Somlay Artúr (1883. febr. 28.?Bp., 1951. nov. 10.): kétszeres Kossuth-díjas színész, kiváló mûvész, színészpedagógus.

Eredeti neve Schneider volt, vasúti tisztviselõ apja hat gyermeket nevelt. Kamaszként többször megszökött, hogy vándorszínésznek álljon - apja egy ideig hazavitte, végül belenyugodott, hogy színész lesz a fia. Somlayt vidéken eltöltött évadok után 1907-ben szerzõdtette a budapesti Magyar Színház, a következõ évben - Újházi Ede ajánlására - a Nemzeti Színházhoz került.

Az itélet szól a tornyon:

Üt az óra, fönn a horgony,

Menni kell- Isten veled.

Utoljára most csókollak.....

Óh, hogy most érzem, tudom csak,

Mennyire szerettelek!

Néma ajkad oly beszédes,

Sohase volt olyan édes,

Olyan édes - és úgy fáj!

Elhagyom én e vidéket,

De el nem föd soha téged,

Nincsen az a messze táj!

A hajón a könnyû podgyász,

A szívemen a nehéz gyász,

Az égen sötét ború.

Most csöngetnek útójára-

Az itélet trombitája

Nem lehet oly szomorú!

Hova lett a nap az égrül?

Hirtelen, hogy elsötétül!

Mintha állana itélet,

Valakit kivégeznének....

Hideg szellõ száll a fákra,

Tövig átborzadnak rája,

Mintha hóhér keze volna,

Mely szemeiket befogja.

Halálcsöndesség az erdõn,

Néha hull alá rezzentõn

Egy-egy levele a fáknak,

Mintha könnyet hullatnának....

Mit sírnának, könnyeznének?

Hiszen õk virultak, éltek.

Az, hogy mostan elhervadnak,

Hogy szerettek: jele annak.

Volt bimbójuk, volt viráguk,

Szerelemnap sütött rájuk,

Ölelkeztek a szellõvel,

Susogtak az éneklõvel......

Devecseri Gábor (Budapest, 1917. február 27. ? Budapest 1971. július 31.) magyar költõ, író, mûfordító, klasszika-filológus. Az európai ókor klasszikusainak legnagyobb részét, az Iliászt és az Odüsszeát is beleértve, Devecseri Gábor korszerû és élvezetes fordításában ismerjük.

Mint költõ a Nyugat ?harmadik nemzedékének? egyik kitûnõsége volt; mint tudós a magyar klasszika-filológia nemzetközi tekintélyû kiválósága; mint mûfordító, mint az antik kultúra tolmácsa versenytárs nélkül elsõ az évszázadok magyar irodalmában.

Szabó Lõrinc

Szeressétek a gyermekeket

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tõlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek õket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, õsz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fû, kõ, légy párna a fejük alatt.

Kínáld õket gyümölccsel, almafa,
tanítsd õket csillagos éjszaka.

Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye.
Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott.
Az egyik edényen volt egy repedés,
míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított.
A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel.

Két teljes évig ez így ment, minden nap- a vízhordozó már csak másfél edény vizet
szállított vissza a házba.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta.

Föltámadni, mint a felhő,

Mely az égre derülten jő,

Azután könnyekre törve

Száll alá a szomjú földre!

Mint a szellő bujdokolni,

Mást altatva nem nyugodni,

Nyomorúság ablkában

Siránkozni- mindhijában,

Megfejtetlen, mint egy álom,

Átsuhanni a világon

Kinevetett, ismeretlen

Fájdalomtól üldözötten.....

Úgy-e keserű egy pohár?

Itta ezt több jó bolond már!

S mind azt hitték, üdvözítnek,

-Nekem már e hitem sincs meg!

Victor-Marie Hugo (Besançon, 1802. február 26. ? Párizs, 1885. május 22.) francia költõ, regény- és drámaíró

Victor Hugo, francia költ?, regény- és drámaíró, az európai romantika egyik vezéregyénisége 1802. február 26-án született Besançonban. Apja, Joseph-Léopold-Sigisbert Hugo a tábornoki rangig vitte Napóleon seregében. Anyja, Sophie Trébuchet. ?sei apai ágon földm?vesek és iparosok, anyai ágon tengerészek és ügyvédek voltak.

" Én úgy mondom, nyitott kézzel szeretni. Ez egy olyan

tapasztalat, ami lassan ért meg bennem, a fájdalom

tüzében és a türelem vizében kovácsolódva. Azt tapasztalom,

hogy muszály felszabaditanom azt akit szeretek, mivel ha

rákulcsolódok, rácsimpaszkodok, vagy megpróbálom

irányítani, azt veszítem el, amit megtartani próbálok.

Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit, mivel úgy érzem,

én tudom milyennek kéne lennie, akkor egy nagyon értékes

jogától fosztom meg.