A KUTYA GONDOLATAI

  Nademost, akkor, miért is? Hát nem kitettem a belemet is érted? Őriztem álmodat, elvoltam napokig is, étlen-szomjan, mert elfeledkeztél rólam – bezzeg, az a sörösüveg, az mindig ott volt a kezed ügyében – ugattam postást, idegen lébecolót, még a szomszéd kutyájára is acsarogtam, és ez a köszönet?

Elviseltem a nyakörvet, na persze, kell az, hiszen megyünk szurira, mégsem lehet akárhogy! Az autódat se nyálaztam össze, pedig, komolyan mondom, kedvem lett volna hozzá, tudod, micsoda szenvedés óra hosszat ott sülni meg, abban a bádogdobozban, mert neked éppen felállt a farkad arra a kis vörösre?

Nehogy azt hidd, hogy nem vettem észre! Mit gondolsz, amikor hazajössz, miért a sliccedet szimatolom meg elsőször?
Naná, hogy tudni akarom, van-e más is az életedben!
Na jó, néha lepisiltem a kerekedet, de sohasem ugyanazt, mindig igyekeztem váltogatni őket, miért, te nem ezt csinálod a téli-nyári gumikkal?
Most meg azt mondod, eleged van belőlem!
Hát azt hiszed, mész valamire nélkülem? Nagyon tévedsz! Ha nem vagy itthon, ki az, aki megvédi a házadat? Engem nem lehet ám lekenyerezni, holmi fülvakargatással elintézni, nem bizony, ami a tiéd, az az enyém is, és azt nem adom!

Olyan sokat kérek én?

Néha egy kis bögyörgetés, nem mondom, jól esik, egy kis has vakargatás, na, az maga a kéj csimborasszója, de ennyi, hát ez olyan túl sok lenne?
Mostanában már teliholdkor sem vonyítok, mert tudom, hogy nem bírod. A szomszéd csirkéit se hajkurászom, részint, mert mondtad, hogy nem szabad, részint, mert már úgysem érném utol őket, tudod, már nem vagyok a régi.

Szóval, most akkor mi van?

Be akarsz adni egy olyan izébe, menhelyre, vagy mi a fenének hívják?

Hát, élet az?

Te mit szólnál hozzá, ha bedugnának egy 2x2 méteres cellába, ahol csak egy irányba nyílna az ablak, és még az se a rózsakertre? Na?

Figyelj! Még eléggé komolyan vesznek – legalábbis a kerítésen kívülről.

Elleszek én, itt, a ház tövében, jó melegen süt már a napocska is, nem is eszem már annyit, mint régen – ó, boldog ifjúság, amikor két jérce meg se kottyant – elvagyok itt egy kevés száraz táppal, csak azt a ketrecet ne, kérlek, az rosszabb mindennél!

Azután, ha eljön az időm, majd szépen, csöndben elalszom. Hidd el, észre sem fogod venni. Majd félre húzódom. Majd ásol nekem egy csinos kis gödröt, ott, a kert végében, tudod, a többiek mellett, nekem jó lesz.

Csak kérlek, azt a ketrecet, azt ne!