A Firfisle foglyai

Az őszi erdő már régen levetette a színpompás ruháit. Kevés olyan szomorú látvány van, mint a lombját hullató fa, amikor még nem szállították le az új, fehér bundáját. Fű csak itt-ott zöldül, rothadásnak indul a nyirkos avar, és a szél már régen nem játszik vele. Melankolikus költőknek való a késő ősz, de ez a két emberpéldány minden volt inkább, mint melankolikus. Utoljára az iskolában hallottak a költőkről, és nagyon örültek annak, hogy a felnőtt életük során többé nem kerültek elő. Nincs is nagyobb szamárság a világon, mint a rímelés szabályai szerint rendezett szavak. Az ősz ugyanolyan évszak, mint a többi, a fa annyit ér, amennyit a piacon megadnak érte, és kivételesen tökkelütött az, aki fehér bundának nevezi a havat.

A hó köztudomásúan csak arra jó, hogy akadályozza a fakitermelést, ezért nagyon kell sietni. Ebben mindketten egyetértettek, és a legszívesebben letarolták volna az egész hegyoldalt. Minek elaprózni? Felvonulunk a munkagépekkel, és megvan egy füst alatt. Sajnos a fákat egyáltalán nem érdekli a rentabilitás. Sokkal lassabban növekszenek, mint a piaci igények. és amióta egy komplett őrült elhitette a világgal, hogy a fák is kedvelik a társaságot –

Szóval, folytatta Larsson a régóta húzódó beszélgetést, ez a kretén azt állítja, hogy a csemeték sokkal lassabban indulnak meg tarvágáson, mintha az egész szállítmányt bekevernék az öreg fák közé.

Svenssonnak az volt a véleménye, hogy ez marhaság, ez itt nem a nagymama kiskertje, ahol el lehet piszmogni azzal, hova kerüljön az új kis körtefa. Kérem, ez itt egy komplett erdőgazdaság, és nincs cicó. Legyaluljuk az egész lankát, vagy mi a fityfenének hívják az ilyet; aztán jön a telepítés, de igazán csak bükk, mert úgy néz ki, hogy pár év múlva arra lesz kereslet. Elég baj, hogy a piac ilyen szeszélyes. Öt éve csak a berkenye ment, el tudtunk volna adni akkora készletet, amekkora nincs is az egész világon. Aztán gondoltak egyet, és tessék, most a kutyának se kell a berkenye.

A lucfenyő! Az igen! Abban eddig nem csalódtunk. Na és, ha mégis? Kell egy bükkös, hogy is mondjam, ez lesz a biztosíték.

A magasröptű társalgás közben észre se vették, hogy feltámadt a szél. Illetve, észrevették ugyan, de úgy voltak vele, hogy mit számít az? A szél mindig ugyanott van, ahol a szélcsend, és teljesen szubjektív, hogy mikor minek nevezzük. A szelet nem lehet eladni-venni, tehát nem is fontos. Tárgyiasított mozgás, és mint ilyen, tulajdonképpen nem is létezik. A fák, lombtalanul ugyan, de egyelőre a helyükön, nagy fejcsóválással hallgatták ezt a beszédet. Tárgyiasított mozgás, WTF? Ezek itt biztosan nem erdészek, az erdészeknek több eszük van. Nem is kereskedők, mert a kereskedő nem mozdul ki az irodájából. Hogyisne, még elfoglalja valaki más az íróasztalát. Akkor pedig csak mérnökök lehetnek. Abból a fajtából, amelyik hatóságnak vallja magát, és élvezettel utasítja el a beterjesztett projekteket.

Jó kis szél van, mondták a fák, és összekacsintottak. De aztán megértették, hogy ennek fele se tréfa, ez itt már régen nem zefír, hanem vihar. Aggodalmasan sandítottak az öreg Firfisle felé, aki nagyon büszke volt arra, hogy Norvégiából hozták annak idején. Firfislének meg azért nevezték, mert egyszer, vagy harminc éve, egy gyík vert tanyát a gyökerei között. Sajnos újabban egyre több fát vágtak ki és az öreg exponált helyzetbe került. Lehet, hogy fizikai képtelenség, de minden oldalról érte a szél. Most is veszedelmesen ingadozott. Vajon kitart-e? Öreg, ne hagyd magad! Kapaszkodj, már nem tart sokáig! – Firfisle nem válaszolt, mert éppen rázta a köhögés. Kapaszkodjatok ti, gondolta, nekem már mindenből elegem van itt az erdőszélen. Gyerünk, szél, törd el ezt a pudvás fatörzset!

Vindevrimle nem mondatta magának kétszer, összeszedte minden erejét, és nyekk! Firlefisle elvágódott a földön.

Egyenesen a két bölcs faszakértő fölé.

Tyűha, mondták a fák, amikor fölmérték a helyzetet. Ezeknek annyi.

De nem volt annyi. Svensonnak feltehetően csak a térde tört el, igaz, hogy az szilánkosan. Larsson valamivel rosszabbul járt, neki a jobb válla és az egész karja szorult be a ledőlt Firfisle alá, és meglehetősen fájt.

Au, ez gyors volt.

Firlefisle foglyai meg se tudtak mozdulni, csak halkan káromkodtak.

Mondtam én, hogy ki kell vágni az egész állományt! De azok ott, északon –

Nem értenek hozzá, ez csak természetes.

Az északiak mind ilyenek.

A déliek is.

A többi égtájról nem volt ilyen lesújtó véleményük.

Még akkor sem ijedtek meg, amikor megállapították, hogy alaposan beszorultak.

Elő tudod venni a telefonodat? – kérdezte Larsson. Nekem tropára ment a jobb karom.

Svensson végigtapogatta a zsebeit. Cseszd meg, a kocsiban maradt. De talán elő tudom venni a tiédet.

A fa nagyon nehéz volt Svensson térdén, de a felsőteste megúszta néhány zúzódással. Tekergett és fészkelődött, aztán még tovább fészkelődött és tekergett, de megtalálta a telefont.

Vacak Nokia, mondta, és elhúzta a száját.

Mi az, hogy vacak? Ütögesd már be a számokat, mert nem szeretném itt tölteni az éjszakát.

Svensson ütögette, de csak most jött a neheze, elmagyarázni, hogy pontosan merre vannak. Meg fogják látni a helikopterről… Most éppen bevetésen van mindegyik. Autót küldünk. – Na még ez is! Ha a régi kőfejtőnél balra fordulnak, és onnan egy keskeny csapáson… A mentős nem esett kétségbe. Nem az első eset, hogy pórul járt balesetest kell nyomozni az erdő közepén. Mindenesetre megígérte, hogy azonnal indul. Félóra, emberi számítás szerint.

A szél valamit csendesült, cserébe Firfisle vált egyre nehezebbé. Svensson még próbálkozott, hátha meg tudná mozdítani a nagy fatörzset. Szétzúzott térddel feküdt a hátán, így nem volt sok esélye. Larsson meg se moccant, csak lamentált: Hogyan fogják ezt összedrótozni? Azt hiszem, nem maradt belőle sok.

Ugyan, vigasztalta Svensson, manapság egészen csinos protéziseket készítenek.

Kényelmesen elhelyezkedtek, úgy értem, a körülményekhez képest, és hallgatták, hogyan zúg a szél a fák között. Ilyen pechem is csak nekem lehet, vekengett Larsson, és Firlisle elégedetten roppant egyet. Úgy kell neked, te rhesusmajom, az egész erdőt ki akartad irtani? Minek dugtad ide a képedet? Maradtál volna otthon, az neked is jó lett volna, meg az erdőnek is. – Larsson persze nem szólt egy szót sem, mert az emberek, de különösen a mérnökök, csak a legritkább esetben értik a fák beszédét. Egyre csak azt kérdezgette, hogy mennyi az idő.

Még csak húsz perce várunk, nyugtatta Svensson.

Mi lesz, ha a kocsi nem tud végigjönni a csapáson?

Semmi, kerülnek egyet a Hyllberg felé.

És ha nem?

Nyugodj meg. Rosszabb már nem történhet velünk.

A foglyok szótlanul feküdtek Firfisle alatt. Hűvös volt, és gyorsan sötétedett.

Hűvös van, és gyorsan sötétedik, nyafogott Larssen.

Most már nem tart sokáig. Látom, hogy jönnek a Hyllberg felől.

Larssen nyújtogatta a nyakát, de olyan szögben feküdt, hogy nem látott semmit,

Tényleg jönnek! – ujjongott Svensson.

A farkasok beleszagoltak a levegőbe, majd határozottan megindultak Firfisle felé.