, vagy igen fiatal férfiaknak a kicsit idősebb nők a vonzók. A nők viszont minden kultúrában a náluk pár évvel idősebb férfiakhoz vonzódtak, ami megint csak az anyagi biztonságot célozza meg.

A férfiak tehát a termékenységre és az apaság garantálására koncentrálnak, a nők viszont "anyagiasak", fő szempont a férfi eltartóképessége. Ez a szempont tükröződik vissza a férfiak és a nők féltékenységében is. A férfiak elsősorban a szexuális, a nők az érzelmi hűtlenséget ítélik veszélyesnek, mivel előbbi az apaságot, utóbbi a férfi eltartó funkcióját veszélyezteti. A férfi és a női gondolkodás jellegzetességeit úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a férfi elsősorban jól megfigyelhető fizikai tulajdonságokra koncentrál, míg a nő számára az érzelmek és a nehezebben megismerhető személyes tulajdonságok a fontosak. Gondoljunk csak bele, milyen nehéz is bejósolni a házasságkötés idején, mennyire lesz a későbbiekben a férfi anyagilag sikeres, hűséges, lelkiismeretes és jó apa. A férfi meg csak rápillant a nőre és megkívánja. A férfiak tehát külső, a nők pedig belső tulajdonságokra koncentrálnak. Michael Botwin és munkatársai vizsgálata is pontosan erre jutott. A nők sokkal pontosabban meg tudták fogalmazni, hogy vágyaik szerint milyen személyes tulajdonságú partnert szeretnének, s ezek a tulajdonságok szociálisan nagyraértékelt tulajdonságok voltak. Sajnos a vizsgálat arra is rámutatott, hogy mások a vágyak és más a valóság. Mégis, ezek az empatikus, érzelmes, otthonteremtő kislányok csak hozzámennek azokhoz a fiúkhoz, akiket leginkább a dolgok működése, a vadászat (pl. sportközvetítések bámulása) és más nők elcsábítása érdekel. Ne kérdezzük miért, mert a válasz olyan hervasztó: azért, mert nincs más. A történelem során mára jutottunk el oda, hogy a nők legalább elmondhatják: csalódtunk.

Szendi Gábor