(Budapest, 1929. január 27. – Budapest, 1987.szeptember 9.) magyar költő, író, műfordító, kritikus.

Marconnay Tibor költő fia. Kezdetben a festészet és a prózairodalom érdekelte, később Ady költészete volt rá nagy hatással. 1948-ban érettségizett, s ez évben jelent meg első verse az Új Időkben. A Közgazdaság-tudományi Egyetemen kezdett tanulmányait megszakította. A MÁV-nál dolgozott 1950-1958 között, majd 1958-1960 között az Európa Könyvkiadó lektora. 1960-1964 között versrovatvezető az Élet és Irodalom szerkesztőségében. 1966-1980 között az MSZMP titkára. 1968-1972 között főszerkesztő-helyettes, 1964-1968 között az Írószövetség titkára. 1972-1976 között főtitkár-helyettes, 1976-tól ismét az Írószövetség főtitkára. 1982-től haláláig a Látóhatár főszerkesztője.

Díjai:

Kossuth (1965)
József Attila (1959, 1963, 1979)
SZOTE (1973)
Radnóti (1981)

JÓKEDVET ADJ

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond

kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.

RÓZSA

Fölszisszentél:

ez a rózsa, ha

porcelánból volna, micsoda
bárgyú giccsbe fagyna ugyanaz
a langy tea-szín, a sugaras

vörös erezet, a szűz szirom,
a gyöngypermet a csöpp bolyhokon,
mily torz volna ragyogása is,
milyen esetleges és hamis. –

Mert nem attól szép és igazi,
hogy kelyhét így csak ő bontja ki,
hogy porzói ( épp ennyi s eképp)
körülállják óvón a bibét,
hogy való példány s botanikát
igazol, - de attól, hogy virág,
hogy a húsán nem szintétikus
harmat pereg, de ott záporoz
gyönge rostjaiban az idő,
hogy levágottan is egyre nő,
hogy most ilyen s egy perc múlva más,
hogy szüntelen, lázas virulás,
hogy elhull és többé nem terem

eleven mása már sohasem,
hogy nem örök benne semmi, csak
az ezer halandó változat.

Lényegét ha kőbe költenéd,
ne testét mintázd – az életét,
illatát, mely oly illanó,
mint kimondva elhaló a szó;
azt a titkát kell megfejtened,
hogy miképp egy és ezerszeres,
sorsát kell alkká öltsed itt:
miként tölti be törvényeit,
hogy micsoda zuhogásban áll,
míg kigyújtja s elfújja a nyár.

Mint kisgyerek

Mint kisgyerek egy nagy pohár tejet,
úgy iszom tápláló szerelmedet,
és szétterjedsz bennem, te hófehér:
te leszel már ereimben a vér,
s te az eszmélet, te a kábulat,
te a világot rendező tudat,
míg lassan végleg átalakulok
és élni már csak általad tudok:
járni csak úgy, ha te is lépsz velem,
szólni, ha te szólítasz nevemen,
látni, ha két szemed el nem bocsát,
s kibírni ezt az örvénylő csodát
csak úgy, ha a sodrását te csitítod,
te bizonyos cél, te tömény titok.

A Villa Negra románca - egy filmdal. Túlélte a filmet, amit Keleti Márton rendezett (Hattyúdal). 1963-ban mutatták be, Páger Antal játszotta a főszerepet és énekelte el a filmben a dalt

Bertolt Brecht

Dal a jó emberekről

A jó embereket arról ismered meg

Hogy jobbá lesznek

Ha megismered őket. A jó emberek

Vendégül látnak, hogy épüljenek, mert

Abból okul az ember, ha figyel

s ha mondanak is néki valamit.

De ők egyúttal

Jobbá teszik azt, aki rájuk néz és

Azt akire néznek. S nem azáltal, hogy betevő falathoz

Vagy a fényre segítik, inkább

Azért, mert tudjuk: élnek ők, s a világot

Megváltoztatva használnak nekünk.

Ha fölkeressük, otthon leljük őket.

Nem felejtik, tulajdon régi arcuk

Milyen volt az utolsó találkozáskor.

Bármennyire megváltoztak is

- Mert éppen ők oly változandók -

Legföljebb fölismerhetőbbek lettek.

Olyanok, mint egy ház, mit együtt építettünk

Nem kényszerítnek rá, hogy benne lakjunk

S néhanap meg sem engedik.

Bármikor elmehetünk hozzájuk

nagyságunk legszerényebb öltözetében

Csak jól nézzük meg, mit viszünk magunkkal.

Tudják a módját, hogy kell ajándékot adni:

Már eldobták, - most meglelték, s nevetnek.

De abban is hagyatkozhatsz reájuk,

Hogy ha önmagad elhagyod

Elhagyod őket is.

Ők, ha hibáznak, csak nevetünk:

Mert ha rossz helyre tettek egy követ le

Rájuk tekintve látjuk

Hol lesz jobb helye a kőnek.

Lessük mindennap keresetlen figyelemmel

Hogy keresik meg mindennapi kenyerük.

Valami rajtuk kívül álló

Ügyben érdekeltek ők.

A jó emberek dolgot adnak nekünk.

Magukban, úgy látszik, sehogysem boldogulnak.

Minden megoldásukban új feladat feszül.

Veszélyes pillanatokban, ha süllyed a hajó

Meglátjuk hirtelen, hogy tágra nyílt szemük rajtunk pihen.

S habár nem tetszünk nékik, így ahogy vagyunk

Ők velünk tartanak mégis, velünk.

Garai Gábor