A világ legátlátszóbb élőlényei

A kis rózsa története

Eljött a tavasz. Lassan nyújtózva tágította bimbója héját a kis rózsa.
Lágy langyos szellő remegtette meg bokrai leveleit és úgy érezte, egyre erősebben vágyik ki a világba, hogy érezhesse a Nap melegét, hogy rászállhassanak szárára a színes lepkék, hogy fülébe dalolhassanak a madarak.

- De csodálatos a világ - sóhajtott, és egy nagyot nyújtózva épp kidugni készült egyik kis szirma szélét, mikor a szárán előbb egy szorítást érzett, majd a kisgyerek aki megmarkolta, hangosan felkiáltott.

JÉGVIRÁGOK

Ablakomra szállt a pára,
mely reggelre megfagyott.
Hajnalfénynek pír-szavára,
jégvirágok álltak ott.

Természetnek ügyes keze,
csodaszépet alkotott.
Kelő nappal, fénykristályként
ragyogtak az ablakok.

Látod, a sok jégvirág most
mily fényárban csillogó?
Szemeidnek ez a látvány,
álomképként megható.

Olyan, mint egy katedrális,
színes ablak-képei.
Ám de mégis, fehér színben,
kristály-gyanánt fényteli.

Áldott pára, nemsokára
olvadoz ez égi kép.

KEDVENC SZÍNEIM

Tanár úr! Önnek mi a kedvenc színe?
Kérdezte tőlem egy gyerek engem nézve,
S nem tudtam mit szóljak, hogy igaz legyen,
A válaszra várva magamtól, gondolkodtam ezen.
A zöld, ha fűben vagyok s benne lefekszem,
A kék, ha az eget bámulom szelíden,
A vörös, ha rózsáim közt sétálok csendesen,
A sárga, ha búzából van az asztalon kenyerem,
A fekete, ha gyászban megállok a sír mellett,
A fehér, ha a békét hirdetem szívemben,
A barna, ha az ősz derekán egy tölgy erdőben állok,
A szürke, ha fülemben énekelnek a csalogányok,
A lila, ha tavasszal ibolyát keresve a dombon kúszok,
Az áttetsző, ha télen a jégen, a Berettyó medrében csúszok,
A piros mikor nézem s érzem, hogy cseppen a vérem,
S az ember színe, szíve, mely bennem a vezérem.

Lelked a tiéd ne félj nyiss a világ felé!

Lelked csak a tiéd, nyiss a világ felé
Ne félj, mert van aki vigyáz rád ott fenn.
Sokan szeretnek lelked tisztaságáért
Óvnak sokan, az angyalok, és kik veled vannak.

Ne hallgass a puszta észre, nem visz jó útra
Lelkeddel, és szíveddel éld az életet mit kaptál.
Nyisd a világ felé meg lelkedet, nem tarthatod zárva
Ő a tiéd veled él szüntelen, ember nyisd ki lelkedet.

Elveszel figyelj drága lélek, lépned neked kell
Segíteni jöttem mit tegyél, nem nézhetem szenvedésed.

"Kit szeretünk igazán? Akiben az álmunk és a valóságunk egybeesik."  

Ha szerelmes vagy, még álmodni sem tudsz magadnak valakit, akit jobban, mélyebben és erősebben szeretsz, mint őt. Ha álmodnál, csakis őt álmodnád. Az igazi szeretetben ugyanis az élet valósága és a lélek valósága egybeesik. A szeretetben fedésbe kerül az eszményi és a reális. Behunyod a szemed, s őt látod. Kinyitod, s őt látod. Elalszol, s vele álmodsz. Nincs jobb és vonzóbb és ismerősebb, mint ő.

FAGYVIRÁGOK!!

SIMON ANDRÁS: SZERETET KÖZELBEN

Az életnek addig van értelme, amíg az ember szeretetet tud adni, és ami annál is sokszor nehezebb: képes szeretetet elfogadni is.

Van, amikor a szeretet apró kis gesztusainak elfogadása nagyobb tett, mint önzetlenül adni.

Amikor szeretetet adunk, akkor - mint kezdeményezők - az erő pozíciójában érezzük magunkat, s gyakran nem teszünk mást, mint szolid öntudatossággal nyugtázzuk lelki nagyságunkat.

Akkor viszont, amikor a telítettségnek ebben az emelkedett állapotában valaki hangtalanul hozzánk simul, és rongyos kis tarisznyájából szeretetmorzsákkal kínál, meghökkenünk.

PAM BROWN: ÜZENET

Hogy mit adhatnék Neked, ha hatalmamban állna?
- Nem mesés gazdagságot, - csak elegendőt ahhoz,
hogy távol tartsd a szorongást
és reményt nyújts az elesetteknek.
- Nem mesés szépséget, - csak szerető szívet.
Esélyt, hogy bölcsen használd fel adottságaidat,
- hogy megválthasd velük a világot,
és mindez örömet is okozzon Neked.
Kívánok Neked érzéket, hogy felismerd
a minket, körülvevő szépséget.
Bátorságot, hogy kitarts és egyre erősebb légy,
örömet, elégedettséget, szeretetet.