Szeretem ezt a földgolyót


Szeretem ezt a földgolyót, igen,
szelét, mely épp az én mellembe röppen,
a csöndet, mely a tág egen pihen,
s a nap csöndes sikamlását a ködben.

Szeretem ezt a csodás csillagot,
itt kezdődött az út, mely mind tovább vág;
vágyom kezed, ha reszketőn adod,
s a tiszta forrást - úgy hívják: barátság.

Szeretem ezt a bolygót, szeretem,
ahogy nagy álmok alkottak nagyobbra;
a földlakóknak jó bölcső legyen,
nagy, szelíd gyöngyszem, békében ragyogva.
Maria Banus (Franyó Zoltán fordítása)




A Föld menekül


A Föld menekül.
Elfutna messze, nem kinál
nyugalmas felületet az embernek, zsarnokának
és szolgájának -- sorstársának valójában, ki véle együtt
az állandóságot valósítaná meg; és helyette
dolgok és gondok örökös
szétszóródásában szórja magát szét
munkába és keservbe, álomba, fellegekbe.

Megkötni a homokot -- a sors megkötése.
Megkötni az álmokat -- az álmok kiteljesítése.
Életben maradni soká -- az égigérő fa felnövelésének lehetősége.

Az égigérőé, amelyben
a megvalósult álmok rendje lakozik s véghetetlenül.
Emlékezni: lehajtani egy ágat
a föld felé, hogy rajta, élő hídon,
fölfuthasson a Kezdet: megszemlélni
mindent, mi egykoron a mélyéből indult
s most mégis és azértis
meghatóan és diadalmasan
leronthatatlan ott csillog fölül.
Devecseri Gábor

Lesz-e bárka?

[1]

Mint mágnesezett vasgolyó
a temérdek vasreszeléket,
fölöslegét a fáradt föld
elereszti az emberiséget.

[2]

Halljátok népek! Zendülők!
Acsarkodók, a földnek fiai:
lepuszulnak a városok,
mint a szegények asztalai.

[3]

Szervekbe kövült vegyszerek
tanulnak anatómiát.
Patkánypofákon véresen
habzik az ammóniák.

[4]

Az ismeretlen éjszakában
rezegnek új halálnemek.
Kalászosokból, mint a csótány
tagogat ki a rettenet.

[5]

Ami megvéd, a tiszta égbolt,
az lesz maga is védtelen,
mint az összegyűlt papiros.
csak zörög, zörög a menny.

[6]

A csillagok a rázott fáról,
gyümölcseink az Éden-kertben,
fémes zengéssel hullanak le,
ásványi, dermedt rémületben.

[7]

Tigris-fogak a napot tépik,
holdat a halak elnyelik.
A tenger tüdeje többé
nem süllyed, nem emelkedik.

[8]

Kívül s belül mint gyulladásos,
kozmikus homlok-lebeny,
koromban áll a fényes ablak,
sötétedik az értelem.

[9]

Távolodik tőlünk az Éden,
Nincs, aki megállítaná:
az aranyló pergetett mézben
fehérlő hamu hull alá.

[10]

A Hét titokról mindhiába
törjük le mind a hét pecsétet,
állóvizekben mint a rák,
robban az alga-tenyészet.

[11]

Vérerekben a stronciumtól
növekvő fehér szigetek
úsznak a téboly csatornáin,
mint fölhabzó mosószerek.

[12]

Folyók gyújtják föl magukon
kontinensek szemeit,
prófétálnak új tűzözönt
forrásuktól a tengerig.

[13]

A hullafoltos óceánon
nyitottszárnyú madártetem.
A bálnák nyoma: szennyes ösvény.
A hajók nyoma: förtelem.

[14]

Ismeretlen a tiszta forrás,
Szájak harapnak poharat.
Rágófogak közt megcsikordul
jövőnk, az üvegsivatag.

[15]

Ajtók, szobák és újra ajtók:
a tűz-özönre nyílanak.
Ajtók, szobák és újra ajtók:
a víz-özönre nyílanak.
Ajtók, szobák és újra ajtók:
magukra visszanyílanak.

[16]

Almába harapsz Szodomában,
féregirtó porzik a szádban!

[17]

S mintha bolygónyi bárka-éjben
suhanna az élő-világ.
Benne, nemzetek tápláléka:
a galamb és az olajág.

[18]

Lélegzetnyi levegő nincs,
amit már ki ne leheltek volna.
Nem nyílnak olyan virágok,
melyek már el ne hervadtak volna.

Nincs egy kalász a mezőkön,
olyan, mit meg ne őröltek volna,
Szívünkben nincse olyan atom,
amit már el ne temettek volna.

Mondjuk a fáknak, füveknek:
a jövevény napfénnyel áldott.
Vendégségbe jött le a földre
mihozzánk, marasztaljátok.

Mondjuk az élő óceánnak:
áldott legyen a jövevény
arany övekkel ékesítve –
Dicsértessék a vőlegény!

[19]

Paizsunk vagy te és őrizőnk!
Kiáltsunk a levegő-égbe.
Zónádon át a gondviselő,
a szelíd sugárzás lép be.

És ahogy tízezer éve
sütött a nap, úgy legyen áldott
minden halál, mely mint a kőszén
tartalékolt élő-világot.

[20]

Akik tüdővel lélegeztek,
mindannyian egy-oldalon,
egyetlen gyönge akolban
áll a világbirodalom:

a víz, a só és a fehérje,
a szénhidrátok nemzete.
Zsírnak, savnak, tér-időben
rendezett gyülekezete,

kik akkoron egy élő-fáért
városokat lebontanának.
Kik akkoron egy fűmagért
utakat is fölszaggatának.

[21]

De lesz-e föld az Araráton,
a füst fölött egy zöld mező,
ahol a ritkás levegőben
zihálva, de él a tüdő?

Lesz-e bárka, mely megtelik majd
minden égi és földi fénnyel?
Visszatérnek-e madarak
csőrükben oxigénnel?
Mezei András