Miért e világ?

Miért e világ, benn miért az élet,

hogyan alakult, hány milliárd éve,

kérdi sok tudós, s filozófus elme,

igaz válasz az eredetben rejtve.

Ha kérdésre választ más úton keres,

irányt tévesztve tévelyeg az ember.

Ami lett, nem műve a véletlennek,

oka és célja van a teremtettnek.

Minden igen jó, Isten igent mondott,

embert saját képmására alkotott.

Hogy cselekvésben Hozzá hasonlítson,

más teremtmények felett uralkodjon.

Egy öreg kínainak olyan csodálatos fehér lova volt, hogy az ország
leggazdagabbjai irigykedtek rá. Valahányszor sok pénzt ajánlottak fel neki a
lóért cserébe, az öregember csak a fejét rázta.
- Nem, nem. Ez a ló sokkal többet jelent nekem, mint egy állat, ő inkább
barát, nem adhatom el.
Egy napon a ló eltűnt. Az üres istálló előtt összegyűlt szomszédok máris
ítélkeztek:
- Látod, milyen bolond vagy!? Sejthetted, hogy el fogják lopni tőled ezt a
csodás állatot.

"Tanulj meg vidáman várakozni. Egyél, igyál, élvezd a jelenedet, és ne rontsd el azzal, hogy türelmetlenül vársz valamit vagy valakit."

Ez egy ravasz, életművészeti tanács. Egy fontos mondat van benne: "Élvezd a jelenedet" - bármilyen hétköznapi is. Ha értéktelen, hamis gyöngyöket fűzöl egy szálra, az egész semmit se fog érni.

Az életünk: gyöngysor. Minden nap és minden óra egy-egy gyöngy rajta. Ha nem ragyog külön-külön mindegyik, vacak lesz az életed.

A tigris impozáns és gyönyörű állat, csakhogy egyáltalán nem barátságos. Ez a nagy cica mindennél jobban szereti a szabadságot. Igazi állatkínzás, ha bezárják egy szűk ketrecbe, ahol legföljebb néhány lépést tehet, fel és alá, oda-vissza. Meg lehet érteni, ha bekattan egy „csíkos bestia,” hiszen sokkal szelídebb állatok sem viselik mindig jól a fogságot.

Nemrég a kölni állatkert egyik tigrise unta meg a céltalan sétálgatást. Rávetette magát az amúgy jól ismert gondozójára, és kis híján megölte.

Őri István: Tündérfény

Amikor kilépsz a munkahelyedről az utcára
(talán ebédszünet vagy valami más),
a kapu alatt automatikusan kinyitod az esernyőt, mert esik.
A táskád a válladon, jobb kezedben tartod az ernyőt,
s mielőtt kilépsz az esőbe, kicsit körülnézel, majd lassan elindulsz.

Az utca tele emberekkel, autókkal, zajokkal.
Mész, de egyszer csak lelassulnak a lépteid és megállsz.
Az ernyő alól felnézel a borús égre, az esőre, s mintha éreznél valamit.

Anyósvicceket az egész világon ismernek, egyszerűen hozzátartozik a civilizációhoz, hogy szidjuk vagy gúnyoljuk az anyósokat. Igenis, civilizációs ártalom, mert a régi, boldogabb időkben az emberek nem csengettek ki sok milliót egy szertartásért és egy vacsoráért, amikor semmi mást nem akartak, mint néhány gyors numerát. Honnan tudom, hogy sietni kellett? Onnan, hogy bejelentés nélkül is meglátogathatta őket egy kardfogú tigris vagy barlangi medve, és ilyenkor a neandervölgyi dámák hiába reklamáltak: Béla, megint nem találtad meg a G-pontomat!

Azt kérdezed tőlem...

Azt kérdezed tőlem,
lehet-e egyszerre többet is szeretni,
nekem pedig az jutott eszembe,
hogy aki kimondja a szót,
szeretlek,
az mindig tudja-e, mi az,
amit mond,
ismeri-e a szónak az értelmét,...
a mélyértelmét,
tudja-e, mit jelent szeretni,
vagy csak magát,
és azt a másikat hitegeti,
mikor magányos,
mikor kedves szóra vágyik,
mikor azt szeretné,
valaki lenne,
aki esténként mellé bújna,
vagy csak biztonságra vágyik,
ami nem baj,
az ember egyedül gyámoltalan,
gyámoltalanná tette magát
az elmúlástól való félelmében,
de erről az érzésről szól a szeretet?

Kislánykora óta kísérte az az élmény, hogyha lelógatta a kezét az ágyról, végtelen szeretettel megfogta egy másik kéz, és ő ettől mindig megnyugodott, akármilyen erős volt is benne a szorongás.

Nemegyszer előfordult, hogy keze véletlenül csúszott le az ágyról, és a másik kéz érintése meglepetésként érte, ilyenkor elrántotta a kezét, ami megszakította a kapcsolatot. Mindig tudta, mikor nyúljon a kézért, hogy megnyugvást találjon. Mondani sem kell, az ágy alatt fizikai valójában senki sem tartózkodott.

Kívánok kedves Mindannyiotoknak

 Rejtőzködő szeretet mindenkiben van. Az erős lelkű ember maga is rálel, a gyengéből más szeretete hozza felszínre. De ha már lobog, nemcsak világít, melegít is. Felmelegíti a vacogó lelkeket.

A szív az csak jelkép. Valójában nem kincseskamrája a szeretetnek. Mert a szeretet nem is hagyja bezárni magát. Szétfolyik az emberben. Amikor megsimogatom az arcodat, az ujjam begyében van.
Ha rád mosolygok, ráül a szájam szegletére és onnan árad szét.
Amikor elesel, és felemellek, erővé válik a két karomban.