Az aradi vértanúk azok a magyar honvédtisztek voltak, akiket a szabadságharc bukása után az1848–49-es szabadságharcban betöltött szerepük miatt Aradon végeztek ki. Eredetileg az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat volt, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi tizenhárom aradi vértanúnak, 

A magyarok serege a Világos melletti szőlősi mezőn tette le a fegyvert az orosz csapatoknak. Ez igen nagy sértés volt a császáriak számára, ugyanis ha nekik adták volna meg magukat, azt jelentette volna, hogy az ellenük folytatott szabadságharc elbukott, így azonban a fegyverletétel azt jelentette, hogy a két nagyhatalommal szemben nem lehet tovább harcolni. Ez az egyik fő magyarázata annak, hogy az osztrákok a tábornokokat eredendően megillető golyó általi halál helyett kötél általi halálra ítélték a magyar tábornokokat azután, hogy az oroszok – korábbi ígéretük ellenére – foglyaikat átadták nekik.

A tizenhárom honvédtiszt ítéletét október 6-án, a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján hajtották végre, ami ezért a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyászünnepe.

Golyó általi halált halt :

Lázár Vilmos, főtiszt (ezredes),

Dessewffy Arisztid, tábornok,

Kiss Ernő, tábornok,

Schweidel József, tábornok,

Kötél általi halált halt :

Lovag Pöltenberg Ernő, tábornok,

Török Ignác, tábornok,

Láhner György, tábornok,

Knezich Károly, tábornok,

Nagysándor József, tábornok,

Gróf Leiningen-Westerburg Károly, tábornok,

Aulich Lajos, tábornok,

Damjanich János, tábornok,

Gróf Vécsey Károly, tábornok.

A kivégzést követően elrettentésül az elítéltek holttestét közszemlére tették ki. A kivégzés estéjén az agyonlőtt tábornokok földi maradványait a sáncárokban, a felakasztott vértanúkat pedig a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, a felakasztottak levetkőztetett testét az akasztófa tövébe helyezték, majd melléjük döntötték azok osz

Ugyanezen a napon végezték ki az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost Pesten.

1849 augusztusa és 1850 februárja között Aradon még további három honvédtisztet végeztek ki: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredest,- őt szokták az első aradi vértanúnak nevezni, 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Kazinczy Ferenc fiát, – őt szokták a tizenötödik aradi vértanúnak nevezni, és 1850. február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg, őt azért nem végezték ki, mert a börtönben eszét vesztette

Az aradi vértanúk kultusza már a kivégzés napján elkezdődött, – a szemtanúk történetei alapján – már egy-két órával a kivégzéseket követően gyászoló tömegek érkeztek a kivégzés helyére. Mindenki sírt, imádkozott, és minden boltot, nyilvános helyet bezártak. A vértanúk emlékének megörökítésére, köztéri szobor, vagy emlékmű felállítására azonban csak a kiegyezés után lehetett gondolni. 

Kossuth magyar Golgotának nevezte az aradi 13-ak kivégzését, amely ugyanakkor erkölcsi tartást adott a nemzetnek. Csak négyen voltak született magyarok, de ez nem számított: a Kárpát-medence népeit egységesen jelenítették meg a hősök, akik a szabadságot jelképezik ma is.

Szabadság, mit legyűrt a zsarnok.
Egy nép mely gyászol, s ünnepel!
Temetni jöttünk és siratni,
de e nép többet érdemel!
A gőg, s a túlerő legyőzött,
de büszke népünk fennmarad!
Ők tizenhárman ott nyugosznak,
nem népünk sírja lett Arad.
Ha hűvös, őszi éjszakákon,
a csillagokat kémleled,
tizenhárom ragyogó csillag
felülről őrzi népedet.
Hibáinkból tanulni kéne,
mert “megbünhődte már e nép”!
S a hűvös, őszi éjszakákon
érezd a HŐSÖK tekintetét… ( Aranyosi Ervin )