Minden ember, egy színes és értékes, önálló személyiség,
akár mennyire is elnyomják benne ezeket. Sok mindenben
különbözünk, mind mások vagyunk, de ... (ez) nem jelent
rosszabbat, vagy jobbat! Egy biztos... EMBEREK vagyunk
és minden ember megérdemel egy lehetőséget,
hogy megmutassa saját egyedi világát...





"Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet téged mindenki.
Lehetsz te a világ legfantasztikusabb szilvája, érett, zamatos, kívánatosan édes, és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát.
Meg kell értened: hogy te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája, és ha valaki akit kedvelsz nem szereti a szilvát, megvan rá a lehetőséged, hogy banán legyél.
Tudd, ha azt választod, hogy banán leszel, csak középszerű banán lehetsz.
De mindig lehetsz a legjobb szilva.
Vedd észre, hogyha azt választod, hogy középszerű banán leszel, lesznek emberek akik nem szeretik a banánt.
Töltheted életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb banán lenni - ami lehetetlen hisz te szilva vagy-, de mindig próbálkozhatsz a legjobb szilva lenni"...





A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem. Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátosságait."
Márai Sándor





"Amikor súlyos érzelmi válságon vagy túl, ne a nehéz pillanatokra emlékezz, hanem arra gondolj, milyen jó, hogy ezt az akadályt is legyőzted. (...) Örök életedre vésd az eszedbe a jó dolgokat, amik a nehézségekből születtek. Ezek bizonyítják, hogy erős vagy, és önbizalmat adnak, hogy ezután bármilyen akadályt át tudj ugrani".
Paulo Coelho



Van minden szívnek...

Van minden szívnek titkos rejteke,
Amelybe senki nem láthat bele;
Hisz magad elül is takargatod,
Hogy akaratlanul mit tartasz ott.

Hanem azért sokáig érezed
A fojtott sírást, halk lélegzetet
Átaltörni a titkos rejteken.
De valahára mégis csend leszen.

Haladsz tovább s többé eszedbe sincs,
Hogy ama rejtett zugba betekints;
Hogy kulcsa hol van, el is feleded,
A zárt pedig a rozsda eszi meg.

De egyszer aztán, egy ködös napon,
Ha fojtogat az életunalom,
Nem is tudod, hogyan, véletlenül
A pókhálós kulcs elibéd kerül.

Próbálod véle szíved rejtekét,
Örülsz neki, hogy fordul benne még-
Csak akkor kell sirnod keservesen,
Mikor már csak hamut lelsz odabenn.
Móra Ferenc